Aktuális

Jason Segel kínos kalandba keveredett

Akárcsak a Lepattintva című vígjátékban, ahol egy, a barátnőjét kissé megalázó körülmények közt elveszítő lúzert alakít, úgy a való életben is gyakran megesik Jason Segellel, hogy kínos helyzetbe kerül nőügyei kapcsán.

A film pucér szakítási jelenetét eleve a főszereplő, Jason Segel hasonló élményei alapján írták bele a filmbe a forgatókönyvírók. Úgy tűnik, a komikus sztár pechszériája folytatódik, mert nemrégiben még kellemetlenebb eset történt meg vele.

Hősünk, Jason egy alternatív színházba ült be, szépen kiöltözve, amikor meglátta volt barátnőjét új partnerével. Mivel nemrég jött ki a Felkoppintva című filmje, azt gondolta, hogy az exbarátnő epekedve nézi majd – ehelyett a színpadon egy dominának öltözött hölgy jelent meg, és pont őt pécézte ki magának. Úgy szólította meg, mintha régi ügyfele lenne, és egész este külön őt egzecíroztatta.

A volt barátnő persze ahelyett, hogy epekedve nézett volna, párjával együtt hisztérikus nevetésben tört ki, és csak a függöny legördülte mentette meg balszerencsés hősünket. Tisztára, mint a moziban.

A színész Hollywoodban az általa emlékezetesen megformált nevettető figurákról híres.

Jason Segelt legutóbb Judd Apatow Felkoppintva (Knocked Up) című filmjében láthattuk. A komikus színész visszatérő szerepet alakított az Undeclared című tévésorozatban, amelyet az amerikai Time magazin beválasztott 2001 legjobb tíz tévésorozata közé. Jelenleg a How I Met Your Mother című vígjátéksorozatban játszik, amely a Time magazin listáján 2005-ben a nyolcadik helyen végzett. (NLC, fotó: UIP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top