A Nők Lapja kismamái: Nyakig a tesó-ügyben

Hajni: „Bármilyen lesz, szeretni fogjuk”

Kisbabát várunk. Immár a másodikat. Amikor az első, sőt, a második teszt is pozitív eredményt mutatott, még hihetetlennek tűnt ez a hír, de mára már természetes. Harminc hete a szívem alatt Barni testvére. Amikor két éve megtudtam, hogy őt várom, szinte sokkot kaptam, úgy vert a szívem, mint a kalapács, elöntött a forróság, és azonnal elrohantam, hogy vegyek még három tesztet, mert ez az első biztos „romlott” volt, nem megbízható. Most inkább a huncut öröm ugrándozott bennem, bár számomra mindig elképesztő, hogy nekem tényleg lehetnek gyerekeim… El is határoztam, ezt a várandóságot már jóval kevesebb idegesség és félsz övezi majd, mint az előzőt. Ezt sajnos, nem tudtam megvalósítani, nálam valahogy úgy megy, hogy csak szülessen meg a gyerek, aztán már megoldjuk a problémákat, de az „itt szúr, ott bizsereg, ez vajon mit jelent?” típusú érzésekkel nem tudok kibékülni, azok engem állandóan megrémisztenek, és azonnal a kórházi ágyhoz láncolva látom magam. Pedig tudom, hogy mindez természetes, sőt, igenis kötelező jelzése a szervezetnek, hogy tudd, más állapotban vagy, figyelj oda magadra és a babádra, nem fog ő már „érzékelhetetlen” maradni sohasem. Esetemben ehhez jön még a terhességi cukorbetegség, amely megint „elkapott”, és ráadásul most meg nagyon lent van a baba, ezért a „nehogy kinyíljon a méhszáj”-fenyegetés is életbe lépett. Nem vagyok egy ősanya, úgy tűnik, még a kötőszöveteim is gyengék. Szerencsére a (babához) kötődő (lelki) szöveteimmel nincs baj, bár foglalkozni vele jóval kevesebbet tudok, mint Barnival anno. Azért a játszótéren, a csúszdában ülve múltkor is hosszan beszélgettünk hármasban a fiaimmal. Mert úgy tűnik, kisfiúval gyarapodik a család megint.

 
Nem szerettünk volna sokat várni a második babával, de véleményünk a témában nem volt ilyen határozott addig, amíg meg nem ismertük az elsőt. Utána szinte adta magát, hogy rá kell állni a sorozatgyártásra, bár most kettő után azt hiszem, szünetet tartunk kicsit…

Egyrészt, mert még nehéz elképzelnem, hogyan boldogulok majd egy dacos kétévessel, aki egyre inkább próbálgatja az erejét, és aki ugyan hihetetlen édes tud lenni, de azért a kedvenc szava a „nyem”, plusz egy magatehetetlen kis csomaggal, aki épp, hogy bízni szeretne a világban, és ha egész nap szeretgetném, az sem lenne elég neki. A férjem szerint, az első fél évben gyakorlatilag ne is foglalkozzak a kicsivel, csak Barnival, hogy tudja, őt „ettől” még ugyanúgy szeretjük. Hát, ez valószínűleg nem lesz megvalósítható… Meg aztán hogyan kéne azt csinálni, hogy ők ketten szeressék egymást? És tényleg el lesznek majd később kettesben úgy, hogy órákig rájuk sem kell nézni, vagy ez csak városi legenda? Ha fél évig felváltva alszanak, az számomra egyenes út a (bezárt) diliházba? És hol legyen az új kicsi – velünk egy szobában vagy a testvérével? Vegyünk testvér-babakocsit, vagy vigyem majd kendőben őt, Barnit meg a „sima” kocsiban? Tudom, tudom, sokan „túlélték” már ezt a szituációt, mégis, ha egy anya gyötrődhet valamin, azt ki nem hagyja, úgyhogy ha van időm, gyötröm magam én is hasonló kérdésekkel. A válaszokat pedig próbálom elkapni a játszótéren, kérdezem a barátnőimet, a rokonokat, de érzem, hogy az igaziakat majd úgyis nekem kell megtalálnom magamban, ahogy Barninál is a szoptatás meg az altatás kérdéseinek megoldását.

Remélem, kicsit magabiztosabban állunk majd a babához, mint két éve, bár akkor a kezdők szerencséje szerintem nagyon velünk volt. Most már tudjuk, mi a tét, és így könnyebb is, nehezebb is. De a kíváncsiság a régi, sőt, fokozottabb: milyen lesz ugyanabból az anyagból egy másik, aki zsigereiben ugyanaz, de jellemében, megformáltságában akár tökéletesen különböző is lehet. Talán ez a legizgalmasabb, és ez hajthatja még a tizedik gyerek felé is a szülőket. A milyen lesz? kérdése. És az, hogy bármilyen lesz, szeretni fogjuk.

U. i.: Kicsimini, te azért lécci, ne kövesd a bátyád, legalább a 38. hétig maradj a hasamban! Köszi! Anya

Mónika: Mikor jön a telefon?

Én egyke vagyok. A férjemnek van testvére. Szóval mindkettőnknek jó oka volt arra, hogy úgy döntsünk, Letibabának lesz testvére. Hogy felkészültünk-e, majd eldöntik ők. Letícia nem volt túl szigorú hozzánk anno… S hogy mikor jön a telefon: megszületett második gyermekünk? Holnap? Vagy egy év múlva? Nem tudjuk. Ebben rejlik a csoda.

Ha szeretnél tanácsot kérni, kérdésed van, írj levelet a kismamaink@sanomabp.hu e-mail címre!
Legközelebb, két hét múlva vallomások következnek. Kismamáink bevallják, hogyan zajlik náluk az éjszakai show-műsor, azaz miként próbálják rávenni gyermeküket, hogy aludja át az éjszakát.

 
Fizess elő most a Nők Lapjára! »