Aktuális

Újra megnyit Budapest legolcsóbb strandja

Július 18-án újra megnyit a Pünkösdfürdői strand. A budapesti strandokon idén bevezetett "Strandváró Napok" pozitív tapasztalatai alapján született a döntés: ki kell próbálni, van-e igény a fürdőre. (A "Strandváró Napok" akcióban hétfőtől szombatig minden nap féláron lehet belépőt venni egy-egy strandra.)

Pünkösdfürdő még kedvezőbb feltételekkel várja a vendégeket: ez lesz Budapest legolcsóbb fürdője. A felnőttek 1000 Ft-ért, a gyerekek pedig 600 Ft-ért válthatnak jegyet a hét minden egyes napján. További kedvezményt kap egy négytagú család: az ő belépőjük 2600 Ft, vagyis az egyik gyerek ingyen strandolhat. Az egyik legszebb fővárosi fürdőhely a strandszezon végéig várja a vendégeket.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezetése tisztában van azzal, hogy a fürdőhely újbóli megnyitása üzleti kockázattal jár. A következő másfél hónapban felmérik a vendégforgalom alakulását, és ha a strand ilyen feltételek mellett is veszteségesnek bizonyul, akkor fontolóra kell venni a jövőjét.

 

Pünkösdfürdőt két évvel ezelőtt azért zárták be, mert több tízmilliós veszteséget termelt. Látogatottsága a felújítások nyomán sem nőtt, pedig 2003-ban a medencéket modern vízszűrő és vízforgató berendezésekkel szerelték fel, és élményelemeket is beépítettek. A strandra ennek ellenére naponta csak átlagosan tizenegyen látogattak ki, miközben a fürdőhely befogadó képessége mintegy ezerötszáz fő. A parkosított strandon egyébként minden adott a kellemes fürdőzéshez: három, 24 fokos medence várja a vendégeket.

 

A Gellért fürdőben is különleges kedvezményeket kapnak a vendégek szeptember végéig a felújítási munkálatok okozta kellemetlenségek miatt. A jegy mellé kapnak egy kupont, amely feljogosítja őket egy félárú masszázsra vagy egy ingyen alkoholmentes koktélra a kinti medencéknél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top