Két kultúra egy kapcsolatban? – Soma Mamagésa válaszol

Kedves Soma!

Őszintén örültem a rovatodnak, már mindent átolvastam, sokat tanultam.

Kedvesemmel együtt élünk másfél éve, én 21 éves vagyok, ő pedig 26. Külföldön ismerkedtünk meg, majd Bolíviába költöztünk három hónapja, ő idevalósi. Nagy lépés volt számomra, a szüleimnek is. (Ők éppen válófélben vannak édesapám alkoholizmusa miatt.) Most itt élünk, van egy szép házunk, kertünk. Én sokat tanulom a spanyolt, hogy munkát kapjak majd, a párom dolgozik egész nap, rengeteget vagyok egyedül (ez sokszor fáj, mert fantasztikus munkát, barátokat és életszínvonalat hagytam ott Londonban).

A gond az, hogy együtt élünk a kedvesem családjával, amely szülőket és két testvért is takar. Kedvesek, törődőek, de egyszerűen nem bírom tovább csinálni. Nem tartom egészségesnek ezt: együtt kell ennünk, néha még tévézni is, mert ha nem, akkor antiszociális vagyok. Említettem a kedvesemnek a költözést, de hallani sem akar róla, mivel a házat ő építtette. Én pedig biztos vagyok benne, hogy nem fogom sokáig húzni itt.

A másik gondom az, hogy amikor alkoholt iszom, folyton kitörök a kedvesemnek: órákig sírok, hisztizek, olyan dolgokat vágok a fejéhez, amit józanul nem szeretnék, vagy nem úgy gondolok. Ott tartok, hogy emiatt inni sem merek. 

Sokat bántom őt, és ő is sokat bánt. Úgy érzem, túlságosan sok szabályt akar felállítani. Például nem dohányozhatok, mert nem szereti, holott több mint egy éve nem cigizek, és még mindig hiányzik. Tudom, hogy nem egészséges, de úgy érzem, hozzám tartozik. Nem tudom, hol a határ, úgy érzem, elhagyom magam, ez már nem én vagyok.

Meddig lehet ezt húzni? Nagyon szeretem, és ő is engem, de ez szerintem nem elég. Könnyű lenne visszamenekülni Európába, de nem tudom elhagyni. Mit tehetnék?

Előre is köszönöm a válaszodat!

Szandi

Kedves Szandi!

Honnan tudod azt, hogy könnyű lenne visszamenekülni Európába? Próbáltad már?

Másfél éve vagytok együtt, épp ez az az időszak, amikor elkezd oszlani a „köd”, az agy hozzászokik a szerelem által termelt anyagok kémiájához. Erről részletesen is írok a Milyen a valódi szerelem? » című írásomban. Nagyon sok kapcsolat ér véget emiatt másfél-két év után. A rózsaszín köd után jönnek a szürke hétköznapok, a két ember elkezdi meglátni egymást, és ebben benne van az is, hogy hogyan él a másik, mi az életfelfogása, belső ritmusa, igényei. Mindaz, amitől ő ő.

Az, amiről írsz, nem éppen kecsegtető. Sok minden megölhet egy kapcsolatot, az egyik ilyen például az intimitás hiánya, vagyis az, hogy a közös alváson, szeretkezésen kívül nincsenek kettesben töltött, mindkét fél számára örömöt és töltődést hozó együttlétek. Ezekbe az együttlétekbe nem szabad senki mást bevenni. Hosszú távon én sem tartom egészségesnek, hogy ti hatan folyton egymáshoz hangolva étkeztek, illetve azt, hogy a szabadidős programokat is együtt élitek meg, mert úgy illik. Vannak népcsoportok, amelyeknek nagy az autonómiaigényük, individuálisabbak. Az európai emberek nagy többségére is ez jellemző. Nemrég voltam Marokkóban, ahol még azt is megszabják, hogy a házak csak egyszínűek lehetnek (ez a homok- és bézs színnek egy ottani jellegzetes keveréke). Ez a családi egység fontossága miatt van így, a generációk együtt élő és egymást támogató, szigorú együttélési szabályaira épülő zárt közösség jelképe ez.

