Aktuális

Egy luxus terepjáró női szemmel

Milyen érzés egy fapados Citroen-ből átülni egy full extrás Lexus terepjáróba? Olyan, mint amikor Hamupipőke megérkezik a herceg palotájába, ahol nemcsak a kifinomult luxustól ájul el, de a férfi agy által kitalált technikai játékok is lenyűgözik.

Elengedik, kikerülik

A Lexus RX 450h tekintélyt parancsoló autó. Ez a gondolat jutott eszembe először, amikor néhány méternyi vezetés után láttam, hogy a mellettem és mögöttem haladó autók előzékenyen utat engedtek számomra. Ez az udvariasság nyilvánvalóan az autómnak szólt, hiszen a sötétített ablaküvegen át nem látszott, ki a sofőrje. De az is lehet, hogy félénk vezetési stílusom láttán – életemben először vezettem egy ekkora és ilyen értékes autót – gondolták úgy az autósok, jobb, ha távolabb tartják magukat tőlem.

Egy ilyen járművet nem szokás ennyire óvatosan vezetni, azonnal érezhető volt a csalás: nem én vagyok a Lexus igazi gazdája. Ahogy telt az idő, kezdtem megszokni az autó méreteit és hangulatát, egyre nagyobb biztonságban éreztem magam. A budapesti dugóban araszolva már nemcsak a közlekedést figyeltem, de volt időm tüzetesen szemügyre venni az autó belsejét, eljátszadozni frappáns megoldásaival, melyek mind a benne utazók kényelmét szolgálják.

Egy luxus terepjáró női szemmel

Design helyett technikai újítások

Ezt az autót egyértelműen férfiaggyal tervezték. Belsejében nincs semmi felesleges csillogás-villogás, minden ízléses, jó minőségű, de egyszerű. Ugyanakkor tervezői nem fogták vissza magukat, amikor a technika adta lehetőségek játékáról volt szó, aminek eredményét mi nők is nagyon értékeljük.

Kezdjük mindjárt az intelligens kulccsal, ami tudom, hogy nem újdonság és nem csak a Lexus privilégiuma, de akkor is nagy élményt jelent egy olyan valaki számára, aki soha semmit sem talál meg a táskájában. Nincs macera a kulcskereséssel, elég, ha a kulcs ott lapul a táskánkban és szabadon szállhatunk ki-be az autónkba, indíthatjuk és állíthatjuk le motorját. Szintén nemes gesztus volt a tervezőktől, hogy a piperetükör megalkotásakor is gondoltak a női utasokra: amint lehajtjuk a napellenzőt, hogy megigazítsuk sminkünket, frizuránkat a tükörben – ahogy én is tettem az egyik piros lámpánál – felgyullad egy kis lámpa, ettől sokkal előnyösebb fényben láthatjuk magunkat.

A csomagtartó motoros nyitó-záró szerkezete szintén a gyengébb nem kényelmét is szolgája, akik közül az alacsonyabb termetűek csak nehezen birkóznának meg a hatalmas ajtó kézi emelésével és lecsukásával. A csöndes motor oly diszkréten nyitja fel és zárja le a csomagtartó ajtaját, hogy a kocsiban ülők, ha nem figyelnek oda, észre sem veszik, mi történt. Forró nyári napokon hideg üdítőitalunk nem melegszik meg, ha az üveget, vagy a poharat autózás közben a speciálisan kiképzett rekeszekben tároljuk, amelyeket a központi légkondicionáló rendszer folyamatosan hűt. 

Egy luxus terepjáró női szemmel

Jé, mik nem történnek?

Egyre határozottabb vezetési stílusban haladtam tovább és egyre jobban élvezem ezt a hibrid csodát. Környezettudatos családanyaként nagyon pártolom a hibrid autók létezését és legszívesebben én is ilyen gépkocsiban utaznék minden nap, ha megtehetném, de a gyakorlatban most találkoztam először ilyen szerkezettel. Eleinte nem értettem, mi az a furcsa, csilingelő hang, mely fékezéskor rendszeresen felcsendült, aztán némi gondolkodás után leesett a tantusz: az elektromos motor hangja ez, amikor generátorként áramot termel és tölti fel a motort.

Egy luxus terepjáró női szemmel

Gondolataimat telefonom csöngése zavarta meg, nem mertem felvenni, vezetés közben soha sem telefonálok. Vagy mégis? Nem kellett mást tennem, mint bekapcsolni telefonom Bluetooth szolgáltatását, és a kormányon található gombok segítségével a következő hívásokra már biztonságosan tudtam válaszolni, kihangosítva kényelmesen beszélhettem. Ekkor eleredt az eső, apró cseppekben hullt. Arra lettem figyelmes, hogy autóm ablaktörlője magától bekapcsolt. Hát így működik az esőérzékelő ablaktörlő, konstatáltam. Ügyes megoldás, bár nekem nem esett volna nehezemre az, az apró mozdulat, mellyel akkor szoktam bekapcsolni fapados Citroënem ablaktörlőjét, amikor nekem van kedvem hozzá.

Ha érdekel a folytatás, kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top