Tihanyi üzemmódban az M1 és az M2: miért csak ismételni tudnak?

Nem vagyok valami nagy szakács, mégis hadd éljek egy vulgárgasztronómiai példával. Még középiskolás koromban, kollégistaként rendszeresen találkoztunk a menzán a vitaminkocka nevű, borzasztó étellel. Jellemzően hó végén készült ez a rossz és ronda dolog, mikor már se pénz, se anyag, se lendület nem volt a konyhán. Egyszerűen összeszedték a maradék húst, zöldséget, akármit, ledaráltak és jól bevegetáztak mindent, majd tepsiben megsütötték, és kockákra vágták. Az egész havi étlap archívuma ott volt benne.

Na, így működik most a közszolgálati tévé. Itt sincs pénz, itt sincs szándék és képesség arra, hogy nagyot alkossanak, csak az alibizés. Ezért aztán jönnek sorban a vitaminkocka-műsorok meg a felmelegített tegnapi levesek.

Az még rendben is lenne, hogy századszor is leadják A Tenkes kapitányát, és érzek némi retrokoncepciót a Szomszédok ismétlésében is. Ez még nem vitaminkocka, hanem somlói: ott is a levágott tészta széle van a csokiöntet alatt, de attól még jó. Hungarikum.

De az Üdítő, az maga a vitaminkocka, az maga a tegnapi pörköltből vízzel felhúzott mai gulyásleves, az maga maradék. Aki nem ismerné: Szilágyi Tibor műsoráról beszélek, amelyben már megint régi jó kabarétréfák meg bohózatok ismétlései szórakoztatják ugyanazokkal a színészekkel ugyanazokat az embereket, mint 1981-ben. ÉS MÉG EZ IS ISMÉTLÉS (elnézést, amiért felemeltem a hangomat), mert még tavalyelőtt, az MTV ötvenedik születésnapjára készült! Igaz, újítottak kicsit: akkoriban keddenként ment, most viszont szerdára rakták. Ez az Üdítő. Büszkén veszik elő az ismétlésekből összevágott műsor ismétlését, és bizony, koncepció ez már, nem bénaság – hiszen ugyanilyen coming outtal felérő egy másik programsorozat címe, miszerint: Már egyszer tetszett!

Egyszer, apám?! Tetszeni talán egyszer sem tetszett, de már leadtátok huszonötször! De megy megint a Família Kft. és a Kisváros is, ki tudja, hányadszor. Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?

És persze ott a nagyágyú, a főkolompos, a vitaminkockák alfája és ómegája: az Önök kérték. Ez, ez még nem is álcázza magát, ez megmondja őszintén: nyugdíjasoknak ismétel ősrégi műsorszámokat. Ennyi a műsor. Nyilván, értem én, itt egy öregedő társadalom, a modern világról keveset tudó, nyelveket alig beszélő, az internettel hellyel-közzel ismerkedő idősebbekkel, értem, gondoljunk az ő szórakoztatásukra is. De azért két rövid gondolatot ehhez hozzáfűznék.

Egyrészt, ott nagyon nagy a baj, ahol egy műsortípus, egy koncepció képes egy (másfél) közszolgálati csatornát teljesen lerabolni. Biztos jó az, hogy a minőségi és progresszív műsorok az „okos” hagyományőrzéssel együtt mennek a kukába, és a helyükön csak jó ebédhez szól a nóta? Biztos, hogy minden rendben van ott, ahol a minden ízében közszolgálati Főtér alig-alig jut ki a fényre, pakolgatják ide-oda, alig promózzák, de arra van pénz és akarat, hogy a romlott húst bármikor újracímkézzék?

Másrészt pedig – és elnézést, de muszáj ilyen morbid módon fogalmaznom – szó szerint halálra van ítélve ez az ismétlősdi. Tíz év múlva már nagyon kevesen fognak élni azok közül, akik ma a célcsoportba tartoznak; tíz év múlva már az én szüleim lesznek nyugdíjasok. Ha pedig belegondolok abba, hogy az én édesanyámat, aki egyébként egy finom hölgy, azzal próbálnák kecsegtetni, hogy szombat este a tévében pompás Balázs Péter-kabarét ismételnek neki, meg arra buzdítanák, hogy telefonáljon be a tévébe jó kis negyvenéves operettek ismétléséért, hát akkor azért szerintem mondana egy csúnyát.

Tessék végre műsorokat csinálni. Jót, frisset, mait; olyat, amiben az első perctől az utolsóig minden most született. Nem ilyen maradékokból kutyult, sokadjára felmelegített vackot. Azért járunk egyre többet a szomszédos éttermekbe, mert itt csak vitaminkocka van! Pfuj.