Aktuális

Az elpazarolt Hajós András

Mióta a Comedy Central elkezdte Hajós régi műsorait újra bemutatni, rájöttem: nagyon hiányzik a képernyőről.

Az első nagy rácsodálkozás annak idején a Magánszám volt, az első valóban vicces „nem Fábry” esti show, ahol már jól látszott, hogy mitől több ez a fazon, mint egy Bagi–Nacsa vagy Sas Józsi. Szubjektív dolog, de nekem eleve szimpatikusabb az elsőként mindig saját magát gúnyoló slemil, illetve a tartását nem a hangerőből vagy az alpáriságból nyerő elegancia. Hajós pedig pont ezt csinálta, és nagyon kreatívan: mert abból, ugye, sokkal nagyobb dolog (na jó, túlzok egyet: irodalmibb) bármi vicceset kihozni, hogy például hogyan szoktam részegen fogat mosni, mint egy olyan csinált helyzetből, hogy egy rózsaszín Cadillac és egy alternatív művész társaságában átkocsizom Amerikán.

 

Új hangnem

Az elpazarolt Hajós András A másik fontos pillér a zene volt. Hajós vitán felül tehetséges zenész, énekes, szövegíró – az pedig, amit és ahogy a műsoraiban improvizált, már rég túlmutatott a nálunk megszokott műfaji kereteken. Szerencsésebb országokban Sarah Silverman, nálunk az Irigy Hónaljmirigy meg a Defekt duó vicceskedik gitárral.

Akkoriban azonban aktívan koncertezett az Emil.RuleZ!, és hamar jótékonyan összecsúszott  a két szerep: stand-up a koncerten a számok között, és szórakoztató, komolytalan jazz a műsorban a duma közben. És ha már zene: míg a hasonló profilú műsorokban általában igyekeztek nagymama-kompatibilis zenei produkciókat bemutatni, azaz Charlie-tól a New York, New York meg Szulák Andreától valami szép dal, addig Hajós műsoraiban deklaráltan egy másfajta zenei világ uralkodott. Olyan zenekarokat hívott meg, amelyek nem szoktak tévében szerepelni, nem playbackelnek a Nap-keltében, nem sorsolják ki a legújabb lemezüket az SMS-ben válaszolós műsorokban, ellenben a fiatalok szeretik őket, járnak a koncertjeikre, valódi zenét játszanak. Nem is emlékszem másik olyan műsorra, ahol akkoriban fellépett volna például a szép emlékű Amorf Ördögök.

Imádtam – és meggyőződésem, hogy a TV2 a Magánszám bedöntésével még nagyobb hibát követett el, mint mikor a közelmúltban a Beugrót hagyta oda a közszolgálati tévének, és lett az ott kultikus, egy nagyon fontos célcsoport által rajongott műsorrá. Ha kitartottak volna, akkor ma épp ezt a két műsort lehetne ráereszteni az indulása óta egyeduralkodó Fábryra…

 

A Hivatalos néző összes tévékritikáját összegyűjtöttük. Itt olvashatod a korábbiakat! 
http://hivatalosnezo.blog.nlcafe.hu/

Megbukott jó műsorok, sikeres rosszak

A Viasat3 is pontosan látta, hogy van kraft egy Hajós-féle műsorban, de rossz koncepcióval, rossz ütemezéssel elindítva, egy kialakulatlan struktúrában a kis csatorna nem tudta kiböjtölni, míg önjáróvá lesz a Késő este Hajós Andrással. A foci, az rögtön behozza a nézőt, Hajósnál viszont hosszabb távon kellett volna építkezni – és nyilván nem a ritmustalan heti három adás a jó megoldás.

Aztán meg jött a nagy hiba, majd a tutista félmegoldás: előbbi a Benne leszek a tévében című borzalmat jelöli, oké, a korábbi műsorok miatti adósságok, a kilátástalanság, meg egy „rendes” műsor ígérete, az kényszerítően hat… az utóbbi pedig a Heti Hetes. Meggyőződésem, hogy Hajós nagyon jót tett a Heti Hetesnek, de a Heti Hetes nagyon rosszat tett Hajósnak. Míg a műsor egy időszakában Alföldivel a vállukon vitték a megfáradt struktúrát, közben bele is tört, belekompromittálódott a dologba. Ha patetikus akarnék lenni, azt is mondhatnám: elpazarolták a fickót. Ha meg tényszerű, akkor azt kell megállapítanom, hogy sajnos jó nyolc-tíz évvel korábban jött, mint kellett volna.

Az elpazarolt Hajós András

Ma már nyerne

Hiszen gondoljunk bele! A Beugrót épp a rajongók, a „civilek” által is elérhető-alakítható nyilvánosság mentette meg! Aláírást gyűjtöttek, külön Facebook-oldalt és online petíciót indítottak, elérték a legszélesebb nyilvánosságot. De akkor, a Magánszám idején még nem működtek blogok, ahol megírhatták volna, sőt az internet is jóval hézagosabb-kezdetlegesebb volt, nem is a mai, alternatív, modern Petőfi rádió szólt, nem volt magyar Music Television, épp csak akkor dugta ki a fejét a mára mainstreambe érő magyar dumaszínház, nem volt Comedy Central… nem volt mire rátámasztani az egészet. Ha ma indulna, zászlóshajó lehetne – de a történtek után nagyon is megértem, hogy visszament a bizniszbe, pénzt keresni, és csak a Heti Hetesbe lógatja be néha a csalit.

Mindenesetre mindazoknak, akik nem tudják, miért kesergek itt, azt javaslom, sürgősen kapcsoljanak a Comedy Centralra, és nézzék újra a régi adásokat. Jobb híján.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top