Belegondoltam a helyzetedbe, ha ezzel a gondolkodásmóddal és egyéniséggel kellene egy ilyen családba becsöppennem, rövid időn belül elmenekülnék. Nem ismerem Bolíviát, keveset tudok róla, de azt igen, hogy egy európai embernek ez nagyon más kultúra. Izgalmas lehet turistaként ott lenni, de benne élni nagyon sok kompromisszumot és alázatot követel az embertől. Az együttélés pedig kölcsönös toleranciát, időnként kompromisszumot igényel. Ha meg akarjátok óvni a kapcsolatotokat, közelíteni kell egymáshoz. Én tudom magamról (mindig is tudtam, éreztem), hogy hosszú távon semmi szín alatt nem laknék együtt sem a saját szüleimmel, sem a párom szüleivel, pedig szeretem, tisztelem őket, és élvezem a családi együttléteket. De pontosan tudom, hol vannak ezen a téren a határaim. Úgy látszik, te ezt most tanulod, ez is az önismeret része. Oké, kimentél Bolíviába, biztosan nagy a szerelem, izgalmas kaland az egész, ami mindig a tiéd lesz, de ez nem kötelez arra, hogy döntéseden (ha a lelked is úgy akarja) ne módosíts. Kipróbáltad az együttélésnek ezt a formáját, és megtapasztaltad, hogy ez nálad nem működik. Így van? Konkrétan erről írtál. Ha ez nem működik, meg kell nézni, hogy akkor hogyan tudtok úgy együtt lenni, hogy az mindkettőtök számára megfelelő legyen, és hogy egyáltalán valóban együtt kell-e maradnotok.

Az, hogy ittas állapotban kivetkőzöl magadból, azt üzeni, hogy rengeteg elfojtás van benned. Az alkohol hatására fellazul a kontroll, leveted a jó kislány szerepét. Ilyenkor nem képes az ember viselkedni, és megmutatkozik (még ha eltorzított vagy eltúlzott formában is) mindaz, ami ott van a mélyben. Attól, hogy nem iszol, és nem engedsz utat a kitöréseidnek, még ott feszülnek az érzelmek, és valamilyen módon utat is vájnak maguknak, hacsak nem változtatsz időben. Nyilván sem én, sem más nem mondhatja meg neked, mit tegyél, hiszen a felnőttlét lényege és velejárója az önálló döntés és az ezért való felelősségvállalás. Hiába írom neked, hogy én mit tennék, én én vagyok.

Nagyon fiatal vagy még. Saját magad megtapasztalásán, megismerésén kívül most tanulod a párkapcsolat rejtelmeit is, és ezen belül is saját magad határait, jellemzőit. Egy úgynevezett „modern” európai nőnek ma már nagyon furcsa, hogy a párja szabályokat állít neki, és – mint egy szülő a kiskorú gyermekének – megtiltja, hogy dohányozzon. (Kérni lehet, az egészen más műfaj, más hangnem.) Ha ebbe a játszmába belemész, a későbbiekben ez a szabályozás kiterjedhet akár az egyedüli sétákra, szórakozásra, időtöltésre is. Érezni fogod, hogy neked ez mennyire kell, mennyire a te utad, egyéniséged. Mindenesetre, ha valamiben (legyen az munkahely, kapcsolat, élethelyzet) rendszeresen rosszul érezzük magunkat, az magáért beszél, egyértelmű jel.

Figyelned kell befelé! El kell beszélgetned szép csendben saját magaddal: hogyan, merre tovább, mit üzen a lelked, mit választasz. Ha egy helyzetben nem érezzük jól magunkat, három dolognak van értelme:
1. Kiszállni belőle.
2. Elfogadni.
3. Változtatni.
Leveledből úgy tűnik, ezt az életformát, amelyben most vagy a kedveseddel, nem tudod elfogadni, nem érzed magad benne jól. Tehát vagy kiszállsz, vagy ha együtt akartok maradni, megbeszélitek, hogy milyen más megoldások lehetnek még.  A harmonikus párkapcsolathoz véleményem szerint elengedhetetlen az is, hogy az ember megtalálja azt a munkát, önkifejezési formát, amelyet élvez, amelyben megélheti a képességeit, feladatát. Gondold végig, hogy ha már jól tudsz spanyolul, vajon abban a kultúrában, közegben mi lehetne az, amiben jól éreznéd magad! Ez is fontos szempont a döntésedben.

Kívánok neked mindehhez éberséget, bátorságot, és hogy tudd: az élet egy izgalmas kaland, sírig tartó tanulás.

Minden jót!

Soma Mamagésa