Kedves Soma!
Igazán jó olvasni a leveleidet, hiszen mindig van, amiből megpróbálhatunk tanulni. Most én is rászántam magam, hogy írjak neked, mert van egy dolog, amellyel egyedül nem tudok megbirkózni. A legjobb barátnőmmel (a húszas éveinkben járunk mind a ketten) nagyon sok mindent meg tudok beszélni a szexszel kapcsolatban is, de ez olyasmi, amivel még hozzá sem merek fordulni, mert kínosnak érzem.
Úgy érzem, hogy a szeretkezéshez teljesen béna vagyok, pedig már nem vagyok kezdő, nem egy férfival feküdtem le. A szexet nagyon kívánom, mondhatnám, hogy a hét szinte minden napján el tudnám viselni, viszont amikor arra kerül a sor, nagyon hülyén érzem magam, és valahogy kínos, hogy akár az irányítást is átvegyem. Egyszerűen nem merek cselekedni. A képzeletemben sokszor eljátszom, hogy hol, mit lenne jó csinálni: hevesen szeretkezni akár kint a természetben, akár a városban a vízparton éjszaka, vagy csak úgy hirtelen egymásnak esni.
A másik dolog, hogy még sosem jutottam el az orgazmusig, igaz, a jó érzés sokszor megvolt, de a csúcspont sosem. Amikor egyedül próbálkoztam, akkor volt orgazmusom, bár ez is csak a csikló izgatásával sikerült, hüvelyi úton nem. Tehát tudom, hogy képes vagyok az orgazmusra, de ha férfival vagyok, akkor egyszerűen úgy érzem, képtelen vagyok rá.
Egy előző levélben írta valaki, hogy álmában jutott el az orgazmusig. Ezt nemegyszer én is megtapasztaltam, mindenféle érintés nélkül, vagyis ezek szerint akkor mégiscsak el tudok jutni az orgazmusig… Csak azt nem értem, hogy a párommal miért nem. Még a csikló izgatásával sem, egy bizonyos ponton túl nem jutok. Valahogy mintha nem akarna jönni. Nem hiszem, hogy az a jó megoldás, ha én olykor-olykor egyedül jutok el a csiklóorgazmushoz! Ennek nem így kellene történnie!
Nagyon jó lenne változtatni, csak nem tudom, hogyan.
Előre is köszönöm a segítséget:
L.
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves L.!
Nos, mindehhez mélyre kell menni, nem a genitáliák körüli történések fognak változást hozni az életedbe. A szorongás, a szeretkezések előtti megtorpanás, amelyről írsz, mindenképpen arra utal, hogy valami múltbeli traumát vagy hozott stresszt, sérelmet (amely lehet akár generációs is) nem tudsz feldolgozni.
Az, hogy a legkellemesebb és legtermészetesebb örömforrások egyikében, a szexben nem tudsz ellazulni, átengedni magad az ösztönök és érzések adta sodrásnak, nekem azt is üzeni, hogy a női vonalról hozhattál olyan mintákat, beidegződéseket, amelyek miatt a benned levő ösztönén nem mer kinyílni, hanem helyébe lép a tiltó „jó kislány”. Hogy kiderítsd, nálad ez mi lehet, és hogyan tudod ezeket a múltból hozott negatív mintákat a leghatásosabban elengedni és újraprogramozni, mindenképpen szakember (kineziológus, Hellinger-terapeuta, pszichológus, pszichodráma-terapeuta) segítségét ajánlom. Több ilyen típusú problémának láthattam már az oldását. Volt olyan nő, aki mögött a szigorú, erkölcscsősz anya állt, aki belenevelte a lányába, hogy a szex mocskos, a férfiak szemetek. Ezért fixálódott benne a bűntudat: rendszeresen hüvelygombát is „gyártott” magának, hogy szófogadóan megélje mindazt, amire az anyja tanította. Volt, akinél gyermekkori megalázás vagy erőszak állt a háttérben, mások a nagymama generációs stresszét, szex miatti szégyenérzetét vállalták magukra. Mindenesetre az biztos, hogy amikor a legalapvetőbb ösztöntevékenység blokkolódik, az sok mindenre kihatással van, úgyhogy hajrá, izgalmas út lesz!
