Aktuális

Tamással, sülve-főve: Isteni receptek grillezéshez

Jó, kicsit nyakatekert szóvicc, de aki evett már nyári melegben, az árnyas kertben, jól elkészített, gondosan grillezett ételeket, az nem követeli a helyesbítést. Sokkal inkább a repetát...

Grilliáns ötletekTamásék kertje tökéletesen alkalmas a grillezésre, egyedül a kis Tamara képez olyan veszélyforrást, amely miatt a stáb egyetlen tagja sem lazulhat el.

Pedig minden ok megvan a lazulásra, ha az ember tányérjába grillezett csirkecombok sorakoznak. Tamás a filézett combok egy részét joghurtban pácolta, ez a nem grillezett húsoknál is jól használható módszer, hiszen a tejtermékek nagyszerűen felpuhítják a húst. Akik idegenkednek a szerintük szárazabb csirkemelltől, próbálják ki a joghurtos (esetleg joghurtos-fokhagymás) pácot, és minden aggodalmuk elszáll.

A B-tervben pedig az szerepel, hogy a bazsalikom köré tekert filézett húst borítsuk be pármai sonkával. Természetesen a bacon is megteszi, van, aki a füstölt ízt kimondottan szívesen párosítja a csirkéével.

Az „isteni” kategóriába ezúttal a szójában pácolt, narancslével megbolondított egész combokat soroljuk.

Ezeket a húsokat otthon összekészíthetjük, és egy dobozban magunkkal vihetjük, adhatunk hozzájuk könnyű salátát, és fóliában sütött, vagy csak úgy, a hamuban (parázsban) megsütött krumplit.

Jó étvágyat!

Göngyölt csirkecomb (40 perc+pácolás)

Hozzávalók: 4 nagyobb csirkecomb kicsontozva, őrölt fekete bors, tengeri só, olaj, 8 szelet pármai sonka vagy 12 szelet bacon, 2 csokor friss bazsalikom.

A csirkecombok húsos felét enyhén megborsozzuk és megsózzuk. Alufóliából egy legalább 30 cm-es darabot tépünk. Kiterítjük, és olajjal vékonyan megkenjük. Egymás mellé terítjük a sonka- vagy a szalonnaszeleteket, és rátesszük a csirkecombokat. Jó sok bazsalikomlevelet rakunk a közepébe, szorosan feltekerjük, és becsomagoljuk a fóliába. Grillrácsra helyezzük, és időnként forgatva legalább 25 percig sütjük.

Grilliáns ötletek

 
A Nők Lapja július 15-én megjelenő, 29. számában további szuper grill-csirkecomb-recepteket találhatsz…

Csepregi Éva és Szulák Andrea - ellenségekből kollégákMég több az e heti Nők Lapjából:

Csepregi Éva és Szulák Andrea – ellenségekből kollégák »
Mi 3-an, Ők 3-an: Altass, ha tudsz! – 3. rész »
Miért vonzóak a rosszfiúk? – Veszélyes férfit szeretek! »
Supertravel – Szabó Győző Ghánában »
Bollywood földre szállt istenei »
Mezítláb a Margitszigeten – Rhoda Scott újra nálunk… »

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése