nlc.hu
Aktuális
Falusi Mariann duplán jubilál

Falusi Mariann duplán jubilál

Bár hivatalosan 1987-ben találkoztak először, de Falusi Mariann és Lang Györgyi mégis 1988-ra datálják a Pa-Dö-Dő megalakulását. Presser Gábor mutatta be egymásnak a két lányt, akik egy színdarabban álltak először együtt színpadra.

Annyira megkedvelték egymást, hogy az Interpop Fesztiválra már duóként neveztek be, és a Tengerész című dallal el is vitték a közönség díját. Pontosan húsz év telt el azóta, tizennyolc nagylemez, megszámlálhatatlan koncert, sláger és díj övezi az énekesnők pályafutását.

-Szeptemberben lesz egy nagyszabású koncertünk a József Attila lakótelepen, természetesen ingyen, hogy minden rajongók eljöhessen- árulta el Mariann. – Emellett már készül a következő lemezünk is, amire olyan szerzők írtak nekünk dalokat, mint Galla Miklós, vagy Novai Gábor. Nem visszük túlzásba az ünneplést, toljuk tovább a szekerünket, és bízunk abban, hogy még sok- sok évig énekelhetünk a közönségünknek.

A Pa-Dö-Dő jelenleg is turnézik az országban, sőt Erdélybe is átruccannak, egy fergeteges koncert erejéig. Természetesen vannak olyan slágereik, amelyeket ha netán kihagynak a műsorból, akkor a közönség addig nem engedi le őket a színpadról, amíg nem éneklik el őket. A Bye- Bye Szása, a Szabó János, a Kiabálj, vagy a Fáj a fejem elmaradhatatlan részei a turnénak.

Falusi Mariann egy másik jubileumnak is részese lesz idén, hiszen kolléganőjük, Anita is idén ünnepli pályafutásának huszadik évfordulóját, és ebből az alkalomból duettet énekelnek az énekesnő készülő új albumán.

 

fotó: RTL Klub/Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top