Aktuális

Cuki kisautó Toyotától

Általában a legkisebb autó egyben a legolcsóbb is egy márka kínálatán belül. A Toyotánál az iQ bemutatása óta ez nem így van, de a korszakalkotó minitől a magas ár sem tántorítja el a vásárlókat. A most tesztelt dízellel igazán felnőtt autó.

Mini, Prius, Logan, iQ

Utoljára a Dacia Logant vártam annyira, mint a Toyota apróságát. Az iQ korszakalkotó autó, amilyen 1959-ben volt a Mini, 1965-ben a Renault 16, 1997-ben az első Prius vagy 2004 végén az addig elképzelhetetlen áron megbízhatóságot, nagy teret, elfogadható komfortot és biztonságot nyújtó Logan.

Az iQ minimális emissziójú, vitán felül biztonságos, lehengerlően vonzó és intelligens városi autónak készült. Kisebb igényt el sem fogadnánk, ha már neve az intelligenciakvóciensre utal. Tetszetős fricska a magyarul elegánst, okost jelentő, de bután viselkedő, alig rövidebb és csak kétszemélyes smartnak.

 

Légzsákok mindenütt

Cuki kisautó ToyotátólVan mit csodálni az iQ-ban, például a páratlan légzsákarzenált. Ezek közül a két első, az oldalsó és a függönylégzsák sok törpéhez elérhető, de még a vezető oldali térdlégzsák is előfordul a kiskategóriában. Ezeken túl Az első utasra az ülésében is figyel egy légzsák, de a hátsó szélvédő elé is berobban egy, amelyik ráfutásos balesetnél óvja a hátul ülőket.

Ők ugyanis a csomagtartóban utaznak, helyesebben a csomagtér megszűnik létezni, ha nem hajtjuk le az üléstámlákat. A ledöntéshez ki kell venni a fejtámlákat, ezeknek sikerült a felhajtható ülőlap alatt helyet találni, ahová persze bármi mást is elrejthetünk.

 

 Rája vagy Darth Vader?

Egyéb rakodóhely sajnos alig van, mert a design volt a fontosabb. Az iQ belül sem emlékeztet kisautóra, igényes műanyagokkal töltötték ki a teret, tetszett a barna árnyalat. Nekünk Darth Vader maszkjára hasonlít a középkonzol, de a tervezők szerint ráják ihlették.

Mivel az iQ csak rövid, de magas és széles, két kifejlett felnőtt nincs útba egymásnak. A műszerfal jobb oldalának kimélyítésével sikerült csodát tenni, mert 180-185 centis emberek normálisan elférnek az anyósülésen és mögötte.

Gyönyörű gömbpanorámás fotókért kattints ide!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top