Fecskehalál, Anno 2008.

Gyalázatos idő közeledésére figyelmeztettek az időjósok. Ami a forró nyár mégiscsak szívesen viselt uralmának végét jelenthette. Bár péntekre ígérték a változást, csak annyi történt, hogy péntek virradóra nagy eső esett. Örült is neki mindenki, hiszen az augusztus semmi kárt nem okozott az esernyőkben. Ezt követően egy kissé szeles, de még napos, meleg idő jellemezte a pénteki nappalt. Így hát sokan azt gondolták, a jósok már megint melléfogtak. Hasonlóan telt el a szombat nagy része is, bár reggel már vaskos esőfelhők húztak kelet felé, ámde eső nélkül. Sokan szüreteltek és aggódva kémlelték az eget. Legnagyobb megkönnyebbülésükre déltájban újra kisütött a nap, és ha nem is a forróság, de a kellemes idő elhitette, hogy mégsincs vége a nyárnak. Ám estefelé, minden különösebb feltűnés, ijesztő jelzés nélkül kezdett komolyan hűvösödni. De csak annyira, hogy a vasárnap már kifejezetten ősziessé váljon. A rohanó felhőkből néha csepergett valamennyi, de ha lett volna még por, azt sem verte volna el. Próbálkozik az ősz – gondolták az emberek. Előbb-utóbb megjön!

Pedig akkor, amikor ezt kigondolták, az igazán rossz idő már a kertek alatt kószált. Csak a beesteledést várta. Akkor aztán elkezdett zuhogni, hidegen, szelesen, kíméletlenül. Ezt folytatta hétfőn, reggeltől estig, majd még éjszaka is. De még a kedd nagy része is hideg záporoktól volt terhes. Olyan hideg lett, mintha már október végét, sőt novembert írtunk volna. Bizony, az udvariaskodó őszi idő maga elé engedte a tél előfutárát.

Amire aztán a két napja még vidáman cikázó fecskék egy csapásra eltűntek. El aligha költöztek, hiszen ehhez még több mint egy hét gyakorló repülésre, táplálkozásra volt szükségük. Látni viszont sehol sem lehetett őket.

Szerdán aztán, e gyászos napon, minden világossá vált. A napok óta éhező-fázó madárkák csapatostól igyekeztek volna melegebb helyekre, ahol táplálék is akad. Ha régen ilyesmi történt, ott voltak az istállók. Csaknem minden falusi portán. Oda húzódott be a légy és szúnyog is, és a fecskék átvészelték a gyalázatos időt. Most azonban már nincsenek sem meleg, sem hideg istállók. Emiatt a madarak egy része a városba menekült. Legyengülve, szinte részeg repüléssel a házak ablakaiban, faldíszein, zugaiban kerestek menedéket a hideg eső elől. Még az ablaküvegnek is nekirepültek. Ám az étlen-tétlen időszakban annyira legyengültek, hogy az éjszaka folyamán tucatszám hullottak a járdákra, udvarokba. Mások beidegzett szokásuk szerint az országút felett száguldva keresték volna az ennivalót, de szédülten, lassú reflexekkel az autók áldozataivá váltak. Elütött fecskék százainak teteme kezdte elborítani az aszfaltot. Egy fűnyírást végző traktoros beszámolt róla, hogy leállított traktorja meleg védőlemezeit elborították a rátelepedő, kétségbeesett fecskék. Ugyanez történt egy autószerelő műhely üzemcsarnokában is, ahová a fecskék ezrei menekültek. A víztározó gátőre nekem is megmutatta a háza körül szaporodó fecskehullákat. Együtt érző szívű lévén, kinyitotta a raktárajtókat, hogy legalább a szél elől oda menekülhessenek a szívéhez közel álló parányi állatok. Azt is elárulta, hogy az unokájának meg sem meri mondani, mert az még egyetlen fecske halálát is végzetesen a szívére szokta venni.

Bizony, amit láttam és hallottam, eddig eltelt életem több mint hatvan évében még egyszer sem fordult elő.

Mi, felelőtlen, önző emberek megváltoztattuk a világot. A fecskék számára is. És a történtekre egy cseppet sem vigasz a sokat emlegetett szelekciós hatás. Átélését leginkább azoknak kívánom, akik olyan szívesen hivatkoznak rá.

Most már csak az a kérdés, hogy mit is ér majd a világ fecskék nélkül. Tudom, sokaknak ez idáig fecskéstől sem ért semmit. Másoknak a fecskék nem értek semmit. Mintha pedig ezen elgondolkodott volna már valaki. Rachel Carsonnak hívják. Művét, a Néma tavaszt csaknem egy évtized híján azóta ismerjük, hogy én is élek. Uram Istenem! Hát ennyire elvakultak, közömbösek, önzők lennénk?

Ezrével pusztulnak a fecskék »