Az amerikai gyerekek körében gyorsan nő az elhízottak aránya, emiatt pedig egyre gyakoribbak a korai szívbetegségek, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a 2-es típusú cukorbetegség.
“Három évtized alatt megtriplázódott az elhízott gyermekek száma” – fújt riadót az amerikai Független Orvosi Intézet és Országos Kutatási Tanács jelentése hozzátéve, hogy a felnőtt lakosság 18 százaléka szintén elhízott. A probléma okait vizsgáló elemzésekből kiderül, hogy az egészségtelen ételek, így a gyorsételek és üdítők olcsóbbak és mindenki számára könnyebben elérhetők, mint az egészségesek. Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség éppen a múlt héten állította pellengérre a 115 milliárd dolláros bevételt termelő üdítőipart, amikor leszögezte, hogy ezekkel az italokkal fogyasztják a legtöbb cukrot az amerikaiak. Az üdítősök persze nyomban kijelentették, hogy cukros italaik semmiféle egészségügyi kockázatot nem tartogatnak.
“A gyermekkori elhízás súlyos fenyegetést jelent az Egyesült Államok lakóinak egészségére nézve” – idézi a tanulmányt a Magyar Távirati Iroda. A szerzők azt is kiemelték, hogy ennek a problémának a megoldásához a helyi közösségek hathatós közbelépésére is nagy szükség van. Ehhez kínál megoldási lehetőségeket a program – jelentette ki Eduardo Sanchez, a kutatócsoport vezetője.
A kutatók azzal érvelnek az adóztatás mellett, hogy a dohányzás visszaszorítása esetében működött az adóemelés. Mary Story, a Minnesota Egyetem táplálkozási szakértője szerint “a cukros üdítők árának 10 százalékos növelésével 8-10 százalékkal lehetne visszaszorítani fogyasztásukat”.
A szakértők nemcsak a hizlaló élelmiszerek adóztatását javasolták, hanem azt is, hogy a helyi és állami kormányzat korlátozza a televíziózás és a videojátékok idejét az iskola utáni programokban, követelje meg az éttermektől a kalóriaérték feltüntetését az étlapon, valamint tegye nyitottá az iskolai játszótereket és sportpályákat a közösségek számára.
Az önkormányzatoknak azt tanácsolják, hogy építsenek járdákat, szereljék fel ivókutakkal az iskolákat, hogy a gyerekek ne az italautomatákhoz járjanak, ha szomjasak, s úgy változtassák meg a tömegközlekedési útvonalakat, hogy az emberek könnyen megközelíthessék a zöldségeseket.
Az iskola utáni sportprogramok szervezésével a helyi önkormányzatok a bűnmegelőzésre fordított pénzből is spórolhatnának, hiszen az egészséges programmal lekötött, sportoló gyerekek nem válnak a bűn áldozataivá vagy elkövetőivé – fejtette ki a szakértői csoport.