Aktuális

Jósnő a tanúk padján

Szinte hetente reppennek fel hírek arról, hogy egy-egy gyilkosság, vagy eltűnt személy ügyét médiumok segítségével próbálják megoldani a nyomozók.De vajon tényleg szükség van misztikus segítségre, vagy mindez nem több ezoterikus porhintésnél?

Valóban segítik látnokok a rendőrség munkáját?

Allison Duboist
Allison Duboist

Ismerik önök Allison Duboist? Hát persze, ő az, a Médium. A filmsorozatban Patricia Arquette által játszott különle-ges képességű asszonynak nem is lenne más vágya, mint befejezni a jogi egyetemet, és otthon lenni a családjával, ebben csupán az akadályozza meg, hogy látja az elhunytak szellemét, és sorozatosan megálmodja előre a gyilkosságokat is. Ismerik önök Allison Duboist? Az igazit? Ő az Egyesült Államok leghíresebb médiuma, aki több állam nyomozóinak segített már gyilkosságok felderítésében. Állítólag. Hiszen legalább annyi nyomozó hatóság tagadja, hogy valaha együttműködött volna Allisonnal, mint ahányan titokzatosan csak annyit mondanak: „a nyomozás során igénybe vett szakértőkről nem kívánunk nyilatkozni”. Ennek ellenére Allison Dubois már több könyvet publikált rejtélyes eseteiről, kü-lönleges módszereiről és a szellemvilágról. Saját tévéműsorában bárki megkérhette, próbáljon kapcsolatba lépni halott hozzátartozóival, vagy legalább szüntesse meg a házában hallható rejtélyes zajokat, szellemzörejeket. Allison mostanában az élete nyomán készülő sorozat kü-lönleges tanácsadója, a forgatások alatt egészen összebarátkozott az őt megszemélyesítő Arquette-el, aki szerint Allison történetei teljesen hitelesek, s sokszor bizony megúszhatta volna a gyilkos, ha nem von be médiumot a rendőrség a nyomozásba.

 A kártya nem bizonyíték

Amerikában – talán épp a Médiumhoz hasonló sorozatok nép-szerűségének köszönhetően – egyre több hatóság vallja be, hogy évtizedek óta veszik igénybe látók, jósok, különleges képességű embe-rek segítségét. De mi a helyzet Magyarországon?

– Nem dolgozunk együtt látókkal, jósokkal, szellemidézőkkel – szögezi le Tafferner Éva a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Aztán nevetve hozzáteszi, persze a média szereti azokat az eseteket, amikor egy-egy médium azt állítja, tudja ki a gyilkos.

Érdekel az ezotéria? Nézz körül a Nők Lapja Ezotéria oldalán! KATT IDE!

– Külföldön egyre több példát látunk arra, hogy a rendőrség együttműködik elismert, jó képességű látnokokkal. Az FBI-nál, az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájánál állítólag vannak olyan látnokok, akik alkalmazotti státuszban fizetést kapnak azért, hogy különleges képességeikkel segítsék a nyomozást, Magyarországon erre még nem volt példa. Ennek számos oka van. A legkézenfekvőbb az, hogy a bíróság nem fogadja el bizonyítékként a látomásokat, vagy a kártyalapok által mutatott ese-ményeket. A másik probléma, hogy nem nagyon tudunk eredményes látnokról. A legtöbb esetben Magyarországon igencsak felsülnek a jósok, amikor segíteni akarnak egy-egy nyomozást. Annak például hatalmas médiavisszhangja volt, amikor jó egy évtizede Uri Geller próbálta megtalálni az akkor már évek óta nyomtalanul eltűnt Farkas Helgát. A nemzetközileg is ismert mentalista kudarcot vallott. De nem jártak nagyobb sikerrel azok a látók sem, akik a tavaly nyáron eltűnt Dominik tartózkodási helyét szerették volna meghatározni. Több jós is állította, hogy él a kisfiú, látják a környezetét, valaki elrabolta, pedig mire az eltűnést bejelentették, Dominik már rég halott volt. A család harci kutyái téptek szét – sorolja Tafferner Éva a kudarcokat. Majd hozzáteszi, azért természetesen néha olyan látók is jelentkeznek, akik tényleg tudják segíteni a nyomozást. Őket azonban nem a rendőrség, hanem a családtagok keresik meg, információikat pedig, főleg a család megnyugtatása miatt szokták ellenőrizni. – Ha pontos is a látomás, azaz jó médiumot találunk, vele azért sem tudunk hosszú távon együtt dolgozni, mert nem tudnánk pénzt fizetni a tevékenységéért. Ráadásul civilként nem tájékoztathatjuk őt a folyamatban lévő ügyekről!

Jósnő a tanúk padján

Jól jöhet a segítség

Attól még, hogy a rendőrség hivatalosan nem alkalmaz látókat, sok látó érzi úgy, egy-egy ügyben segítenie kell. Az ilyen önjelölt ezote-
rikus nyomozók közül csak kevésről bizonyosodik be, hogy valóban hasznos információkat adnak. Rendőrségi körökben terjedő pletykák szerint azért van néhány jósnő, akire érdemes figyelni, sőt arra is van példa, hogy a nyomozók segítséget kérjenek a hitelesnek tekintett látóktól.

