Légy a szerelmem! – Eurovíziós dalverseny?

Kezdve a végén: nincs azzal semmi baj, hogy a Gyűrűk Urából kifelejtett, hegedülő, meleg hobbit nyerte meg a versenyt, hiszen hasonló produkciók közt mérette meg magát Ádok Zoli az RTL-es Csillag Születik című versenyben is (apropó: feltűnt bárkinek, hogy a „hivatalos” életrajzok Zoli esetében azt a műsort valahogy mindig „kifelejtik” a felsorolásból? Pedig legyünk őszinték, anélkül ma se lemez, se Eurovízió nem lenne neki… mindegy). Szóval nem gáz, de attól még tény: végigsírtam-röhögtem a Zolival súlyosbított második elődöntőt, majd a nélküle lebonyolított döntőt is. Ez lenne a világ egyik legnézettebb műsora? Ettől a versenytől várná bárki, hogy megújítja, magasabb szintre emeli a nemzetközi könnyűzenét?

Alexander Rybak – a győztes

Ne csiklandozzatok már, komolyan. Ha ez nem egy paródia (márpedig nem az), akkor komoly baj van.

Hogy kerülnek ide ezek az emberek, és tisztában vannak azzal, hogy milyen bizonyítványt állítnak ki saját országukról? Mert oké, én tudom, hogy Magyarországon nem csak Ádok Zoli van, de sokkal inkább Lovasi András, sokkal inkább Erik Sumo meg Harcsa Veronika, sokkal inkább a külföldön is egyre népszerűbb indie zenekaraink. De ahogy az Eurovízión Zoli volt hivatott képviselni „a” magyar könnyűzenét, úgy például Goran Bregović országát egy tohonya tupírhajú jelenítette meg, Cipő című borzalmas számával. Gyökereire büszke bunyevácként is kikérem ezt magamnak.

Gyorsan írjunk be ugyanakkor egy piros pontot, mintegy ellentételezésként az írek lánycsapatának, akik nem a nyilvánvalót húzták, és pikulázó Flatley-imitátor helyett legalább a tucatrockig eljutottak. A mezőny jó része azonban abban bízott, hogy telerittyentve magát „nemzeti sajátosságokkal”, majd jól megszórják őket hazafias SMS-ekkel – Moldova például a fantáziadús „Moldovai tánc” című dallal készült.

Hasonló számban voltak jelen a Celine Dion-hasonmások, hosszú ruhában, nagyra tátott „ááá”-val, láthatóan a Titanic orrába képzelve magukat adtak a művészetnek. Ennek szellemében ásítoztam végig például a lengyel hölgyet, aki saját bevallása szerint nem akar elmenni (tantrázik biztos). Ugyanígy a szlovén ötöst, megfejelve azzal az alibizéssel, hogy a szám feléig csak négy hegedűs fiatalember rángatta a vonót, azaz a dalversenyre olyan produkcióval készültek, mely dalt csak nyomokban tartalmazott. Szerelemszimfónia volt a mű címe.

Zolinak egyébként akadt versenytársa is a „kicsit énekel, nagyon táncol”-kategóriában a hasvillantós görög fiú személyében, aki arról dalolt, hogy ez a mi éjszakánk. Hát, legfeljebb a tiéd… Nem sorolom fel az összes produkciót, sőt, azt sem ajánlom senkinek, hogy mindegyiket végignézze. Ha mindenáron valami rezümét akar a dologról, elég, ha az észtek műsorát megtekinti, az gyakorlatilag az összes klisét felvonultatja, vannak benne vonósok, van benne átszellemülten áriázó díva, hagyományőrzés meg lágy fények…

Sakis Rouvas – a görög versenyző

A Dalverseny gödörben van. Jól mutatja ezt, hogy mennyire pókhálós és hazug produkciókat láthattunk idén is. Egyébként lenne gyógyír: a friss győztes, Alexander Rybak ugyanis úgy nyilatkozott, hogy kár volt betiltani a moszkvai melegfelvonulást, amikor épp az Eurovíziós Dalverseny a világ legnagyobb melegparádéja. Minden él nélkül, ismétlem, halál komolyan mondom: szerintem a világ elég érett már arra, hogy ezt akár hivatalossá is tegyék. Talán csak ez a plusz hiányzik – én megígérem, hogy ha így lesz, fegyelmezetten végigülöm majd a Válság-ellenes fiú című számot, bármilyen rossz is lesz. Csak ezt ne, csak így ne.