A közszolgálati tévé az utóbbi években leginkább az „alig nézett”, „avítt”, „unalmas” szinonimája lett. A legkisebb ellenállás felé haladó, költséghatékonynak tűnő megoldások jellemzik: nóta és lassú híradó a nyugdíjasoknak, kicsit sem innovatív vallási percek (órák), valamint az ismétlések ismétlései. Igaz ez még akkor is, ha kifejezetten jó műsorok is be tudtak csúszni a kínálatba – szerintem ilyen a Beugró, a Szempont, vagy éppen a Főtér.
Juszt László műsora valahol a két véglet között helyezkedik el. Arról bizonyára nincs vita, hogy a stílus, maga a műsorvezető, a körítés, a témaválasztás klasszikus nyolcvanas évek; kellemesen nyugdíjas-kompatibilis az egész. A stúdióban is amolyan lakossági fórum extra bontakozik ki, felháborodottan kérdező vagy lelkesen tapsoló nénik és bácsik üldögélnek karéjban.
Mindezzel együtt azt gondolom, hogy szükség van erre a műsorra. Vagy egy ilyenre. Miért is?
Az egyik érvem a kamera azon „varázslatos, csodatévő ereje”, mellyel hónapok-évek óta húzódó bürokratikus eljárásokat gyorsít az ügyfél számára pozitív végkifejlet irányába. Nyilván mindenki megtapasztalta már azt, mikor a pult mögött ülő, a HIVATAL minden előjogát éreztető adminisztrátor a papírhatalmát arra használja, hogy az ügyfélnek keresztbe tegyen. Mind álltunk már úgy sorban, hogy a hat ablakból egy volt nyitva, ott is egy tanuló kislány birkózott a papírmunkával, miközben a behúzott függönyök mögül frissen főtt kávé illata szállt, és jó hallhatóan hárman-négyen is arról diskuráltak, hogy mit láttak a tegnap a tévében, vagy „milyen aranyos ezen a fotón az unokaöcséd, mutass még párat, ráérek”. Mind tapasztaltuk már, hogy azt az igényünket, hogy – mondjuk – tíz másodpercnyi munkával a számítógépes adatbázisban írják át a lakcímünket, hetekig képesek végezni az ezzel megbízott közszolgák.
De mi történik, ha jön a kamera? Hát, hirtelen a polgármester intézkedik, hogy cseréljék ki a fél éve kiégett izzókat a kültéri lámpákban, a HIVATAL felélénkül, küldi a bocsánatkérő levelet, a visszatérítést, az igazolást, az akármit. Megrettenve attól, hogy kiderül, milyen hányavetin dolgozott, nekilát elvégezni azt a feladatot, amellyel megbíztuk, és amiért fizetjük.
Azért kell egy ilyen műsor, mert fegyverzetegyenlőséget teremt. Az egyik iskolapélda annak a kifejezetten idős néninek az esete, aki a kis megtakarított pénzét bevitte a bankba, hogy azt a leghétköznapibb kamatozó betétbe fektesse. A ravasz ügyintéző viszont rábeszélte egy másik befektetésre, melyről a néni számára csak jóval később derült ki, hogy olyan életbiztosítással kombinált megoldás, amelyből csak úgy juthat a pénzéhez, ha legalább száz évig él – akkor jár le ugyanis, és idő előtti visszaváltás esetén brutális büntetőkamatot kellene fizetnie.
Ilyenkor a néni pityereg, a néni kérleli a papírhatalmú adminisztrátort, majd beletörődik… kivéve, ha jönnek a tévétől a felkészült fiatalok, akik tudják, mit kell kérdezni, akik a választ egy országnak mutatják meg, akiket nem lehet csak úgy lerázni. És akkor a sima beszédű nyakkendős már nem olyan nagylegény, akkor már azt kockáztatja, hogy a negatív reklám miatt őt fogják kirúgni.
Kell egy ilyen műsor, azért, mert bár egyfelől Magyarország a tyúkperek országa, másfelől azonban a jogos érdekeinkért sokszor mégsem tudunk, merünk vagy akarunk egyedül kiállni. Juszt ezt még a régi iskola szerint csinálja: felhívják az illetékest, levelet írnak, kimennek a helyszínre, jogszabályokat bújnak, összefüggéseket keresnek. Ezt hívjuk oknyomozásnak – és ez még akkor is dicsérendő, ha néha kiderült, hogy pont a műsorvezető nincs teljesen tisztában azzal, hogy mi a jogi helyzet, amelyről a vendéggel vitázni kellene. Mégis, ez jóval fölötte áll annak az újságírói munkának, hogy „menjünk ki a józsefvárosi piacra rejtett kamerával, és vegyük fel, hogy a kínainál hamis parfümöket árulnak”. Nem beszélve a korábbi adásoknál alkalmazott, mára hiányzó, kifejezetten innovatív elemekről, mint például a helyszíni tesztelés. Igazat mond a reklám, valóban karcolásmentes marad a szuper autólakktól a kocsim még akkor is, ha légpuskával lőnek rá? Valóban egy kiló az, aminek ezt írják a csomagolására? Többet tud a TV Shop porszívója, mint egy harmincéves, szovjet Raketa?
A tévé ügyvédje a fentiek okán nem sztárjogász, de egy becsületes kirendelt védő. Jobb híján és ingyen látja el a képviseletet, épp ezért nem feltétlenül a legjobb nívón, de dolgozik. Valóban közszolgálati műsor – de én őszintén hiszem, hogy a műfajnak helye lenne a kereskedelmi tévékben is. Nem mellesleg a fogyasztó- és érdekvédelem mentén magas nézettségű műsorokat lehetne csinálni. Kipróbálhatnák.
