Aktuális

Születés Hete – május 6.

A Születés Hete harmadik napján Túrkevén a Fekete István Oktatóközpontban 10.30-12.00 óra között Noll Andrea Nandu holisztikus bába bábameséket mesél a hallgatóságnak a Holdudvar Bábaház tagjai által kísért szülésekről és a szüléskísérés holisztikus, bábai modelljéről.

Közben megtudjuk, hogyan fűződnek reflexkapcsolatba a szülésnél egymástól látszólag oly távoli dolgok, mint a gát, a váll, a torok és az önbecsülés. Miként hatnak egymásra a testi, lelki, spirituális és társas emberi tényezők? Miért fontos – és hogyan lehet – a nőkkel női nyelven beszélni a szülésfelkészítésben és a bábaképzés során? Ha eljön az idő, hogyan komponálható mindez egyetlen harmonikus szüléstánccá? Nandu bábameséi mindezt fogható, hétköznapi közelségbe hozzák a résztvevőkhöz.

 

A háborítatlan szülés talán a legjobb alap a harmonikus anya-gyermek kapcsolat kialakulásához. Kora délután Kecskeméten a Katona József Könyvtárban 14.00-15.00 óra között Pusztai Anikó Emese mentálhigiénikus a Korai anya-gyermek kapcsolatról beszél. Az anya-gyermek kapcsolat olyan kettős szerep, amelynek mindkét oldalát megéli a nő, csakhogy több évtizedes időeltolódással. A gyermek számára az anyával kialakuló érzelmi kapcsolat és az erre épülő biztonságérzet teremti meg a harmonikus szocializáció, a harmonikus személyiségfejlődés pszichikus alapját, legfőbb fedezetét. Az anyával való érzelmi kapcsolat fűzi a gyermeket – elsődleges szükségleteinek kielégítésén túlmenően is – az őt körülvevő társas környezethez. Az elsődleges biológiai szükségletek kielégítése ugyanis az anya személyén keresztül egy másodlagos, ám éppoly alapvető emberi szükséglettel: a biztonságérzettel kapcsolódik össze.

 

Ezt a biztonságérzetet segíthet megadni a hordozókendő is. Pécsett a Környezetünkért Közalapítványban (Király u. 21.) 10.30–11.45 között Wágner Krisztina hordozókendő-bemutatót és -tanfolyamot tart. Ismerteti a babahordozás és a hordozókendők előnyeit, és bemutatja a legkényelmesebb kendőkötési módokat. A Levendula Női Alkotóműhely (LUNA) „Környezetbarát otthon megteremtéséért” programja keretében a helyszínen mindenki kipróbálhatja magán a használati módokat is. A NANDU hordozókendő anyaga szövött pamut. A különleges szövéstechnika lehetővé teszi, hogy felvegye a szükséges formát. A szoros testközelség elősegíti a tejelválasztást, csökkenti a hasfájást, elősegíti az igény szerinti szoptatást. Megbízható, biztonságot adó. Praktikus, és használatával a közlekedés könnyebb, mint babakocsival. Mindkét kéz szabad, így a házimunka is könnyebben megy. A kendő újszülöttkortól akár több mint kétéves korig is használható!

Gödöllőn délután 14.30–16.30 között a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Faluközi Éva Bach-virágterápia-tanácsadást tart. A Bach-virágterápia közismert virágok segítségével dolgozik. Alkalmazása nagy segítséget nyújt várandós anyáknak a jelentkező lelki problémák kezelésére, illetve a szülés alatt és után a babának és a mamának egyaránt. Alkalmazásakor – a homeopátiához hasonlóan – a növények rezgése kerül átadásra. A megfelelő információ csepp formájában kerül a szervezetbe. Az érdeklődőknek a rendezvényen személyre szóló rövid tanácsadásra is lehetőség nyílik.

Persze a virágeszencia-cseppek is nagyon fontosak, na de az anyatej…!!! Budapesten a Dési Huber István Művelődési Házban 17.30–18.45 között Csomóné Lindmayer Katalin és Tasi Zsuzsanna Cseppnyi segítség címmel beszélnek az anyatej fontosságáról. Nem csupán azt tudja meg a hallgatóság, hogy miért a legjobb táplálék a pici számára az anyatej, de az is kiderül, hogy lehet leadni vagy igényelni, ha valakinek több van, vagy épp nincs elég!

Család.lap.hu
Szülés.lap.hu
Dúla.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top