Aktuális

Olaszok ajándéka: a mozzarella

Nálunk is egyre népszerűbb az eredetileg bivalytejből készült és a középkori Olaszországban főételként fogyasztott sajt, a mozzarella. Aki most ismerkedne vele, jó ha tudja: szinte minden bevásárlóközpontban, közepes vagy nagyobb üzletben kapható.

Olaszok ajándéka: a mozzarellaEz a formázott és gyúrt sajt majdnem minden ételhez illik, talán azért, mert az íze alapjában elég semleges. Teszik pizzára, adják csirkéhez, morzsolják levesbe, grillezik, rántják, és így tovább.

A Tamás által ajánlott, és persze elkészített salátához nem is vágni, inkább tépkedni kell az amúgy kis gömb- vagy tojásformában kapható sajtot.

Rántott változata pedig olyan finom, hogy alig lehetett valamennyit megmenteni belőle a fotózásig. Panírozás előtt Tamás aprított bazsalikomot szórt rá, de szólni kell az uborkás majonézről is, amelyet más ételek mellé is „átmenthetünk”, hiszen az újhagymától, és a csemegeuborkától kellemesen és édeskésen savanykás ízt kapunk.

A mozzarellás paradicsom olyan, amivel felvághatunk a vendégek előtt, de ha szeretjük őket, akkor még inkább várhatjuk ezzel őket… Ne felejtsük el a paradicsomot kellően vastagra vágni, és nagyon forró olajba tenni, azért, hogy ne essen össze. A fedőt se spóroljuk el, mert az a bizonyos boros-paradicsomos gőz, amelyet az étel magába szív, a lényeget rejti… Kicsit megfolyik azalatt, de ne ijedjünk meg, mert ez a cél!

Ugye, hogy van olyan jó, mint egy pizza?

Jó étvágyat!

Mozzarellás paradicsom bazsalikommal és friss salátával (12 perc)

Hozzávalók: 4 mozzarellagolyó, olívaolaj, 8 vastag, kb. 1 cm-es szelet paradicsom, 8 bazsalikomlevél, 1 dl száraz fehérbor, tengeri só, fekete bors, 10 dkg salátakeverék.

A mozzarellákat félbevágjuk. Serpenyőben kevés olívaolajat melegítünk, és megsütjük a paradicsomok egyik oldalát. (Forró olajban ez 15-20 másodperc.) Ezután megfordítjuk, megsózzuk, borsot őrlünk rá, és befedjük bazsalikomlevelekkel. Rátesszük a sajtokat, és még fél percig tovább sütjük. Ekkor aláöntjük a fehérbort, lefedjük, és fél percig hagyjuk a gőzben megolvadni a sajtot. Olívaolajjal elkevert friss salátával kínáljuk.

Olaszok ajándéka: a mozzarella

 

 
A Nők Lapja július 1-én megjelenő, 27. számában további parádés mozzarella-recepteket találhatsz…

Aki megszabadította a nőket: Coco ChanelMég több az e heti Nők Lapjából:

Aki felszabadította a nőket: Coco Chanel »
Ki mit kap a szexszel? »
Hogyan éljük túl a nyáresti bulizásokat? »
Nők a nagyvilágban: Egy kubai dzsesszénekesnő Magyarországon »
Altass, ha tudsz – 2. rész »
Audrey Tautou felélesztette Coco Chanelt »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top