Aktuális

Topmodell leszel?

Előbb nézz bele Tyra Banks műsorába, aztán gondold át újra.

Pillanatkép a Topmodel leszek - America's Next Top Model - című műsorból
Pillanatkép a Topmodell leszek
(America’s Next Top Model) című műsorból

Magyarországon a Dundikától Voksán Virágig terjedő szilikonkommandónak köszönhetően a „modell” nem jelent többet a közvéleményben, mint „a lufiszájú nő, aki szokott szerepelni az Aktívban, és rendszeresen megmutatja a nemi szerveit az úgynevezett férfimagazinokban”.

Holott modellnek lenni igenis komoly szakma – az Amerika következő topmodellje többek között ezt is érzékletesen bemutatja.

 

A műsort elsősorban maga a műsorvezető, Tyra hitelesíti. Egy hihetetlenül sikeres modellkarrier után, rengeteg tabu és korlát ledöntését követően (csak egy példát említve: ő volt az első fekete nő, aki a GQ és a Sports Illustrated Swimsuit Issue címlapján szerepelt) Tyra Banks nagyon okosat húzott: egy szubkultúrába, egy, jórészt csak sztereotípiákból és túlszerkesztett bulvárhírekből ismert világba engedett bepillantást, mikor elindította 2003-ban a valóságshow-ját.

 A Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba.
• Itt olvashatod » http://hivatalosnezo.blog.nlcafe.hu/

Mert mit is gondol a zöm a modellszakmáról? Hát, szépnek kell lenni, kicsit sétálgatni a kifutón, meg nyugodtan ülni, míg lefotózzák az embert. Mindezért sok pénzt kap, szép ruhákat hordhat, és bejárhatja az egész világot… az ördög azonban megint a részletekben rejlik, és mindez nagyon pontosan kiderült a műsorból, melynek sokadik évadjára is óriási számban jelentkeznek a reménybeli modellek.

Aztán az első rostán kiderül, hogy az egyik nem tud járni, a másik csak grimaszol a kamera előtt, a harmadik pedig hosszú évek szívós otthoni barkácsolásával úgy tönkretette a haját, hogy azon csak a tövig nyírás segíthet. Ezeket persze nem Csernus módjára vágják az arcukba, és ezért külön dicséret illeti a műsorvezetőt: a megértő profi hangján, személyeskedés és fölösleges bántás nélkül sorolja fel, hogy miben kellene változtatnia a jelentkezőnek, miért nem alkalmas – vagy hogyan lehet alkalmasabb – erre a pályára.

 

Tyra Banks
Tyra Banks

Mondom, profi. Pasi létemre is megértem (sőt hihetetlenül szórakoztatónak találom) azokat a kis közjátékokat, melyek során Tyra megmutatja, hogy „így csinálod te”, illetve „így csinálná egy modell”. És a kutyafáját, valóban számít az a két centi, amivel feljebb emelte az állát, valóban teljesen máshogy néz ki a fotó, ha nem így, hanem úgy tartja a szempilláit!

A „semmiért sok pénzt” rózsaszín tévedése is hamar darabokra törik, mikor először kell kora tavaszi, didergős időben bikinis fotókat készíteni (a szezonra már rég kinn kell lenniük a hirdetéseknek), mikor órákig kell tartani a kényelmetlen pózt, mikor olyan ételt kell látható élvezettel majszolni kilószám, amitől a modellnek egyébként felfordul a gyomra. Utóbbi feladatnál az egyik versenyző kiköpte a fura állagú japán ételt a megbízó előtt – kapott is olyan letolást! És valóban, ki szerződtetne olyan reklámarcot, aki látványosan utálkozik az eladni kívánt termék fölött?

Ez pedig már a következő, szintén ritkán emlegetett, de a modellszakmához láthatóan elengedhetetlenül szükséges képességről szól: tudd eladni magad! Itt sem a magyar példákra, például Keleti Györgyi olaszországi karrierjére kell gondolni, ennél jóval összetettebb a feladat. Tyra még tizenéves volt, mikor Párizsban fellépett, és rögtön huszonöt ajánlatot kapott a legnevesebb divattervezőktől. Ezt a feladatot szimulálják akkor, mikor a műsor versenyzőinek egy számukra ismeretlen európai városban kell a kapott címre egyedül és időre odatalálni, ott a portfóliójuk bemutatása mellett a reménybeli megbízókat arról meggyőzni, hogy ők az ideálisak a munkára. Intelligencia, talpraesettség, beszédkészség, kapcsolatteremtő képesség – úgy tűnik, ezekre is szüksége van egy modellnek, nem csak a hosszú lábakra.

Nyilván ez a műsor sem mentes a bulváros fogásoktól: az egyik évadban lupusos beteg, a másikban gyengén látó versenyző is esélyt kapott, volt már azóta férfiból nővé operált, valamint kegyetlen, afrikai törzsi rítussal megcsonkított lány is a leendő modellek között. Mindig van konfliktus, viszály, esetleg hajtépés is, végtére is nem egy dokumentumfilmről beszélünk. Ugyanakkor például tudatosan, időről időre esélyt kapnak a molettebb lányok is, persze Amerika van akkora piac, hogy külön „pluszos” modelleket is foglalkoztassanak.

 

A műsor tizenegy széria óta sikeres, és a Viasatnak köszönhetően Magyarországon is figyelemmel tudjuk kísérni, ki lesz Amerika következő topmodellje. Viszonyítási alapnak is jó, mielőtt jön a hír, hogy most épp melyik magyar „modell” esett olthatatlan szerelembe Kedves Ferenc milliárdossal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése