Nemcsak akkor kezdődött a szerelem és a Bálint-nap összekapcsolása, amikor megjelentek a piros és fényes, szív alakú lufik és a kígyózó sorok február 14-én a virágboltok előtt, hanem bizony ennek évszázados, sőt bátran mondhatjuk: évezredes hagyományai vannak!
Kevés olyan nap van persze a kalendáriumban, amely ne adna alkalmat valamely hagyomány felelevenítésére, s a legtöbb szokás a természet megfigyeléséből, sokszor a napi időjárás megfigyeléséből indul ki. Ilyen a Bálint-napi termésjóslás is: hideg, száraz idő esetén bőséges termés várható, s ha a madarak csiripelése messzire hallatszik, jó idő lesz.
A vadgalambok visszatérnek
A tavasz közeledtét jelzi tehát ez a nap is, a tavaszét, amikor a természet újraéled. Ezért is mondták régen, hogy ha ezen a napon a vadgalambok visszatérnek, az a közelgő tavasz hírnöke. A galamb szerelemjelkép, de ennél kevésbé áttételesen, még jellegzetesebben is megjelenik a néphagyományban a szerelem, hiszen egyes vidékeken még ma is elterjedt hiedelem, hogy e napon választanak párt a verebek. Voltak olyan területek, ahol ezen a napon szokás volt a madarakat magokkal, aszalt gyümölccsel etetni, illetve tyúkokat is ekkor ültettek, hogy sok legyen az aprójószág.
Nemcsak kotlóst ültettek ekkor, hanem fát is: a termékenységhez, a terméshez kapcsolódott az a hagyomány, hogy a gyümölcsfacsemetéket is ezen a napon ültették, azok így gyorsabban megerősödtek, megeredtek, hamarabb rügyeztek, gazdagabb termést hoztak. Muravidéken a fákra pedig termékenységvarázsló céllal perecet, aprósüteményeket aggattak, és a gyerekek együtt ünnepeltek, ujjongtak a madarakkal. Napkelte előtt pedig – szintén termésbővítő szertartásként – a szőlőtermesztők megkerülték a szőlőt, és megmetszették a föld négy sarkán a tőkéket.
Éjfélkor a temetőben
Ehhez az ünnephez is számos babona tartozik, melyek legtöbbje fiatal lányoknak adott hajdan segítséget ahhoz, hogyan találják, hódítsák és tartsák meg életük remélt párját. Az egyik ilyen például, mely szerint ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket. Ha pedig már megvan a jelölt, jöhet a következő babona: olyan almát kell fogyasztaniuk, melynek kilenc magva van. Amennyiben a gyümölcsöt elfogyasztották, magvait pedig beleszórták a kiválasztott férfi zsebébe, a szerelem szinte biztos volt.
A szerelmi boszorkánykodás része lehetett az is – főleg, ha az előző praktikák nem lettek volna sikeresek –, hogy ebben az időszakban kellett felvenni a hóból a kiszemelt férfiú lábnyomát. A lábnyomot el kellett ásni a küszöb alá, így a küszöböt átlépő férfi még abban az évben biztosan megkérte – a népi hagyomány szerint – a hajadon leányzó kezét. Persze azt a leányzónak kellett elérnie, hogy a legény átlépje azt a bizonyos küszöböt…
A legbiztosabb és legilledelmesebb módja a legény beinvitálásának, ha megkínálják valamivel – lehetőleg maga az eladósorban lévő leány – a házban sütött finomságok közül. Az ételeket persze szintén felhasználták különféle varázslásokra. A farsangi pogácsákba sütött „szerelmi serkentők” hivatottak a férfi szerelmét lángra lobbantani, ha a küszöb alá ásott lábnyom nem vált volna be. A szerelemre áhítozó leányok a legválogatottabb dolgokat sütötték bele az ételekbe. A néprajzi adatok között sok minden szerepel – részletekbe most inkább ne menjünk!
Szerelmi varázslás
Feltehetően a dob és a szita, avagy rosta is a szerelmi varázslás eszköze volt, a varázslásban betöltött fontosságuk – és a visszafelé mondás, a fordított sorrend mágiájának – emlékét megőrizte a gyermekdal:
„Szita, szita, péntek,
Szerelem csütörtök,
Dob szerda.”
Szinte biztos egyébként, hogy ennek a napnak a szerelemmel kapcsolatos hagyománya is római eredetű a néphitben, hiszen az nagyon sok elemet megőrzött évezredek távolából a rómaiak ünnepeiből. A Bálint-napi szokás a lupercalia ünnephez kötődhet. Ezt az ősi pásztorünnepet nem február 14-én, hanem 15-én tartották, és termékenységi rítusok kapcsolódtak hozzá. Későbbi hagyomány, hogy az ünnepet Szent Valentin orvos és ókeresztény püspök gyógyításával és halálával hozzák összefüggésbe, aki hitéért 269-ben vértanúhalált halt. Mindenesetre Gelasius pápa rendelte el 496-ban, hogy attól kezdve Szent Valentin napját február 14-én ünnepeljék.
Annak valóban nincs régi hagyománya hazánkban, hogy a szerelmesek ezen a napon megajándékozzák szerelmüket, de ma már láthatjuk, hogy a Bálint-nap beépült az új ünnepek sorába. A Bálint-nap ráadásul rendszerint beleesik még a farsangi időszakba, a farsang pedig tudvalevőleg a párválasztás ideje.
