– Tudtátok, hogy az oktatásban intelligenciánk hét fő területe közül pusztán csak kettőt használunk? A matematikai és a nyelvi intelligenciát. Holott boldogulásunkban a többinek sokkal nagyobb jelentősége van. Több múlik a szociális érzékünkön, azon, hogyan tudunk bánni az emberekkel, hogyan tudjuk elfogadtatni magunkat másokkal. Az érzelmi intelligencia, annak képessége, hogy átlássuk a másik ember motivációit, legalább ennyire jelentős. De ott van még a zenei, a mozgásos és metakognitív intelligenciánk is. Ez utóbb fejlettsége esetén mondhatjuk, hogy vág a gyerek agya, mert ez segíti abban, hogy következtetéseket vonjon le, hogy rafináltan átlássa a lényeget. Vagyis az iskolai teljesítmény mindig csak töredéke az ember egészének. Ezt szülőként nem szabadna elfelejteni. – Dr. Pusztai Éva tanulási tréner köti ezt a lelkemre, amikor arról kezdünk el beszélni, hogyan javíthatunk gyermekünk iskolai teljesítményén. Ő ugyanis azt gondolja, egész embert nevelünk, és ez sokkal lényegesebb, mint az iskolai osztályzatok. Szülőként ezért elsősorban az a dolgunk, hogy a gyerek teljes személyiségét fejlesszük. Ez pedig akkor sikerülhet leginkább, ha harmonikus kapcsolatban vagyunk.
A formális segítség, az együtt tanulás, a kikérdezés valójában nem sokat segít, inkább tanulni kellene őket megtanítani. Ez azonban sokkal összetettebb feladat, mint első pillantásra tűnik.
Az olvasás a legfontosabb
 |
| Pusztai Éva |
– Miért zsákutca, ha leülünk a gyerek mellé, és pontról pontra végigkövetjük, hogyan írja az „o” betűt? Mert akkor nekünk dolgozik majd, nem érzi meg – hangsúlyozza a tréner -, hogy van egy területe az életének, ami az ő felelőssége. Ahhoz azonban, hogy legyen feladattudata, hozzá kell segíteni, mert ez nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Már az óvodás korú gyerekünket is megbízhatjuk feladatokkal. Nem jó taktika, ha minden kötelezettséget leveszünk a válláról, és azt mondjuk, „nincs más dolgod, csak tanulj!”. Mindannyiunknak rengeteg más kötelezettsége van a tanuláson és a munkán kívül. Ha megkíméljük őt ezektől, és mindig azt csinálhatja, amihez kedve van, akkor csak az élvezetes, szórakoztató dolgokat fogja keresni és nehéz helyzetben lesz, amikor az iskolában kevésbé izgalmas feladatokkal találja szemben magát.
Persze, nem szabad magára hagyni, de semmiképpen nem ajánlatos vele/helyette megírni a házi feladatot. Ekkor kellene kialakítani a tanulás módját is, rászoktatni arra, hogy a saját szobájában, a saját asztalánál tanuljon – csendben. Kevésbé „fáj” ugyan, ha közben szól a zene vagy a televízió. Csakhogy a tanulás nem mechanikus tevékenység, ezért minden zaj hátráltat. Ha a kezdetek kezdetén nem szoktatjuk rá erre, kamaszkorban már nehéz erről vitát nyitni. A kezdetekkor kellene elérni azt is, hogy kialakuljon a napirendje, amelyben szigorúan szabályozott a televízió-nézés ideje. Ez ne legyen vita tárgya, ne legyen jutalom, ne függjön az osztályzatoktól sem. Később ugyanez vonatkozzék a számítógépre is. Mindezt nem azért érdemes bevezetni, mert a televízió és a számítógép az ördögtől való rossz. Pusztán azért, mert a korlátlan televízió-nézés és számítógépezés mellett nem marad ideje a más, valóban sokkal fontosabb tevékenységekre, játékra, sportra, barátokra és persze, tanulásra. Kisiskoláskorban a legfontosabb az olvasás elsajátítása. Ez evidenciának tűnik, de csöppet sem az, ha tekintetbe vesszük, hogy a Pisa-vizsgálatok szerint a tizenöt éveseknek több mint az egynegyede funkcionális analfabéta…
– Az iskoláknak minimálisan az volna a feladatuk, hogy az ép készségű és értelmű gyereket tizenöt éves korukra megtanítsa jól olvasni – emeli ki Pusztai Éva. – Ha ez nem történik meg, akkor számukra ezzel véget ér a civilizáció. A baj óriási, ezért az iskolákban minden áron arra kellene törekedni, hogy a gyerekek jól elsajátítsák az olvasás képességét, a tanulási gondoknak ugyanis a háromnegyede olvasási problémákból ered. Ehhez felül kellene bírálni többek között az olvasókönyvek anyagait, amelyek régiesek, nem a mai világban játszódnak, nem gyerekekről szólnak és sokszor nagyon szomorúak. Ha meg akarjuk a gyerekeket tanítani olvasni, akkor számukra érdekes, humoros, az ő életükről szóló olvasmányokat kell eléjük tennünk. Még akkor is, ha ezeknek kisebb az irodalmi értékük. Mert később megérhetnek Móra Ferencre, de ha nem tanulnak meg olvasni, erre nem lesz esélyük soha.
Kérdezni tudni kell
Szülőként ebben a helyzetben csak annyit tehetünk, hogy figyelünk, és megpróbáljuk felmérni, hol tart a gyerekünk. Ennek érdekében olvastassunk fel vele egy életkorának megfelelő szöveget, majd mondassuk el vele, miről olvasott. Ha erre nem képes, akkor ez rögtön jelezheti, nem képes még önállóan tanulni, mert nem érti meg az olvasottakat. Ezt a képességét úgy fejleszthetjük, hogy megkérjük, tegyen fel a szövegre vonatkozó kérdéseket. Aki nem tud a tartalomra rákérdezni, az nem valószínű, hogy átlátja a szöveg mélységeit. A sikeres tanulásnak pedig ez az egyik alapfeltétele.
– Amikor gyerekekkel foglalkozom, szinte újra meg kell tanítanom őket arra, amit az óvodások még tudnak, kérdéseket feltenni. Ez borzasztóan nehezen megy – fogalmaz a tréner. – A legnehezebben a „miért” kérdőszóval kezdődő kérdések mennek, holott ezek a legfontosabbak, ezek világíthatnak rá a szöveg legmélyebb rétegeire. A gyerek egyébként sok mindenre rájön magától, ha nincs ott a szülő. Hagyjuk hát egyedül dolgozni. Az önálló tanulásra úgy szoktathatjuk rá, hogy nem ülünk mellé, ehelyett inkább arra kérjük, végezze el a feladatot, és aztán mutassa meg nekünk. Gyakran jöhet újra és újra elénk azzal, ha nem érti. Amennyiben valóban így van, vegyük rá, hogy nézze és gondolja át újra az órán már kidolgozott példafeladatot. Abból rájöhet az új feladat megoldására is. Mindig biztassuk arra, hogy saját maga értékelje önmagát. Mondja fel hangosan a leckét, először csak bekezdésenként, aztán az egészet együtt. Használhat ehhez audiovizuális eszközöket is, vegye fel magnóra, videóra teljesítményét, hogy ő lássa meg, mit tud és mit nem. Az „olvasd el még egyszer!” típusú felszólítások nem használnak, ugyanis az olvasáshoz agyi kapacitásunknak mindössze öt százalékát használjuk. Másodjára már még kevésbé fog figyelni, hiszen már ismerős lesz a szöveg. Sokkal hasznosabb, ha visszafelé kezdünk el foglalkozni a tananyaggal, ha először megnézzük a lecke szerkezetét, ha elolvassuk az ellenőrző kérdéseket. Az agyunk ugyanis sokkal jobban el tudja raktározni a tudást, ha már tudja, hová, melyik „dobozba” kell azt betenni.
Tanulás az iskolán túl
Szülőként könnyen csapdába kerülhetünk, ha csak az iskolai teljesítményére figyelünk. Könnyen kaphatunk – különösen a kamaszodóktól – ilyen mondatokat: „Csak nem képzeled, hogy egész délután tanulni fogok?!” Hiszen más dolguk is van, sokkal fontosabbak ennél: az élet megismerésének dolgai. A tréner is úgy látja, igazuk van, ez néha fontosabb, mint az iskolában szerzett osztályzatok. Ha ezt sikerülne belátnunk, akkor talán nem aggódnánk és szoronganánk annyit miattuk – sőt egy idő után helyettük! Aggódjanak egy kicsit ők is magukért! Épp ezzel késztethetnénk őket arra, hogy járjanak utána a saját dolgaiknak és viseljék a felelősséget a tetteikért – többek között a tanulásért is. Aggódás helyett inkább osszuk meg velük az élet dolgait. Kezdettől fogva. Beszélgessünk velük estéről estére, adjunk át tudást, a megélt tapasztalatainkat, érveljünk és késztessük őket is érvelésre. Így tanulhatja meg elfogadtatni önmagát az iskolában és az iskolán túl.
Még több az e heti Nők Lapjából:
