Aktuális

Hírességek, akik különbséget tesznek

Öt híres személyiség öltözött különleges, hulladékból készült ruhába, hogy formabontó módon népszerűsítse a szelektív hulladékgyűjtést, és felhívja a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára, lehetőségére.

A sztárok által viselt kreációkhoz PET-palackot, szemeteszsákot, befőttesüveget, tejesdobozt és más, a háztartásban előforduló hulladékot használtak fel a tervező iparművészek. A kampányt szervező ÖKO-Pannon Kht. célja, hogy bemutassa, a szelektív hulladékgyűjtés egyszerűen beépíthető a hétköznapi életünkbe, és általa a hulladék értékes nyersanyaggá válhat.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az ÖKO-Pannon Kht. idén is elindítja egy hónapos kampányát, amely a szelektív hulladékgyűjtésre, a hulladékok körforgására hívja fel a figyelmet. Az elmúlt évhez hasonlóan most is öt ismert személyt kértek fel arra, hogy részt vegyen a népszerűsítő kampányban, és képviselje e nemes ügyet különböző hulladékokból készült ruhákba bújva. A kampányban idén D. Tóth Kriszta újságíró, Görög Zita modell, Kovács Emese úszó, M. Kiss Csaba riporter és Novák Péter koreográfus vállalta a felkérést, így június 1-je és 31-e között ők láthatók közterületi plakátokon.

Sztárok mondták…

D. Tóth Kriszta: Az időnek értéke van. Nemcsak az évezredeknek, a pillanatoknak is. Ami nekünk egy pillanat, az a Földnek hosszú éveket ad. Rengeteg szemetet termelünk nap mint nap. Tudom, mert láttam Európában, hogy a szelektív hulladékgyűjtés milyen jól működik. Ha én hetente tíz perccel többet töltök a szemét szétválogatásával, azzal a környezetem jövőjét értékes évekkel hosszabbítom meg. Olyan nagyon sok mindenre pazaroljuk a drága időnket – naponta átlagosan négy órát tévézünk. Legyen heti tíz percünk arra, hogy szétválogatjuk a hulladékot. Legyen tíz percünk a Földre!

Görög Zita: Modellként is megválogattam a munkáimat, amennyire az ügynökeim engedték, de édesanyaként már nem befolyásolnak. Most azt érzem a legfontosabbnak, hogy változtassunk az életünk minőségén, azt gondolom, mindenki látja és érzi, hogy a világ ebben a formájában nem őrzi már azt a finomságot, türelmet, szeretetet, amelyre gyermekeinknek is szüksége van. Évekkel ezelőtt leszoktam a dohányzásról, és alkoholt sem fogyasztok egyáltalán. Nekem ezek voltak az első lépéseim. A pótcselekvéseket tettekre váltottam. Ma már szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és azt gondolom, ez a minimum, amit megtehetek.

Kovács Emese: Egy sportoló életében a jövő jelent mindent, hiszen én is kiskoromtól kezdve azért edzek, hogy egyszer ott lehessek az olimpián, a dobogó tetején. Ha mi, sportolók nem így gondolkodnánk, eredmények sem születnének. Előre tervezek mindenben, s ezért tartom fontosnak, hogy mindannyian foglalkozzunk a jövőnkkel s a Föld jövőjével. Ez is verseny: harc a Földünkért a közönnyel szemben! Azonban nem kell olyan erőfeszítés, mint egy olimpiai felkészüléshez: egyszerű odafigyeléssel, a szelektív hulladékgyűjtéssel mindannyian tehetünk ebben a nem éppen kis téttel bíró, a Földünkért vívott versenyben.

M. Kiss Csaba: Soha semmilyen más ügyben nem tapasztaltam még olyan mértékű civil összefogást, mint amilyet a szelektív hulladékgyűjtés ügyében volt szerencsém látni. A faluban, ahol élek, már évek óta férfiak és nők, felnőttek és fiatalok, szegények és jobb módúak egyformán lelkesen dobálnak a színes konténerekbe. Az emberek megértették, mekkora a tét, és egyre többen válogatva gyűjtik a szemetüket. Így kellene mindenkinek! De amellett, hogy igyekszünk másokban is felébreszteni a felelősségérzetet, ne felejtkezzünk meg a saját, egyéni felelősségünkről sem. Bízom abban, hogy ez a kampány segít egyre több emberrel megértetni: az élhetőbb jövőnk nem csak másokon múlik.

Novák Péter: Környezettudatos vagyok, és törekszem arra, hogy így is éljem az életemet. Mindannyiunk feladata, hogy ezt a gondolkodásmódot elsajátítsuk, hiszen egyetlen bolygónk van, itt kell élnünk, s vigyáznunk kell rá. A környezetvédelem közösségi cselekvést kíván meg, de ahhoz szükség van az egyének szerepvállalására is. Az első állomás egy apró cselekedet lehet, a szelektív hulladékgyűjtés, amivel mindenki tehet ezért a planétáért!

