Aktuális

Tanuljunk meg meditálni!

A buddhista tradíció szerint az emberi elme olyan, mint egy háborgó óceán. De ha a vihar elül, elcsendesedik maga a víztükör is. A meditáció pedig nem egyéb, mint az elcsendesítés gyakorlati módszere. Ahhoz, hogy szellemünk békében vitorlát bonthasson, csendes vizeken kell hajóznunk.

A meditáció nem egyéb, mint összeszedettség. Összegyűjtése mindannak, amit alapvetően elvesztegettünk: erőnek, energiának, figyelemnek. A meditálás folyamatában a gyakorlónak először meg kell tanulnia figyelmesnek, összpontosítottnak, energikusnak, majd erőteljesnek lennie. Ez nem megy egyik napról a másikra. Ezért van, hogy a meditációnak minden hagyományban fokozatai vannak.

A meditáció folyamata

Tanuljunk meg meditálni!A meditáció tárgyak, külső formák megfigyelésével kezdődik, majd a fókuszálással, összpontosítással folytatódik. Így halad tovább magának a megfigyelés aktusának a megfigyeléséig, hogy magában a folyamatban rejlő energiáknak a tudatosításán keresztül juttassa el a meditálót abba az erőteljes állapotba, ahol képessé válik a formák feletti összpontosítás képességére.

Ebben az állapotban a külső jelenségek, azaz a külvilág megfigyelése háttérbe szorul, és az elme benső, csendes világossága veszi át a tudat feletti irányítást. Ezért is nevezi ezt az állapotot a nyugati tradíció illuminált, megvilágított állapotnak, mert ebben az állapotban a szellem fényében minden megvilágosodik.

Ebben a benső világosságban pedig szó szerint mindenre fény derül. Legrejtettebb indítékaink, vágyaink, félelmeink kerülnek a szemünk elé, hogy az önismeret egy olyan ajándékát nyújtsák át nekünk, amelyre más módszerekkel éveken át csak sóvároghatunk. A meditációs felismerések a lélek legbensőbb termeiben születnek, ezért hatásuk igen erőteljes és hosszan tartó. Például egy meditatív állapotban született elhatározás olyan erőteljes lehet, hogy képes lehet valakit egyetlen tudati mozdulattal leszoktatni káros szenvedélyéről, vagy épp ellenkezőleg, elkötelezni valamilyen hasznos életmódváltozás mellett.

A meditáció veszélye

Épp ebben az erőteljességben rejlik a meditáció veszélye is, hogy – csakúgy mint a hipnotikus sugalmazások esetében – az ilyen megváltozott tudatállapotokban rögzített programok a tudat küszöb alatti mély rétegeibe vésődnek be, hogy onnan fejtsék ki hatásukat. Természetesen semmi veszélyt nem jelent, ha meditációnk tárgya pozitív tartalmakkal teli. Ezért a legtöbb meditációs hagyományban meditálni a szeretet, a béke, a nyugalom felett szokás.

A meditatív állapotok elérését számos egyszerű módszer segíti, amelyek minden esetben csak a meditáció létrehozásának eszközei. Ilyen eszköz lehet például:

– a szavak monoton ismételgetése,
– az úgynevezett zsolozsmázás,
– vagy recitáció,
– vagy például a csukott szemmel végzett légzés,
– vagy gondolatfigyelés.

Sokan összetévesztik a formát a tartalommal, és amikor a meditációra gondolnak, egyszerre egy lótuszülésben, csukott szemmel mormogó alak jut az eszükbe. A meditáció nem ezt jelenti. A meditáció egy összeszedett tudati állapotot, amelyben a gyakorló a lehető legtisztább elmeállapotban, legbenső erejének forrásához kerül közel.

Tanuljunk meg meditálni!

 

A meditatív állapot elérése

Az ilyenfajta összeszedett, meditatív állapot például minden élsportoló előtt ismert: amikor megszűnik minden érdektelen külső körülmény, és az elmében nem lebeg más, csak az elérendő cél, maga a tökéletes mozdulat. Ehhez az állapothoz nem csak szavak ismételgetésén vagy összetett testgyakorlatok végzésével lehet eljutni, hiszen minden ember született képessége az ilyen állapotban időzés. Bármikor, amikor valaki egy mély lélegzetvétel kíséretében lehunyja szemét, hogy „kifújja magát”, valójában egy gyakorlati lépést tesz a meditálás felé. És minél tovább marad ebben az állapotban, annál inkább meditál. Engedi, hogy egy pillanatra szó szerint kiálljon a világ sodrásából, hogy tudata vitorláját leeresztve megpihenjen ebben a nagy utazásban.

A meditálás lényege

Ha az elme csendes vizekre ért, lehet új vitorlát bontani. Lehet új szeleket befogni, hogy hajónk új partok felé vegye az irányt. A meditáció éppen ezért mindenki számára hasznos tevékenység, aki az életét maga akarja irányítani. A kormányzás pedig rendkívül egyszerű: csak meg kell nézni, merről fúj a szél. Ha átkos vihar készül, a maga keserű, haragos, durva záporával, érdemes levonni a vitorlát. Ha viszont jó irányból fúj, érdemes tudatunk vitorláját teljesen kifeszíteni, hogy a jó, hasznos és szép gondolatokat teljesen felfogja. Így juthatunk el a csendes vizek békés óceánjára, ahol minden titkos tanítás szerint vár bennünket a halhatatlan hősök örökkön boldog szigete, melynek partjai felé hajózunk jól-rosszul mindnyájan.

                                                      Meditáció depresszió ellen

 

A téli depressziós, szorongós időszak ellen nemcsak vitaminokkal, de meditációval is védekezhetünk. Az alábbi gyakorlatsor egyszerű, bárki elvégezheti, előzetes meditációs tapasztalatok nélkül. Fontos, hogy mielőtt nekikezdenénk, gondoskodjunk róla, hogy senki ne zavarjon bennünket. Válasszunk olyan időpontot a meditációra, amikor egyedül vagyunk otthon, vagy kérjük meg családtagjainkat, hogy ez alatt az idő alatt tartsák tiszteletben a nyugalmunkat.

• Üljünk egy világos ablakkal vagy egy selyemkendővel eltakart lámpával szemben egy kényelmes székbe vagy fotelbe. Takarózzunk be, ugyanis a mozdulatlanságban fázhatnak végtagjaink!

• Mielőtt leülnénk, bátran igyunk egy meleg gyümölcs- vagy herbateát (semmiképp se kávét!), fújjuk ki az orrunkat, hogy könnyedén lélegezhessünk.

Tanuljunk meg meditálni!• Ha kényelmesen elhelyezkedtünk, hunyjuk le a szemünket, engedjük, hogy a szemhéjunk elnehezüljön, és hogy szemeink természetes módon elernyedve kicsit befelé forduljanak. Ha úgy érezzük, szemeink bandzsítanak, nyugodjunk meg, jól csináljuk! Hagyjuk, hogy a lágy fény derengése kitöltse látóterünket, miközben nem próbálunk „látni” semmit sem. Lélegezzünk természetes ritmusban, mindkét orrlyukunkon keresztül. (Ha netán megfáztunk, lélegezzünk nyugodtan szájon át.)

• Képzeljünk magunk elé egy napsütötte nyári rétet, amelyet üde, zúgó hegyi patak keresztez. Próbáljuk meg minél jobban és részletesebben látni a képet, és képzeljünk bele bármit, amit odaillőnek találunk: felhőket, fákat, virágokat, állatokat, szellőt, csobogást stb. Érezzük a bőrünkön a ragyogó napfény simogatását, halljuk a fülünkben a madárcsicsergést, a szellő susogását, a patak zúgását.

• Most képzeljük magunkat ebbe a képbe. Szaladjunk vagy heverésszünk kedvünk szerint! Legyünk egyedül vagy társaságban, ahogy jólesik nekünk. A lényeg, hogy szabadnak, boldognak és erőteljesnek érezzük magunkat, hiszen átjár az aranyló napsütés, a zöldellő fű, a zamatos szellő ereje.

• Maradjunk, ameddig jóleső érzéssel nincs kedvünk távozni. Majd ha jól kipihenve jóllaktunk a napfény zamatával, egy mély levegővételt követően nyissuk ki szépen lassan a szemünket, és bátran hagyjuk, hogy a mosoly végigfusson arcunkon, ezen a gyönyörű szép őszi vagy téli napon.

Tutanhamon titkaiA legfrissebb szám tartalmából:

• Pénzhoroszkóp – Megoldódnak anyagi gondjaid?
• Hétköznapi segítőink: az angyalok!
• Szilveszteri bűbájok
• Tutanhamon rejtélye – Vajon tényleg létezik?
• Karmikus történetek

Itt tudsz előfizetni, KATT IDE!»

Meditáció.lap.hu »
Ezotéria.lap.hu »
Lélek.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top