– Nem minden ügyben, de ha megakadok a nyomozással, ha hónapokig nincs előremozdulás, akkor elképzelhető, hogy a jósnőmhöz fordulok – meséli egy neve eltitkolását kérő nyomozónő, aki azt mondja, néha maga sem tudja eldönteni, miben higgyen.

– Annyiféle szakértőt, és szakvéleményt meghallgatunk, miért ne lehetne ezoterikus segítséget kérni? Csak mert tudományosan nem írható le, hogy mi zajlik le egy látó fejében? Néha a pszichológusi szakvélemények sem tűnnek sokkal egzaktabbak, mint egy kártyavetés, – véli a nyomozó, aki azt is hozzáteszi, természetesen a titoktartási kötelezettségének mindig eleget tesz. Az ügyről csak annyit mond el a jósnőnek, amennyit szabad. – Az pedig változó, hogy mennyit tud segíteni a – nevezzük így – különleges szaktanácsadóm. Volt, hogy pontos részletekkel szolgált, de arra is akadt példa, hogy semmit sem tudott mondani, és tévedett is már. De tévedni emberi dolog, én sem mindig elsőre tudom, hogy ki a tettes, hiszen ha tudnám, akkor magam lennék a legjobb tisztán látó!

 

Én csak egy jósnő vagyok…

Müller Rózsa az ország egyik legismertebb jósnője, aki hírnevét pontos jóslatainak köszönheti, sőt azt mondja, ha írunk róla, azt mindenképp írjuk le, hogy csak olyan jósnőhöz szabad elmenni, akit mások ajánlanak és nem hirdeti magát. Sokan vannak ebben a szakmában, de a legtöbb jósnő kókler, aki így nem is segítheti a nyomozók munkáját.

– Úgy tudom, én vagyok az egyetlen olyan magyar jósnő, aki dokumentálhatóan, több ügyben is segített a rendőrségnek,. pedig nekem nem ez a munkám, egyszerű jósnő vagyok, nekem szerelemről, pénzről, családról kéne beszélnem a vendégeimnek, és szerencsére az esetek nagy részében ezt is teszem. Volt olyan eset, amikor egy lány néhány héttel az esküvője előtt azt akarta megtudni, boldog lesz-e a házassága. Elkezdtem rakni a lapokat, és tragédiát láttam az esküvő helyett. Mondtam neki, hogy nem is nézem tovább, hogy miért marad el a szertartás, csak annyit mondok, felveheti a menyasszonyi ruhát, de nem lesz esküvője. Ő sértetten elszaladt, s bár én – mivel nem néztem meg pontosan – azt hittem, csak a vőlegény lép vissza, valójában a szertartás napján autóbalesetben meghaltak mindketten. – Elevenít fel egy a bulvársajtót is megjárt esetet Müller Rózsa, aki azt mondja a leghátborzongatóbb bűnügye egy húsz évvel ezelőtti gyilkosság volt.
– Egy vidéki kisvárosban megölt fiú szülei húsz éve elmentek egy német látóhoz, hogy mondja meg, ki a gyilkos. Erre ő azt válaszolta, hogy pontosan a gyilkosság huszadik évfordulóján egy magyar jósnő érkezik a városukba, tőle kérdezzék, mi történt.
És valóban aznap érkeztem oda, ők fel-kerestek, elkezdtem rakni a lapokat, és hírtelen minden megelevenedett előttem… láttam a fiukat… a helyszínt… a gyilkost… semmit sem kellett mondaniuk, elmondtam, hogy történt és miért. Borzasztó érzés egy-egy ilyen történetbe belekerülni nekem. Hiszen a látomást nem én indítom el, nem én állítom meg, egyszerűen csak látom, és tudom, hogy mindez megtörtént, ez a valóság. Ráadásul nem kapcsolhatom ki a véres részleteknél, úgy, mint mint a tévét. – Müller Rózsa azt mondja, arra se nagyon volt példa, hogy jósnőt magyar bíróság tanúnak idézzen egy gyilkossági ügyben. Bírósági idézést nyom a kezembe, hogy bizonyítsa, vele ez is megesett.

– Az áldozat fia jött el hozzám. Láttam, hol van elrejtve a holttest. Ő elmondta a rendőrségnek, pontosan ott találták a testet, ahol én mondtam. Természetes, hogy beidéztek. Eléggé zavarba is jött a bírónő, amikor elmondtam, honnan tudtam, hol a holttest. Aztán kicsit hitetlenkedve megkérdezte, ki a gyilkos? Azt én nem tudhatom, hiszen jósnő vagyok nem nyomozó! – válaszoltam. És ez a fontos, hiszen nem is vállalnék rendőrségi munkát, mert én azt élvezem, ha pozitív sorsokat látok a kártyámban, és nem bajt, szenvedést, gyilkosságot.

Tutanhamon titkaiA legfrissebb szám tartalmából:

• Pénzhoroszkóp – Megoldódnak anyagi gondjaid?
• Hétköznapi segítőink: az angyalok!
• Szilveszteri bűbájok
• Tutanhamon rejtélye – Vajon tényleg létezik?
• Karmikus történetek

Itt tudsz előfizetni, KATT IDE!»

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése