nlc.hu
Aktuális
Misztikus helyek Magyarországon

Misztikus helyek Magyarországon

Spirituális szempontból erőhelynek nevezzük azokat a helyeket, ahol érezhető módon erősebb életenergiák vannak jelen. Ha tehetjük, tavasszal keressük fel valamelyiket, mert itt szellemileg és lelkileg is feltöltődhetünk.

 

Érdekel az ezotéria? Nézz körül a Nők Lapja Ezotéria oldalán! KATT IDE!

Megjött a jó idő, mindenki a szabadba vágyik. De hova menjünk a hosszú tél után, ahol nemcsak jól érezhetjük magunkat, hanem a testünk, a lelkünk és a szellemünk is feltöltődik? Elsősorban olyan helyekre, ahol a Föld mélyéből gyógyító energiákkal töltekezhetünk. Ezekről  a helyekről a régi öregek úgy tartották, hogy itt az Ég a Földdel összeér, az ezotéria pedig azt vallja, hogy ezeken a pontokon találkozhatunk a legtisztább és a legnagyobb, azaz az isteni energiákkal.

Magyarország energiái

Erőhelyek sokfélesége

Az erőhelyek az úgynevezett szent tér kategóriájába tartoznak, hiszen ott magasabb rezgésű és erősebb energiák vannak jelen, mint máshol. Szentté azonban csak akkor válik, ha az ember ezt felismeri, és tudatosan arra használja, hogy ott kapcsolatba lépjen ezekkel a nagy energiákkal.
A természetben rengeteg erőhely van, ahol különböző minőségű és erősségű energiákat észlelhetünk. Általában az egyéni érzékenység dönti el, hogy kinek melyik a megfelelő, ki, mit él át ezeken a pontokon. Erőhely lehet egyébként a tengerpart, egy szikla, de akár egy szép kert is. A saját erőhelyünket úgy találjuk meg, ha megfigyeljük, hol érezzük magunkat jól, hol esik jól időzni, hol töltődik fel lelkünk, szellemünk, és hol enyhülnek testi bajaink.

Régi tapasztalat az is, hogy azokon a helyeken, ahova sokan járnak  gyógyulást remélve, lágyabb, inkább az érzésekre, érzelmekre ható, finomabb energiák tapasztalhatók meg. A magasan fekvő, nehezen megközelíthető helyeken, ahová kevesen jutnak el, erősebb, tisztább, elsősorban  a tudatra ható energiák működnek.
Az ősi tudás nyomában  Őseink – akik még sokkal szorosabb kapcsolatban voltak a természettel, mint a ma rohanó embere – könnyebben felismerték az ilyen helyeket. Megfigyelték, hogy
az ilyen tájakon a növényzet dúsabb, egészségesebb, magasabb, az állatok nagyobbak, a vizek tisztábbak, a levegő lágyabb, no és persze az ott élő emberek békésebbek, nyugodtabbak voltak.
Más esetben csodás jelek utaltak a hely különlegességére. Aradi Lajos Pilis-kutató szerint elterjedt volt az a hit is, mely szerint egy varázserejű állat egy egész nemzetet vezethet a csodálatos vidékre. Erre a magyar mondavilágban is akad példa, gondoljunk csak a turulmadár vagy a csodaszarvas legendájára.
A régebbi korok emberei a templomokat is olyan helyekre építették, ahol a legnagyobb pozitív energiák összpontosultak, hogy a hívők a szentélyben emelkedettebb lelkiállapotba kerüljenek.
Ha manapság valaki fel szeretne töltődni vagy újra vissza szeretne találni a természetbe, nem kell mást tennie, mint felkeresnie egy magyarországi erőhelyet, és ott feltöltenie lemerült energiaraktárait.

Pilisi rejtély

Ezoterikus körökben a legnagyobb energiájú helynek  ma Magyarországon a Pilist tartják. Aradi Lajos – aki  a pilisi energiák rejtélyét kutatja – véleménye szerint ennek az az oka, hogy az égbolton lévő Orion-csillagkép és a Pilisben elhelyezkedő három hegy között különleges kapcsolat van.
A Pilis-kutató jó húsz évvel ezelőtt, az Oron-rejtély című könyvben találkozott először azzal az elmélettel, miszerint a Gízai-fennsíkon található három világhíres piramis az Orion-csillagkép mintájára épült. Aztán nyolc év múlva kinyitotta a Pilis térképét, amelyek középpontjában feltűnt három hegy – Árpádvár, Rám-hegy és Magashegy –, amelyek ugyanúgy helyezkednek el, mint a piramisok. Kutatómunkába fogott, műholdfotókat szerzett be, számításokat végzett, még egyiptomi könyökben is mért, majd arra a következtetésre jutott, hogy a Pilisben egyes területek elhelyezkedése, a közöttük lévő távolságok nemcsak a piramisokkal, hanem az Orion-csillagképpel is hasonlóságot mutatnak. Ugyanis a három övcsillagon – az előbb említett, piramisokra emlékeztető három helyen – kívül megtalálta még a Pilisben azt a négy pontot is, amely megadja az Orion-csillagkép földi rajzolatát.