Az, hogy a legjobb barátnődnek sem mersz beszélni az érzéseidről, nagy belső bizonytalanságra utal. Olyan, mintha azt gondolnád, hogy az ember akkor szerethető, ha erős, klassz, vagány, sikeres, van orgazmusa, nem görcsös, mindig laza. Nem tudhatom, hogy te mennyire tapasztaltad meg gyermekkorodban a feltétel nélküli szeretetet, a maximális elfogadást, de a problémád mögött egy ilyet is érzek. Az ősbizalom érzésének megteremtése nem kétperces folyamat lesz, de ahhoz, hogy a nőiségét kiteljesítő, autonóm felnőtt ember lehess, ezt az utat is meg kell járnod. Az pedig a benned levő bizalmatlanságra utal (a feltétel nélküli elfogadás, önátadás és a másikban való megbízás hiányára), hogy maszturbálással vagy csak képes klitorális orgazmust elérni. Futó kalandoknál gyakori, hogy a nők, lányok nem tudják magukat elengedni egy ismeretlen pasi mellett, de egy stabilizálódott párkapcsolatban mindenképpen az az optimális, ha bíznak egymásban annyira, hogy teljesen átadják magukat az érzéseiknek, adott esetben akár instruálják is a párjukat, hogy mire vágynak. Én a leveledből nem azt érzem, hogy a húszas éveid elején az a fő problémád, hogy „béna” vagy a szexhez, vagy nincs orgazmusod, hanem az, hogy iszonyú harc dúl benned az ösztönéned és a kontrolláló felettes éned között (hozott bűntudatok feszítenek belül). Ezenkívül a bizalom, a megfelelni akarás és a feltétel nélküli elfogadás érzéseivel kellene mélyebben foglalkoznod a már említett szakemberek segítségével.
Ha egy ember a jelenben van (ez nem kis dolog, és nem is gyakori, ugyanis azt jelenti, hogy nem a múlt sérüléseit cipeled, és nem is a jövőtől szorongsz), akkor nem lehet „béna” a szexhez. Akkor egyszerűen „csak” átadja magát a pillanatnak, amelyben a két fél együtt teremt. Improvizálnak, akár a jó zenészek. (Épp a napokban láttam egy hegedűs improvizációs próbálkozását, vért izzadt szerencsétlen, hogy nincs előtte kotta, és csak úgy magát adja. Ő az életben is ilyen, bizonytalan gyermekember, aki mindig kívülről várja, hogy valaki megmondja neki, mit kell csinálnia, és mi a helyes. Sokan vannak ezzel így.)
Másrészt azt is el kell, hogy mondjam: nyugodj meg, nincs verseny. Miért kellene egy huszonéves lánynak feltétlenül ismernie a vaginális orgazmust? No problem, majd jön, ha jön. (Én 24 voltam, amikor ezt az érzést megismertem a férjem által.) Ez is a mi teljesítménycentrikus korunk mohóságából fakadó nyomás, hogy azt gondoljuk, csökkent értékűek vagyunk, ha nem élvezünk. Ebből a fajta gondolkodásból már most érdemes kiszállni, mert ez a nyomás frusztráló és lehúzó. Hagyjuk abba a követelőzést, egyszerűen csak próbáljunk meg mindig annak örülni, amink VAN. És minél jobban figyelünk, annál inkább rájövünk, micsoda bőségben élünk. Vedd észre végre a saját bőségedet! Ne azt figyeld, amid nincs, amit nem tudsz megcsinálni, azt nézd, ami már most ott van benned, körülötted, általad megélhetően! Szép, fiatal tested van, biztos te is helyes lány vagy, több fiúval szeretkeztél, és a jelenben, jövőben is biztos rengeteg lehetőséged lesz az örömök megélésére. Egészséges vagy, tudsz szaladni, táncolni, hallasz, látsz, tele vagy vágyakkal, még csak most nyílsz! Annyi minden vár még rád, ez csupa klassz dolog! Ha megint együtt leszel a kedveseddel, ne azt figyeld szorongva, hogy mikor fagysz le, és neked mit kellene tenned, hanem figyeld a másikat. A szemét, a lélegzését, a bőre tapintását és érintését. Add át magad a jelennek! Próbálj meg mind az öt érzékszerveddel (látás, hallás, szaglás, tapintás – és a nyelveddel érezheted a másik ízét is) minél inkább arra figyelni, amit a pillanat ad számodra! Ne a kattogó, megszokott lehúzó gondolatokra figyelj, hanem inkább koncentrálj a jelen érzésre! Bármi, ami az életben igazán jó, az csakis a jelenlétnek köszönhető. A színházban vagy egy koncerten is pontosan lehet érezni, hogy a művész vagy az előadó mennyire hozza rutinból a szerepet, a dalt, a szöveget, vagy mennyire van benne ő maga, a teljes jelenlétével. A szeretkezés is akkor jó, ha jelen vagyunk benne. Nem azon kattogunk, hogy milyen kötelességeinket mulasztottuk el (jaj, be kellett volna kapcsolnom a mosógépet, feladni a postán a csekket), milyen szorongásaink vannak (béna vagyok, ronda vagyok, dagadt vagyok, kinőtt a szőröm), hanem attól, hogy egész lényünkkel a másikra figyelünk. Ez egyébként maga a meditáció, ez a meditáció lényege.
Végül is megint a lényegnél kötöttünk ki: önismeret. Tehát ön-is-mer. Ez nem megy énerő, bátorság és küzdelmek nélkül. Sok-sok erőt és örömöt az életfogytiglan tartó tudatos úthoz!
Soma Mamagésa
