Ülünk a kártyaasztalnál, kapjuk a lapokat. A cél, hogy megüssük a főnyereményt, vagyis huszonegyünk legyen. Az első két lap négyet ad. Semmi gond, megyünk tovább. Jön egy ötös, tudjuk, hogy lesz ennél jobb. Hetest húzunk. Huh, ez nem rossz. Elgondolkodunk, megálljunk-e. Végül is, ezzel már elvagyunk, egy kisebb összeg besöpörhető – ha nyertesnek nem is érezzük magunkat. Ám ha továbbmegyünk, elveszíthetjük a közepes nyereség esélyét is. De bizakodunk, a játszma elején vagyunk; még egy lapot kérünk. Hármas. Tizen¬kilencünk van. Csak egy lépés a huszonegytől. Egy lépés attól, amire mindig is vágytunk. Vajon ott van a pakliban a mi lapunk? És a következő az-e? Nem tudhatjuk. Csak akkor, ha kockáztatunk. Lehet, hogy örökre bánni fogjuk, hogy tizenkilencre lapot húztunk. De nem tudunk lemondani a huszonegyről…
Akár a cipőboltban?
Ezerszer halljuk a szót: párválasztás. De miről is beszélünk? Választás az, amikor több lehetőség közül a vélhető legjobb mellett döntünk. Amikor cipőt vásárolunk, azt mondjuk az első boltban: szép-szép ez a darab, de még nem láttuk mindet. „Mindet” persze nem láthatjuk, de szeretnénk minél többet felpróbálni. Kivéve, ha már elsőre az a modell jön szembe, amelyet megálmodtunk. Illetve… biztos ez az? Nem kellene mégis körülnézni? Futunk még egy kört, s persze visszatérnénk az elsőhöz. Csakhogy közben valaki elvitte.
Életünk párjának keresése persze nem hasonlítható egy helyes nyári szandál kiválasztásához. Vagy mégis? Itt is a lehető legjobbat akarjuk a készletből. Itt is versenyt futunk az idővel. Egy ideig lehet gondolkodni, de a legjobbakat hamar elviszik. A párválasztás akár kedélyes és élvezetes válogatás is lehetne, legtöbbször azonban jobban hasonlít egy idegőrlő kártyapartihoz: sosem láthatsz minden lapot egyszerre, anélkül kell válaszolnod, hogy tudnád, mi jöhet még. És annak tudatában, hogy amit elengedtél, ahhoz ritkán térhetsz vissza.
Harmincasok, negyvenesek választásai
Högl Viktória 30 éves. Munkája abból áll, hogy döntéseket hoz. Amilyen tudatos az üzlet világában, olyan határozott a magánéletben. „Egy üzletben bőség van, válogathatsz, és ha pénzed van, minden eladó; de ez azért nem ugyanaz. Egy közös pont mégis van: a boltban is mindig tudom, mit akarok. Ha nincs az, amit szeretnék, nem veszek mást helyette. „Ha bemész a boltba, tudod, hogy a pénzedért mit kaphatsz, látod az egész választékot – magyarázza a 31 éves Halász Tünde. – Az életben nem így van, legfeljebb az iskolában, az osztályból lehetett válogatni: tiszta és igazságos játszma. Ahogy kikerülünk ezekből a közösségekből, egyre nehezebb. Lesz egy munkahelyed, ahonnan nem szerencsés választani, és már nincs előtted a »felhozatal«. Legfeljebb egy estére egy szórakozóhelyen, de ez kissé zsákbamacska, impulzusvásárlás, mint mikor beleszeretsz egy ruhába, hazaviszed, és csak otthon derül ki, ha hosszú távon nem megfelelő. Innentől ez inkább sodródás, próba-szerencse alapon működik.”
A választás életkorfüggő is: megszólalóink szerint mások a döntési szempontok a húszas, harmincas és negyvenes éveinkben.
Viktória: „Fiatalon elég volt, ha ugyanazt szerettük csinálni: egyszerű-nagyszerű dolgokat, sétálni, úszni, moziba menni…
Most már jobban odafigyelek arra, milyen a másik hozzáállása a családhoz, az anyagiakhoz, milyen az illető baráti köre… Régebben fontosabb volt, mit mondanak a barátaim, most már inkább a saját megérzéseimre hallgatok.”
Tünde: „Sok ember lejjebb ad az igényeiből, ahogy szűkül a kör. Én viszont egyre tudatosabban döntök. A humor továbbra is fontos szempont, de lényegesebb a család, hogy valakinek milyen a viszonya a szüleivel, szeretetben nőtt-e fel, tisztelni fog-e.”
„Ma már elsősorban belső tulajdonságok, a humor, az agy érdekel, nem a szépség. Az tényleg múlandó” – szögezi le a 43 éves Késmárki Laura.
Folytatás a Nők Lapja Évszakok nyári számában!