Mint ismert, tavaly Gryllus Dorka, Tóth Gabi, Kásás Tamás, Till Attila és Szilágyi Tibor szerepeltek a kampányban. A kht. az akció után nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, ezért úgy döntött, hogy 2008-ban is elindítja a figyelemfelkeltő kampányt. „Célunk az, hogy az élet különböző területeinek közismert, több generációt képviselő, hiteles személyiségein keresztül hatásosan bemutassuk, hogy a hulladék nem szemét, a HULLADÉK ÉRTÉK” – mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója. A kampány alapötlete az volt, hogy ismert emberek a hulladék nem mindennapi bemutatásával hívják fel a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. Az ÖKO-Pannon Kht. megalakulása óta végez lakossági szemléletformáló és oktatótevékenységet annak érdekében, hogy elfogadtassa a helyes hulladékkezelés módszerét, és azt mindennapi tevékenységgé tegye. Rávilágít arra, hogy a körfolyamat lényege a hulladékok újrahasznosítása, és ennek elengedhetetlen előfeltétele a szelektálás. A kampányban szereplő ruhák mindezt jól alátámasztják, hiszen valóban hulladékból készültek.

Háttér-információk a ruhákról:

D. Tóth Kriszta

Az újságírónő ruhájához összesen 60 m, 10-20 cm széles csíkot használtak fel egy kávé csomagolására használt műanyag fóliából.
Az elegáns megjelenéshez megfelelő kiegészítőket készítettek a tervezők. A fülbevaló májkrémes dobozból kivágott korongokból áll, amelyeket csontkéssel, egy klasszikus újrahasznosított és újrafunkcionált tárggyal domborítottak a kívánt formára. A kiegészítők összhangja a cipőt díszítő koronggal lesz teljessé. A lábbeli pántjai műanyag zacskóból kerültek kialakításra, és a tűsarkokat is hasonló anyagból zsinórrá sodort elemmel borították be.

Görög Zita

Görög Zita ruhája 5-6 ív újrahasznosított, fehérített papírból készült, amelyet textil hordozóanyagra kasíroztak fel. A díszítőcsíkokat italos kartondobozokból (üdítős tégladoboz) vágták ki. Újrahasznosított papírból kivágott virágok díszítik a ruhát, s a modell haját is egy különleges hajpántra rögzítették.
Az ékszer elkészítése jelentette a legnagyobb kihívást a tervezőknek. Alapanyag az áruházakban kapott színes műanyag reklámtasak, amelyből rétegenként a színeket váltogatva sodortak vastag rudat, majd mint a „szalámit” felszeleteltek s hővel rögzítettek.
A kis tipegő pelenkájához három, szintén italos kartondoboz külső papírrétegét hámozták le, és többszöri vízváltással lemosták róla a doboz középső kemény kartonrétegét, így puha ezüstszínű anyagot nyertek ki belőle. Ezt, a baba bőrét is kímélő anyagot varrták rá a pelenkára.

Kovács Emese

Az olimpiára készülő fiatal tehetség ruhája egy különleges úszódressz. A hungarocellgranulátummal borított ruha díszítésére tormástubusból vágták ki az olimpiai öt karikát.

M. Kiss Csaba

A riporter nadrágja 20 m² csomagolóanyagból készült, amelyet egy külön műanyag rétegre ragasztottak fel a ruha készítői, hogy ezáltal szabható legyen. Az ing italos kartondobozból készült, míg a mellényt több száz PET-palack kupakgyűrűjének összefűzéséből hozták létre. Az egész kollekció talán legötletesebb darabja a lábbeli: széttaposott PET-palackból készült szandál, amelyet műanyag pántok rögzítenek a lábfejhez.
M. Kiss Csaba kényelmesnek tűnő fotelje egyébként 100 db literes, 20 db 5 literes és 12 db szögletes befőttesüvegből áll.

Novák Péter

A néptáncosmúlttal rendelkező XXI. századi polihisztor ruhája népi, kalotaszegi szabásminta alapján készült. A nadrág fekete újrahasznosított plasztik szemeteszsákból készült, amelyet bricseszszabás tesz népiessé és a tradíciók szerint ünnepélyessé. Az inghez 14 db nagyméretű fehér műanyag zacskót használtak fel. A lobogós T ujj mintázott nyakpánttal díszített. Az ing felett viselt mellény alapja fekete vastag zacskó, amelyre eredeti hímzésminta alapján helyeztek el színes reklámzacskóból és újrahasznosított színes szemeteszsákokból készített motívumokat.
A teljes ruhakollekció legbonyolultabb darabja Novák Péter kalapja. A fejfedő alapja egy régi szalmakalap, amelyet papírmaséval egészítettek ki a megfelelő formára, és fekete selyempapírral borítottak. A bokréta alapja drót, erre kerültek ragasztópisztollyal a virágok. Felül PET-palack aljából kivágott margaréta és hővel formázott „seprű”. Pástétomosdobozból domborítottak virágokat, és műanyag zacskóból készült hozzá a rózsa. Alulra kicsi, kerek szegfű került, amely a PET-palack kupakjából készült, szélei felhasogatásával. (A kalap különlegessége a bokréta, amelyet a népi hagyomány szerint kizárólag eljegyzett fiatal férfiak hordhatnak az esküvőig, és a lány készítette el a fiúnak a hajlandósága jeléül. Érdekes módon az eredeti bokrétát télen nem virágból, hanem bármi virággá formázható anyagból készítették.)
Bojtos csizma és bokrétás kalap egészíti ki ezt a kollekciót. A lábbelihez újrahasznosított szemeteszsákokat használtak a kivitelezők, a szárat italos kartondobozzal merevítették ki, és a szélére szürke, műanyagból font bojtot varrtak.

Hulladék.lap.hu »
Zöldek.lap.hu »
Környezetvédelem.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top