Mi is történik most itt tulajdonképpen? Senorita Szöszi múltkor megénekelt kalandjai mellett az RTL a „Celeb vagyok, ments ki innen!”, míg a TV2 „A sztárok a fejükre estek” címmel indított realityket. A koncepció mindkét esetben ugyanaz: tűnjön úgy, hogy borzasztóan rossz a külföldre utaztatott hírességeknek, a néző pedig SMS-ben döntsön arról, hogy melyikük meddig senyvedjen.
Tekintsünk most el attól, hogy állítólag az RTL műsorát nem a kietlen dzsungelben, hanem egy szálloda hátsó udvarában forgatják, és azzal se foglalkozzunk, hogy bizonyára a TV2 által Afrikába reptetett szereplők is pontosan tudják: a csatorna nem reszkírozná meg, hogy bármelyikük lábát leharapja egy krokodil. A történetben két dolog a fontos: az egyik, hogy nálunk a sztárvilágban csak „másodvonal” létezik, azaz aprópénzért bármelyik úgynevezett celeb megvásárolható, másrészt pedig az, hogy valami fura módon az emberség és az empátia ezekből a sztárokból szinte teljesen hiányzik.
 |
| A sztárok a fejükre estek – Forrás: Asztarok.hu |
Az utóbbi magyarázata egyszerű: az „utazó fehér ember” évszázadok óta lenézi, tudatlan barbárként kezeli a távoli földrészek lakóit. Minél messzebb lakik, annál butább – gondolja, és ezért fordulhat elő az, hogy némely celebek (akik egyébként bizonyára diplomák tömkelegét akasztották ki otthon a falra) úgy beszélnek az afrikai vagy az argentin emberekkel, ahogy más a kutyájával sem szokott.
Érdekesebb azonban az, hogy mindeközben ugyanezek a sztárok szépen bekúsznak a küszöb alá: bogarakat esznek, gödörbe bújnak, idétlen frizurát csomóztatnak, egyáltalán, bármit megtesznek, amit a műsor eléjük tol. Képzeljük el, hogy egy marslakó Magyarországon ér földet, és pont egy „sztárparti” közepébe csöppen:
– Szia, én egy marslakó vagyok, és te?
– Én egy híres táncdalénekes.
– Á, szóval téged a zenédről ismernek?
– Nem, hanem arról, hogy megettem egy tál bogarat, és megmostam a patakban Rippel Feri hátát.
– És az a szakállas?
– Ő egy lantművész, de múltkor a tévében nem a lantjával játszott, hanem a… na, érted.
Bármit megvehetsz!
Közhely, hogy ma Magyarországon nincsenek sztárok, de valóban: ezek a celebek ugyanúgy maguk veszik meg a boltban a párizsit, mint te meg én, ugyanúgy átveri őket az autószerelő, és egyikük után sem rohannak őrjöngő tinilányok az utcán – ellentétben, mondjuk, amerikai kollégáikkal. Ők nem elhajtják, hanem beinvitálják a bulvárújságírót, nálunk a paparazzi helyszínt és időpontot egyeztet a „sztárral”, hogy hol és mikor tudja „titokban” lefényképezni. Aprópénzért megveheted a magánéletüket, mert sokuknak az az egyetlen teljesítménye, hogy hegynyi szilikon rakatott a mellébe, vagy „azt rebesgették”, hogy együtt járt egy másik szilikonossal.
Kilóra árulják ezeket a kiválóságokat. Ott az étlap: vehetsz két kiló szakítást, hatszáz köbcenti mellet, izgatott babavárást és mindent elsöprő, örök (=hétfőtől péntekig tartó), óriási szerelmet. Ők ettől sztárok – a „híres fotómodellnek” hirtelen egyetlen fényképét, a „sztárriporternek” egyetlen emlékezetes interjúját sem tudjuk felidézni, nem fontos, hogy a „közkedvelt színész” évek óta egyetlen filmben vagy színházi előadásban sem lépett fel, nem baj, hiszen épp egy zsáknyi oroszlánürüléket visznek Afrikába. Produkció!
Szegényes, penészes kis sztárvilág a miénk, de mitől is lenne más: nem teljesítmény, csupán casting és hirdetéselhelyezés van mögötte. A kimentendő celebek és a fejükre esett sztárok többségét tekintve egyetlen közös vonást találunk: a mérhetetlen ürességet. Ja, meg egy cetlit, hogy „leértékelve!”.
