nlc.hu
Aktuális
Megműtötték a szupermodellt!

Megműtötték a szupermodellt!

Nem a sztároknál már megszokott szépítő műtéten esett át Naomi Campbell. A szupermodell kórházban fekszik Sao Paulóban, ahol sürgős műtéten esett át.

A Gala.de szerint a Brazíliában tartózkodó brit szupermodellt kórházba szállították, ahol sürgős műtéten esett át. A 37 éves Naomi Campbellt egy São Pauló-i kórházban operálták meg, az orvosai tájékoztatása szerint sürgősségi beavatkozásról volt szó, miután petefészekcisztát diagnosztizáltak nála.

Bár a gyógyítószemélyzet a híres beteg állapotáról nem nyilatkozhatott, a Gala.de-n olvasható, hogy a modell a műtétnek köszönhetően teljesen rendbe jött, és hamar meggyógyul majd.

Közben Naomi Campbell szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a modell petefészkéből egy cisztát kellett eltávolítani, a műtét sikeres és komplikációmentes volt.

Az egzotikus szépség számára talán még jót is tesz a kis pihenő, de az biztos, hogy a sikeres beavatkozást követően örül, hogy hamarosan újra elkezdhet dolgozni.

A Nők Lapja Cafe is beszámolt róla, hogy a párductestű modell az utóbbi pár hetet a karnevál keretében Brazíliában töltötte egy milliárdos vendégeként. A gazdag brazil üzletember már többször feltűnt a modell oldalán, egyes híresztelések szerint a pár már az eljegyzést is megtartotta a közelmúltban. (Gala.de)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top