Aktuális

Mindenkihez szólni – pszichológiai konferencia

A történet 2004 tavaszán kezdődött, a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatóinak önképző körének megalakulásával.

Mindenkihez szólni - pszichológiai konferenciaPár év alatt ezen kezdeményezés köré csoportosulva alakult ki 12 fős lelkes társaság, akik tavaly ősszel szervezték meg az első igazán nagy rendezvényüket KAPU 1. címmel (Pszichológiai Szakmai Napok a Transzperszonalitás Témájában).

A programmal elsődleges célja volt a transzperszonalitás jelenségvilágának, és annak alapjait adó iskoláknak (jungiánus, humanisztikus és egzisztenciális szemlélet) bemutatása elsősorban a hazai szakmai közönség számára. 30 előadással, 24 workshoppal, továbbá kulturális programokkal, kiállítással igyekeztek közelebb hozni az érdeklődőkhöz a pszichológia hazánkban még kevéssé ismert, elismert irányvonalait.

A konferencián tapasztalat nagy érdeklődés megerősítette azon törekvésüket, hogy a hazánkban még elég elhanyagolt terület fontos, egyre fontosabb, és a szűk szakmai keretek közt való terjesztése mellett egyre fontosabbá válik a szélesebb közönség bevonása is az ilyen és hasonló kezdeményezésekbe.

A KAPU 1. konferencián tapasztaltak hatására, megerősödve, a feladathoz egyre inkább felnőve új célokat tűztek ki maguk elé, melyek közül az első a tavalyi sikeres konferencia folytatása, vagyis a KAPU 2. konferencia megszervezése.

A konferencia fővédnökségére felkért Beata Bishop és Prof. Dr. Bagdy Emőke szakmai és emberi támogatása mellett egy igazán, szakmailag is igényes program összeállításán és a konferencia megszervezésén dolgoznak. Terveik szerint a rendezvényen elhangzó előadások egyaránt megszólítanák majd mind a szakmai, mind a határterületek képviselőit és a szélesebb közönséget egyaránt.

Céljuk, hogy ez a tudományterületet minél szélesebb körben bemutatássák egyben magyarországi jövőjét szeretnék ezáltal stabil alapokra helyezni, hogy mind szakmai mind laikus közönséghez eljusson.

Konferencia időpontja: 2008. október 24-26.

Helyszíne: 1037. Budapest, Bécsi út 324. Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia Intézet

További információk »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top