Magyarország energiái

Aradi Lajos azt állítja, hogy az erőközpont a Pilis közepén, úgymond a „szívében” található, a három hegytől körbevéve. A mellette lévő helységek – Klastrompuszta, Ráró-hegy, Lepencefürdő, Pilisszentlászló – szintén az Orion csillagai helyzetének megfelelőek, és ezeket együtt vizsgálva, vonalakkal összekötve pontosan azt a rajzolatot kapjuk a Földön, ami az égbolton is látható. Feltételezhetően ez adja a helynek a hallatlanul nagy erőt, hiszen itt az energiák olyan tobzódása jön létre, mint  a világon nagyon kevés helyen másutt.

Más ezoterikus nézetek szerint az Orion-csillagképre emlékeztető hét pont a Pilisben az emberi test hetes csakrarendszerének felel meg. Ezeken a pontokon állítólag olyan energiákat találunk, amelyek a különböző szerveinkhez kapcsolódnak, és a különböző megbetegedések itt hatékonyabban gyógyulnak.
Még ennél is nagyobb népszerűségnek örvend a tápiószentmártoni Attila-domb, melyet tudósok is vizsgáltak. Olyan tulajdonságokkal rendelkező hely ez, ahol állítólag különböző villamos-mágneses erőterek együttesen gyógyítják meg az embert, az állatot vagy a növényeket.
Az itt jelenlévő erőterek és sugárzások a levegőben részletes ionizációt hoznak létre, és valószínűsíthetően ennek köszönhető a hegy gyógyító ereje.

A felkészülés fontos

Mielőtt elindulnánk ezekre az erőhelyekre kirándulni, az ezoterikus szakemberek azt tanácsolják, hogy  szabaduljunk meg a negatív érzéseinktől, gondolatainktól, frusztrációinktól. Próbáljunk meg lazítani, ráhangolódni, és ne robbanásig feszült állapotban menjünk oda. Mert ugyan az erőhelyen megnyugszik majd a lelkünk, de ha már előtte ráhangolódunk a kirándulásra, intenzívebben tapasztalhatjuk meg ezeket a nem mindennapi energiákat, amelyekkel töltekezhetünk, és melyeknek köszönhetően jobban bírjuk a hétköznapok stresszét.

Magyarország energiái

Nagy energiájúnak tartott helyek Magyarországon többek között:

  • Andocs,
  • Badacsonytomaj,
  • Búcsúszentlászló,
  • Bodajk, Budakeszi,
  • Budapest – Gellérthegy,
  • Csatka,
  • Csobánka,
  • Dobogókő,
  • Dömös,
  • Egerszalók,
  • Esztergom,
  • Fertőszentmiklós,
  • Gencsapáti,
  • Gyöngyös,
  • Hédervár,
  • Gyula,
  • Kaposszerdahely,
  • Kékkő,
  • Mártaszentimre,
  • Petőfiszállás,
  • Röjtökmuzsaj,
  • Sümeg,
  • Szigetvár,
  • Székesfehérvár,
  • Varsád,
  • Vác,
  • Vértessomló,
  • Visegrád,
  • Zirc.


Figyelem!

Betegség esetén az erőhelyeken tett kirándulás nem helyettesíti az orvosnál tett látogatást. Ez csak kiegészítheti az orvosi vagy természetgyógyászati kezelést, mert itt csak energiatöltést kapunk. Igaz, olyan nagyot, ami  felgyorsíthatja  a gyógyulási  folyamatot.

Tutanhamon titkaiA legfrissebb szám tartalmából:

• Pénzhoroszkóp – Megoldódnak anyagi gondjaid?
• Hétköznapi segítőink: az angyalok!
• Szilveszteri bűbájok
• Tutanhamon rejtélye – Vajon tényleg létezik?
• Karmikus történetek

Itt tudsz előfizetni, KATT IDE!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top