Aktuális

Szeresd meg a tested! – Somával

Miközben írtuk a sorozatot, mindvégig úgy éreztem, Soma Mamagésával ugyanazon dolgozunk: azon, hogy a nők, akiknek elképesztően csekély az önbizalma, végre tudatosabban, felszabadultabban éljék hétköznapjaikat. Most, hogy rovatunk a befejezéséhez érkezett, talán épp ezért támadt az az ötletünk, hogy őt hívjuk meg sorozatunkba búcsúajándéknak. Fogadják hát szeretettel Spitzer Gyöngyi őszinte vallomását arról, hogyan lett belőle az a nagybetűs díva, akinek ma ország-világ ismeri...

Soma közelében mindig azt érzem, mintha szikrázna a levegő. Hirtelen másképp esnek a fények, összekuszálódnak, majd újrarendeződnek a dolgok, mindennek szabadság-illata lesz. Most se volt másképp. A Mamagésa belépett a kiadóba, megigazította a dekoltázsát, kivarázsolt egy ezüstkarikát a füléből, és tízméteres körzetben érezhetően és tapinthatóan NŐ volt.

Lilla: Áruld el, honnan merítesz annyi energiát, hogy a közeledben lévőket is azonnal feltöltöd vele?

Soma: Úgy, hogy három embernek elég forrásenergiával születtem. Néhány héttel ezelőtt egy családfelállításon derült ki, hogy egy hármas ikerpár középső tagjaként jöttem a világra, a másik két testvérem embrió korában elhalt. Valószínűleg bennem tudat alatt dolgozott a bűntudat, hogy miért pont én maradtam meg, ezért kezdettől mindhármunk helyett teljesítettem.

Lilla: Ez gyerekként mit jelentett?

Soma: Azt, hogy az iskolában négy-öt szakkörre jártam stikában, és én voltam az egyetlen őrsvezető a Zrínyi Ilona rajban, aki nyáron is tartott őrsi foglalkozásokat a tagoknak. Ha nem jöttek el, úgy is jó volt, szinte tobzódtam az élvezetben, hogy egy személyben lehetek őrsvezető, helyettes, nótafa, írnok és még mit tudom én mi. Akkor jött el az én időm!

Lilla: Jól terhelhető vagy?

Soma: Mi az, hogy! Stra-pa-kan-ca. Nekem az semmi, a bulikon százötven embert megetetni, igaz, hogy dolgoztam betanított szakácsként is. Ötödiktől kezdve pedig minden évben megnyertem az országos iskolai paprikaszedő versenyt, még a Pajtás újságban is jelent meg cikk rólam.

Lilla: Pfúj, stréber!

Soma: Az lehet, de az osztálytársaim szerettek. Én voltam az osztály bohóca, az állandó központ, de az is én voltam, aki önzetlenül körbeadta az óravázlatait. Folyton túlteljesítettem. A Színművészeti Főiskola felvételijére húsz verset kellett megtanulni, én kétszázat vittem.

Bori: A szüleid mit szóltak ahhoz, hogy művésznek készülsz?

Soma: Apám jó nevű agrármérnök volt, hallani sem akart róla. Harminchárom évesen elvittem neki egy cédémet, meg néhány megjelent kritikát, de egy mozdulttal félresöpörte: „Ha lenne valami normális szakmád, most énekelgethetnél, ha már ez a hobbid!” Ez az elutasítás volt a másik oka annak, hogy idáig repültem. Lobogtam, lángoltam, hogy végre megfeleljek neki, de sokáig úgy éreztem, csak akkor venne észre, ha fiúnak születtem volna.

Bori: Tipikus felállás. Az apák többsége első gyerekként még ma is fiúra vágyik, ha nem is mondja ki. Ez még akkor is túlzott elvárásokat szül egy lánygyermekkel szemben, ha a felszínen látszólag bele is nyugodnak, hogy lányuk született. Az elsőszülött nőkön gyakran megfigyelhetőek azok a jellegzetes férfivonások – teljesítmény-centrikusság, kitartás, karriervágy -, amelyeket a fiús elvárások észrevétlenül alakítanak ki bennük.

Soma: Ez biztosan így van. Jó kis férfinevet választottam, Soma, súlyt löktem, nyaranta cementes zsákokat cipeltem, és hozzá még ez a hihetetlenül mély hang!

Lilla: Az édesanyád elfogadott olyannak, amilyen vagy?

Soma: Na, ő volt a harmadik motiváló erő. Gyönyörű nő volt, és tehetséges színésznő. Annak idején még Latinovits is udvarolt neki. De anyám nem bizonyult elég ambiciózusnak, hogy kibontakoztassa a művészetét. Belemenekült a házasságba, és szült öt gyereket. Háztartásbeliként élte le az életét, és én voltam a jobb keze. Rohantam haza az iskolából, a lábammal ringattam a kicsik babakocsiját, közben meg olvastam a leckémet. És persze szilárdan eltökéltem, hogy én nem így fogom leélni az életemet.

