Jamie Oliver körülbelül ugyanazt műveli a fakanállal, mint Jimi Hendrix az elektromos gitárral. Laza, formabontó, a konvenciókat felrúgó, de egyúttal nagyon profi, és kivételesen tehetséges művészként újradefiniál egy műfajt – jelen esetben a főzős műsorokat. A fiatal szakácsból viszonyítási pont lett, nemzetközi sztár, akitől receptet és habitust egyaránt másolnak, és még évtizedei vannak a szakmában. Az eddigi életműből is kiemelkedik azonban Jamie vidéki konyhája (Jamie at Home), ami afféle összegzése annak, amit ez a srác a főzésről tud és gondol.
Mi a trükk?
Az első maga a személy. Egy végtelenül szimpatikus, laza srác, aki mentes minden agressziótól, arcoskodástól, az a fazon, akit szívesen áthívsz sörözni (bár jobb, ha hozzá mentek, mert akkor kaja is lesz), a lányos anyák elolvadnak tőle, az apukák jólesően simogatják a pocakjukat, egy mindig derűs, szeretni való fazon. Nem mellesleg azonban hihetetlenül felkészült profi is, aki saját stílust teremtett az olasz konyha, saját zöldség- és bioimádata, illetve a deklaráltan nem éttermi körülmények közötti főzés mixelésével.
| A Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. • Itt olvashatod! » http://hivatalosnezo.blog.nlcafe.hu/ |
Ott van aztán a körítés, a háttér. A „vidéki konyha” egy jól felszerelt, modern, de mégis rusztikus biofarmot jelent, ahol nem gáztól pirosodik a paradicsom, nem liternyi permetlé védi meg a zöldséget a károktól, ahol mindig épp az kerül a konyhára, aminek szezonja van. És megint a profizmus: amilyen ad hoc dolognak tűnik a kert végében, a kemencénél, vagy épp a konyha sarkában összerakni valami ínycsiklandó kaját, annyira megdöbbensz, ha a kulisszák mögé nézel. Igen, ez a stáb részletesen megtervezte, hogy egy átlagosnak tűnő tanyaépületben és a kertben legyen öt-hat jól bevilágítható, stúdióminőségű forgatást lehetővé tevő helyszín! Mindig minden ott van, kézre áll, nem maradsz le semmiről – köszönhetően a teljesen egyedi módon dolgozó operatőrnek és az ügyes vágásoknak is.
A műsor pedig megfog az elején, és végigvezet a kajákon. Ötletes, egyedi animációk, az utolsó kis kockáig kidolgozott illusztrációk, vicces, szeretni való átkötések tartják fenn végig a főszereplőre jellemző kócos-nevetős hangulatot.
És persze az ételek! Én egyébként egy klasszikus húsevő pasi vagyok, még sosem tört rám déltájban a vágy, hogy „jaj, úgy elrágcsálnék egy kis rebarbarát sóskával”. Nagy barátja vagyok viszont a füstölt sonkának, a házikolbásznak, imádom a piruló bacon hangját… ehhez képest jön ez a lökött srác, és azon veszem észre magam, hogy csorog a nyálam az előbb összedobott salátája után. Mert az nem nyúlkaja! Az ránézésre is finom, azt megenném, az tetszik! És persze rögtön utána gyászolok is, főleg, mikor megjegyzi, hogy „ez egyébként bármelyik piacon vagy nagyobb bevásárlóközpontban kapható”. A túrót! Azt nekünk vadászni kell, ez nem Anglia, ez a kínai fokhagymával elöntött Magyarország, drága Jamie. Esetleg a falun élő szüleim, esetleg a barátnőm anyukája a telekről, ők tudják szállítani azokat a zöldségeket, amelyek még úgy néznek ki, és olyan ízűek, ahogy azt a génmanipuláció és a dömpingzöldséges bűncselekmények előtt a természet megalkotta.
Meg a tészták! A tésztái, azok konkrétan gyilkosak. Azokban benne van az olasz mestere, Gennaro által egész Itália, benne a pimaszság, amellyel a tradicionális ételeket átemeli a 21. századba, és ugyanakkor a tisztelet az olasz mammák iránt, akik kimennek a kertbe, leszednek ezt-azt, és a kötényükben behozott alapanyagokból életed legjobb kajáját rakják össze. Imádom a tésztáit.
Fontos része még Jamie műsorainak a társadalmi célú kampány: hol iskolai menzát reformál, hol a zöldségfogyasztást reklámozza – a vidéki konyha egyik fontos üzenete, hogy a digitális világban, a tartósítószerek és a mélyfagyasztók erdejében eltévedve nagyon is jó szolgálatot tesznek a „régi módszerek”. Igazi pimasz fricska a kétszárnyú, mínusz ezermillió fokon működő, böhöm nagy hűtőknek, ahogy Jamie fog pár erre alkalmas zöldséget, és elássa őket, majd közli: ezek a hűtőben két hét múlva tönkremennének, így viszont hónapok múlva is jók maradnak. Érted? Elásta őket a földbe, és ezzel meg van oldva.
Ritka, hogy azt tudom mondani egy műsorról, hogy ez így tíz pont, ez így tökéletes, az és csak az van benne, ami a legjobb. Jamie vidéki konyhája ilyen, minden részt minden lehetséges alkalommal megnéztem a tévében (volt egy adás, amelyet csak a csilinek szenteltek – na, az kell nekem DVD-n is). Vitán felül tíz pont… remélem, sokszor ismétlik még.
