– Az ön könyve személyes élményeken alapult?
– Igen, én is átéltem, hogy elbocsátottak. Egy multinacionális cégnél hoztak meg egy döntést, teljesen személytelenül, valahol Németországban. A céges bevételek nem emelkedtek a várakozásoknak megfelelően, ezért költségcsökkentési okokból megszüntették a pozíciómat. Mindez engem is váratlanul ért. Az első sokktól a dühön keresztül a fásultságig én is átmentem az érzések széles skáláján, amíg képesnek éreztem magamat arra, hogy megbirkózzam a változással, és átgondoljam, hogyan tovább.
 |
| Herczku Mónika |
– Karrier-tanácsadóként az elmúlt tíz évben rengeteg embernek segített abban, hogy újra sikeres munkavállaló legyen. Eközben csiszolódott az a módszer, amelynek elemeit ez a kötet is sorra veszi?
– Igen, bár azt le kell szögeznem, hogy minden élethelyzet más és más, ezért nem lehet egyetlen, általános érvényű receptet adni, amely biztosan mindenkinél működni fog. Miközben én magam is felsorolom a tippjeimet, az egyes bekezdések végén kipontozott helyet hagyok az olvasó válaszainak. Ezek sokat segítenek az önismeret fejlesztésében és az állásvesztés, illetve -keresés helyzetének tudatosításában, vagyis az elfogadásban. Ha hagyok magamnak időt, hogy átgondoljam a helyzetet, akkor könnyebben meglátom a válaszokat is. Ezért is javaslom mindenkinek, hogy mielőtt beírja, gondolja végig a kérdésekre adható válaszait.
| Nem vagy egyedül, sokan élik meg mostanában azt, hogy állás nélkül maradtak. Olvasd hétről hétre Péter és Zsófi izgalmas történetét blogjaink közül (http://husegcsapda.blog.nlcafe.hu), hogy elkerüld azokat a buktatókat és csapdákat, amelyekbe ők belesétáltak. |
– Mi a tapasztalata, meghosszabbodott az álláskeresés időtartama?
– Jóval kevesebb az állás, tehát általánosságban azt mondhatom, hogy több tucat önéletrajzot el kell küldeni, mire sikerül célba érni. Másrészről a cégek, ha már felvesznek új embert, akkor nagyon alaposan megszűrik a jelentkezőket, többfordulós felvételi interjúval, tesztekkel, így a kiválasztás folyamata is egyre hosszabbá válik.
– Az ön praxisában ki váltott a legnagyobbat?
– Több nagy váltást sikerült végigkísérnem. Említhetem a légiutas-kísérőből lett esküvőszervezőt, aki azért akart váltani, hogy több időt tölthessen iskolás gyerekeivel, vagy a tűzoltóból lett gyógymasszőrt, aki egy oltás során súlyos sérülés szenvedett, és átértékelve az életét, inkább egy stresszmentesebb területet választott. Az a tapasztalatom – a jelenlegi gazdasági helyzettől függetlenül –, hogy az emberek egyre nagyobb része érzi úgy, hogy néhány év elteltével nemcsak pozíciót vagy céget, hanem szakmát, hivatást is váltania kell. Az indokok különbözőek lehetnek: kiégés, új kihívások keresése, esetleg úgy érzik, hogy egy adott szakmában már mindent elértek, és szeretnék máshol újra „felépíteni” önmagukat. Az is lehet, hogy olyan életszakaszba érkeznek, amikor kevesebb stresszt szeretnének a munkájukban, vagy éppen fordítva: szeretnék felpörgetni az adrenalinszintjüket. Tény, hogy az esetek többségében benne van a függetlenedés vágya is, sokakat egy idő után zavar a túlzott főnöki befolyás, vagy egyszerűen csak kevésbé fix munkaidőt szeretnének.
– Mi volt a leghosszabb, illetve a legrövidebb idő, míg megtalálta valakinek a helyét?
– A leghosszabb keresési időszak, úgy emlékszem, egy felső vezetőnél fordult elő, aki tizenhat hónap után tudott az elvárásainak megfelelő pozícióban elhelyezkedni. A legrövidebb időszak néhány nap volt. Ebben persze a szerencsének és a jó időzítésnek is nagy szerepe volt, de azért a gyors váltásra is van példa, nem is egy.
– Mi volt a legnagyobb sikertörténete?
– Szerencsére sok sikertörténet van, nehéz egyet kiragadni. Talán annak a gyesről munkába visszatérni vágyó kétgyermekes anyukának a története a legkedvesebb, akinek a korábbi cége megszűnt, ő pedig öt év kihagyás után szeretett volna elhelyezkedni. Nyelvtudása „berozsdásodott”, kommunikációja beszűkült, az önbizalma nulla volt. Sikerült ráébreszteni, hogy így az álláskeresés nem fog pozitív eredményt hozni. Átbeszéltük, mire van szüksége ahhoz, hogy a felvételi interjúkon komoly, potenciális munkavállalóként jelenhessen meg, és hogyan „adja el” jól magát. Végül sikerült, ma már érdekes munkakörben dolgozik. Persze ehhez az ő eltökéltsége és tenni akarása is nagyon kellett.
– Az esetek hány százalékában van szükség az új munkakör megszerzése előtt tanfolyamra, átképzésre?
– Ha kell képzés, az esetek többségében nem vadonatúj szakma elsajátítása a cél. Sokkal inkább a nyelvtudás fejlesztésére, az informatikai ismeretek karbantartására, egyes készségek (pl. konfliktuskezelés, tárgyalástechnika) „felturbózására” van szükség.
– Mit tanácsol annak, aki a gödör legmélyén van, tehát már felélte a tartalékait, nem találta meg az állását, és terve sincs arra, hogy milyen irányban induljon el?
– Ebben a nehéz helyzetben is arra biztatom, hogy ne adja fel, inkább üljön le a barátaival, jó ismerőseivel, családtagjaival beszélgetni a kialakult helyzetről. Az őszinte beszélgetésnek mindig stresszoldó hatása van. Gondolja át, biztosan a megfelelő pozícióra pályázik-e, érdekelné-e más, hasonló terület, esetleg alacsonyabb beosztás is. Engedne-e fizetési igényéből? Aztán írjon egy listát, kitől tudna segítséget kérni. A lista hosszú lehet, ha beleveszi a fodrászát, a volt iskolatársait, a gyereke osztálytársának szüleit is… Végül, de nem utolsósorban, vegyen részt egy állásszerző tréningen, ahol találkozhat a hasonló helyzetben levőkkel, és rengeteg gyakorlati ismerettel gazdagodhat.
| A könyvet a Sanoma Budapest Zrt. adta ki, megrendelhető a www.polc.hu online webáruházban. |
