Aktuális

Hétköznapi morzsabál: a panírozás

Ne legyünk földhöz, pontosabban konyhapadlóhoz ragadtak! A leghagyományosabb ételeket is meg lehet újítani, és nemcsak úgy, hogy kifelejtjük belőlük a sót. Vegyük például a panírozást...

Hétköznapi morzsabál: a panírozás  A panírozást a szakácskönyvek finomkodva ugyan bundázásnak hívják, ahogyan a prézlit is zsemlemorzsának. Jó-jó, lehet, hogy úgy tényleg szebb, de most ne a szavakon lovagoljunk! A panírozás ellenzői sem a kifejezések miatt kerülik a hagyományos liszt-tojás-prézli (zsemlemorzsa) triót, hanem, mert egészségtelennek tartják. Van is ebben igazság. Ám még az is, aki szereti a frissensülteket, és általában idegenkedik az újdonságoktól, kipróbálhatja, hogy teljes kiőrlésű lisztbe forgatja először a hússzeleteket. Ha még arra is ügyel, hogy mindegyik anyag éppen csak befedje a húst, de ne legyen túl vastag a panírréteg, máris nyugodtabban teheti asztalra az ételt.

Tamás ezeknél jóval meglepőbb ajánlatokkal áll elő, amikor például parmezánnal vegyíti a prézlit (zseml… mindegy!). Az így bundázott húst mégis ugyanúgy süthetjük, mint bármelyik másikat, ellentétben a citromos-vajas keverékben megforgatottal. Azt ugyanis kevés zsiradékon, szinte roston kell sütni.

Érdekes megoldás a liszt-tojás-reszelt krumpli trió, a darált dióval és kakukkfűvel megbolondított panírozás pedig egyenesen meghökkentő. A kakukkfűvel legyünk óvatosak, mert nagyon intenzív! Tamás szóban ugyan darált diót említett, aztán szépen elővette a deszkát, meg a kést, és egyenletes, gyors mozdulatokkal felvágta a gerezdeket. Így darabosabb lesz (és lassabban készül), ám ez a darabosság csak előnyére válik sütéskor. És persze evéskor.

Tessék bátran kísérletezni!

  Parmezános morzsa

Hozzávalók: 15 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg parmezán sajt, liszt, tengeri só, 2 tojás; a sütéshez: olaj.

A hússzeleteket mindkét oldalukon besózzuk. A zsemlemorzsát összekeverjük a reszelt sajttal. A húst először lisztbe, majd felvert tojásba, legvégül a parmezános morzsába forgatjuk. Forró olajban ropogósra sütjük.

Hétköznapi morzsabál: a panírozás

 
További három ötletes panír-receptet (Krumplis, Vajas-citromos, Diós-kakukkfüves) találhatsz a Nők Lapja május 6-án megjelenő, 19. számában!

Béres Alexandra nagy titka: Lombikbabát várMég több az e heti Nők Lapjából:

Béres Alexandra nagy titka: Lombikbabát vár »
Mi 3-man, ők 3-man: Barátkozás a kanállal »
Masszázs nőknek hepienddel »
Michelin csillag – A világ éttermeinek sorsa »
Ébredj fel! – Legyél keleti bölcs három nap alatt! »
Született feleségek? – Ők állnak a híres férjek sikere mögött »

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése