Régi történet, szívesen elfelejteném, de mégis felrémlik azokon a napokon, amikor lelkes és dacoló anya vagyok, csak valahogy semmi sem úgy sül el, mint ahogy terveztem.
Éppen a fiúkat írattam be az óvodába, s egy kis időt már eltölthettek saját csoportjukban. Pontosan két órám volt, hogy átverekedve magunkat a reggeli csúcsforgalmon, az oviban kezdjünk, majd némi ismerkedés után visszavigyem őket a bölcsődébe, és tíz órára beérjek a munkahelyemre. Majdnem flottul is ment minden. Tíz percen múlt az egész. Talán csak azon, hogy a kisebbik ragaszkodott az oviban a kenyér jelhez, de csupán kifli volt, amire ő megmakacsolta magát, és visítani kezdett. Talán azon múlt, hogy a nagyobbik orra vágódott a lépcsőn, miközben annyira siettünk. Talán hogy a bölcsiben még két mondatot kellett váltanom a dadussal a kifogyó pelenkák miatt, miközben csak rohantam, rohantam. De lényegtelen is az ok. A késésért egy nap kényszerű fizetetlen szabadságot és néhány frappáns megjegyzést kaptam. A rutinos dolgozó anyukák ilyenkor rántanak egyet a vállukon, idejük sincs, hogy a megalázó helyzetet mérlegeljék. Én sírtam – persze csak befelé –, és dühös voltam, hogy ezért siettettem a fiúkat, és hát a horzsolás a nagyobbik gyerek térdén, az is miattam történt. S csak egy átlagos keddi napról volt szól, két hónappal azután, hogy hivatalosan is visszatértem a munkába.
Versenyfutás az idővel
A 35 éves Kellner Zsuzsival – a nyolcéves Veronika és a hatéves Ákos anyukájával – beszélgetve az idővel való örökös és szinte leküzdhetetlen verseny kerül szóba a leggyakrabban. “Mindkét gyermekünk tervezett baba volt, miként az is, hogy a szülés után már nem megyek vissza a munkahelyemre – meséli. – Én döntöttem így. A gyerekek érkezése előtt marketingesként a fővárosban dolgoztam. Budapest nem kimondottan az a hely, ahol gyerekeket szeretnénk nevelni, ezért már úgy mentem el szülni, hogy tudtam, később új munka után kell néznem. Székesfehérvárra, majd Pákozdra költöztünk, ott kezdtem állást keresni, úgy, hogy már a gyed évei alatt részt vettem egy pénzügyi másoddiplomás képzésen. Hogy hogyan lehet a gyerekek mellett tanulni? Amíg egészen kicsik, viszonylag könnyen, de például a diplomavédésemet már el kellett halasztanom a kisfiam miatt.
Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha a két gyerek mellett részmunkaidős állást keresek. Rengeteg helyre pályáztam, s az sem viselt meg, hogy tíz esetből mondjuk hétszer még csak válaszra sem méltattak. A baráti körünk tapasztalataiból kiindulva ugyanis tudtam, hogy az álláskeresésre rá kell szánni minimum hét-nyolc hónapot. Így aztán rendületlenül próbálkoztam, s végül megtaláltam azt a multinacionális céget, ahova kontrollingasszisztensként felvettek, eleinte napi hatórás munkára. Boldog voltam, de törekedtem arra, hogy a helyzetemből adódóan ne legyenek kellemetlenségeim, hiszen a munkahelyemen is vannak elvárások: ha a gyerekek betegek, s otthon maradok velük, a határidős munkát hazaviszem. Édesapám segítségére számíthatok, így pár napnál többet nem szoktam hiányozni a munkahelyemről. El kellett fogadnom, hogy nem lehetek teljes értékű munkaerő, hiszen az én időm limitált: az óvoda- és iskolakezdéstől legkésőbb délután ötig tart. Túlórázni nem tudok, sőt gyakran úgy állok fel az asztalomtól, hogy korántsem értem az aznapi feladataim végére.
Örökös lelkifurdalás kínoz, hogy a gyerekkel sem tudok elegendő időt együtt tölteni, ugyanakkor a munkám sem halad a megfelelő tempóban. Az biztos, hogy az anyaság nem teremt karrierépítő helyzetet. Úgy látom, manapság három évet nem szabad otthon töltenie egy nőnek a gyerekkel, másfél-két év talán az ideális, amikor még nem kell azzal számolnia, hogy teljesen kiesik a cége életéből, hogy lemorzsolódik. Én nem tudnám elképzelni az életem munka nélkül, de fáj, hogy a kisfiam a mai napig szemrehányóan jegyzi meg: neki még bölcsődébe is kellett járnia…”
A holland anyák levegőhöz is jutnak
Való igaz, napjainkban a gyermeket vállaló nők helyzete egyre nehezebb: a gyeden, gyesen levő anyukák leggyakoribb témája az internetes fórumokon az álláskeresés, s az, hogy régi munkahelyük csak formálisan várja vissza őket. Mert ha a mama vissza is megy dolgozni, egy hónap után felmondanak neki, teljesen szabályosan, és kisgyermekes anyaként szinte lehetetlen új munkát találnia. A statisztikák szerint míg néhány évvel ezelőtt az anyák harmada tapasztalta azt, hogy vélt indokokra hivatkozva megtagadják további foglalkoztatásukat, tíz százalékuk pedig azt, hogy megszűnt a munkahelyük, ma ez az arány ennél is rosszabb. Magyarországon nincs hagyománya a családbarát munkahelyeknek, mint ahogy a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás is csekély lehetőséget kínál. Hogy mennyire?
A világon az Egyesült Államokban alkalmazzák leggyakrabban a távmunkát, itt az aktív munkavállalók 24 százaléka dolgozik ilyen módon. Az unióban ez az arány 13 százalék, míg nálunk csupán 4-5 százalékot tesz ki, azaz 140-150 ezer embert érint. (Bár a kormányzati program 2013-ra ennek a dupláját vetíti előre, még akkor sem érjük el az uniós arányt.)
A részmunkaidős foglalkoztatás is elterjedtebb az Európai Unió más tagállamaiban, mint hazánkban, bár egysé¬ges szabályozás nincs. 2002-ben az EU 15 tagállamában a foglalkoztatottak 18 százaléka dolgozott részmunkaidőben, Magyarországon ugyanez az arány 2,9 százalék volt. Az átlagok azonban tagállamonként nagyon eltérő arányo¬kat takarnak: a részmunkaidős foglalkoztatás Hollandiában a legelterjedtebb, itt a munkavállalók 44 százaléka dolgozik ily módon. És jóval gyakoribb a nők körében: az EU országaiban a női munkavállalók átlag harmada dolgozik részmunkaidő¬ben, de Hollandiában például ez az arány 72 százalék.
Folytatás a Nők Lapja Évszakok nyári számában!