Lilla: Azt mondod, édesanyád gyönyörű nő volt. Nem lehetett könnyű mellette megélned a kamaszkorodat…

Soma: Láttam, amit láttam. Ő klasszikus szépség volt, én meg egy fura kislány. Amolyan „orrom krumpli, hajam kóc”. Serdülőkoromban kezdődött ez a borzalom. A selymes hajam helyett egyik napról a másikra szőr nőtt. Hat éven át minden este vizeztem, éjszakára kendővel vagy sapkával fogtam le, de hiába. Mit tehettem? Kompenzáltam ezerrel. Jó, csúnya vagyok, nagydarab, de én leszek a legokosabb, a legműveltebb az osztálytársaim közül. Tizennyolc évesen pedig nekivágtam, hogy meghódítsam a világot. Úgy jöttem el Hajdúnánásról, hogy egy fillér nem volt a zsebemben. Egy Frank Zappa-lemezt adtam el kétszáz forintért. Az egyik százason vettem egy poncsót, hogy ne fázzak, a másikból kivettem egy szobát Debrecenben. Aztán elszegődtem három műszakban vasesztergályosnak. Néha alig volt mit ennem. Ma mégis örülök, hogy a szüleim nem segítettek az indulásnál.

Bori: Hát nem furcsa? Ugyanezeket egy olyan ember, akinek nem jutott ennyi életenergia, a totális sikertelenség okaiként sorolná fel!

Soma: Az élet arra tanított, hogy minél inkább lefojtanak, annál nagyobbat fogsz durranni. Minden hátráltató tényező csak arra volt jó, hogy engem felröpítsen. Azért is meg akartam mutatni! Különös, ambivalens lány voltam akkoriban. Tele hiperenergiákkal, exhibicionizmussal, őrült ötletekkel. Egy vérrel levelet író, hihetetlen végletek közt csapongó őrült. Ugyanakkor szorongó, önpusztító, szenvedő ember…

Lilla: Hogyan lett ebből ez a kiegyensúlyozott nő?

Soma: Először is elvesztettem a szüzességemet. Ez azért volt izgalmas, mert tizennégy évesen megfogadtam, hogy soha nem fogok lefeküdni egyetlen férfival sem. Úgy éreztem, kiválasztott vagyok, másképp találom majd meg a boldogságot. Aztán persze átestem a ló túlsó oldalára. Egyik pasi jött a másik után, de mindegyik csak egy-két éjszakáig maradt. Arra azonban jók voltak, hogy végre elhiggyem, mégiscsak szerethető, vonzó nő vagyok.

Lilla: És amikor elhitted, meg is jelent az Igazi…

Soma: Igen. Huszonnégy éves voltam. Gyuri az első randevún kijelentette, hogy egy életre szüksége van rám, és idestova tizennyolc éve bírja velem ezt az őrült hullámvasutat.

Bori: Milyen voltál anyaként?

Soma: Időnként élveztem, hogy most végre én is gyerek lehetek, együtt játszottam, nevettem a srácaimmal, máskor meg majd megőrültem a bezártságtól. Huszonkilenc évesen aztán a felgyülemlett feszültség csomót képezett a hangszálaimon. Már ki volt tűzve a műtét ideje, amikor váratlanul megjelent egy barátnőm, aki éppen kineziológiát tanult, és néhány nap alatt rendbe hozott. Attól fogva megváltozott az életem. Öt hónap szabadságot kértem a férjemtől. Minden reggel elindultam kerékpárral a bányatóra, és egész nap úsztam, napoztam, semmit tettem. Közben végeztem az előírt gyakorlataimat, és vártam, hogy teljesen kiüresedjek. Azt reméltem, meglátom a helyes irányt. Most is ugyanezt érzem, csak egy másik szinten. Gyógyítok, énekelek, riporterkedem, újságot írok, tanulok, ez már túl sok. Le kell tisztulnom ahhoz, hogy meglássam a sorsomat.

Lilla: Megérte végigcsinálnod ezt a hosszú, gyötrelmes önismereti utat? Hiszen tizenhárom éve tart!

Soma: Egyedül ennek van értelme. Most, rengeteg terápián, önvizsgálaton túl, úgy érzem, végre harmóniában vagyok. Már nem kell a tűz, a szenvedély, a mindenáron való szereplés, a feszítő érzelmek. A nyugalom kell, a csönd, a szeretet, a kiegyensúlyozott háttér, hogy betölthessem a feladatot, ami rám vár. Gyuri és a gyerekeim nélkül lehet, hogy már rég kiégett, vén csoroszlya lennék. Az ő szeretetüknek és türelmüknek köszönhetek sok mindent.

Bori: Nőként is elégedett vagy?

Soma: Soha nem voltam jobban. Az önbizalmam a helyén, és amit régen mindennél jobban utáltam magamban, a hajam, a bőröm, a termetem, ma a fő büszkeségeim. Már nem félek a jelentéktelenségtől, és ezt a férfiak vissza is igazolják. Egyébként a titok a húsban rejlik. A férjem ezt szereti. Én meg nem vagyok önbüntető nő, aki olyan pasival él, akinek nem jön be. A ráncok nem érdekelnek. Már látom magam előtt, ahogy a hetvenedik születésnapomon egy húsz év körüli fiúkórusnak vezényelem az „Engedjétek hozzám a gerontofilokat!” című kantátát. Vessen magára, aki nem ezt teszi!

Somával Szeptember 6-án és 7-én személyesen is találkozhatsz a Margitszigeti Nagyréten, hiszen ő lesz a Nők Lapja Kulturális Fesztivál egyik házigazdája. A fesztivál programját ITT találod.

Még több az e heti Nők Lapjából:

Ki is az a Novák Péter? »
Agyonszeretett gyerekek »
Védőoltással harcolhatunk a májbetegségek ellen »
Új rovatunkban „angyalaink” segítenek »
D. Tóth Kriszta: Nagybetűs Nyaralás – 1. rész »
Tessék morzsázni! » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése