1. Mesélve nevel
Azok az illúziók azonban, amelyeket Hollywood teremt és táplál, egyáltalán nem veszélyesek vagy károsak, sőt: a szereplők példát mutatnak, és jó esetben elő is mozdíthatják a néző valódi személyiségfejlődését. Hollywood ebben az értelemben jóval többet ad a világnak, mint a „való világot” bemutatni akaró európai művészfilmek. A meséknek a gyerek és a felnőtt életében is megvan a maguk helye: megoldási javaslatokat kínálnak aktuális problémáinkra, s megmutatják, hogyan változna az életünk abban az esetben, ha volna bennünk annyi kurázsi, mint a főhősben.
2. Intim perceket szerez
Az ember társas lény, életünkben – szkeptikus becslések szerint – mégis legfeljebb harminc olyan intim perc van, amikor pontosan tudjuk, mit gondol a másik. Erre az intim kapcsolatra ad lehetőséget a film: beszélgetni egy idegennel, azt a hamis biztonságérzetet adva, hogy tudjuk, mi jár a hős fejében. Ezért szeretnek bele sokan a színészekbe, mert meggyőződésük, hogy ismerik őket. Ez is az illúzió része.
 |
| Egy gesztus többet elárul a valódi érzéseinkről, mint a szavaink |
3. Konfliktuskezelést mutat
Alapvető emberi igény a konfliktusok megoldása is. Az életünkben általában nyitva hagyjuk a konfliktusokat, nem merjük megoldani őket a lehetséges következmények miatt, így állandó feszültségben élünk, és imádjuk azokat a filmeket, ahol a főhős szembeszáll a konfliktussal, legyen az fizikai (Die Hard) vagy érzelmi (Amerikai szépség). Az életben nem ilyenek vagyunk, ezért érzünk a film alatt furcsa kielégülést. A történetek példát mutatnak, azt az illúziót keltve, hogy a moziból kilépve mi is meg fogjuk tudni tenni ugyanezt. A sokszor bírált hollywoodi happy endnek ez a pszichés magyarázata.
4. Többet gondol, mint amit mond
A hollywoodi forgatókönyvírók mindenkinél jobban tisztában vannak azzal, hogy amit egymásnak mondunk, sosem azonos azzal, amit valójában gondolunk, és a valódi sztorit a szavak mögött „írjuk”. Az Annie Hallban van egy jelenet, amikor Woody Allen karaktere az erkélyen udvarol Annie-nek, és közben feliratban látjuk, mi jár kettejük fejében. Amikor a Pretty Woman bevezető képsoraiban Richard Gere karaktere azt kérdezi a volt barátnőjétől: „Mondd, te is többet beszélgettél a titkárnőmmel, mint velem?”, mindannyian tudjuk, hogy a valódi kérdése valahogy így hangzik: „Szerinted is egy önző fráter vagyok, aki nem figyel oda a nőjére, és csak magával van elfoglalva?”
 |
| Ahogy az élet és a film találkozik: Diane Keaton eredeti neve Diane Hall volt |
5. Erosz és Thanatosz
A pszichoanalízis alapfogalmai minden nehézség nélkül átfordíthatók a filmes nyelvre. Az Erosz és Thanatosz, vagyis az élet- és halálösztön az a két dramaturgiai eszköz, amelyek nélkül hollywoodi film nem létezik. Egy film, ahogy mondani szokás, vagy ölős, vagy b…szós: az életellenes és a szerelmi-szexuális feszültség ugyanis az, amely olyan univerzális, hogy a világ bármely részén érdekli és behúzza az embereket a film sztorijába. Filmnyelven szólva Erosz a főhős, Thanatosz pedig a rosszfiú, aki akadályokat állít Erosz elé.
6. Csak választás kérdése
Van, aki a szappanoperákat imádja, vagy a horrort – ők valami oknál fogva szeretnek unatkozni vagy félni. De mindez választás, szabadság kérdése: senkinek nem kell olyan filmet (életet) nézni, ami nem tetszik neki. Miért néz valaki szappanoperát? Mert azt hiszi, a film – azaz az élet – akkor jó, ha nem túl izgalmas. És azért néz horrort, mert a félelem valami okból fontos szerepet játszik az életében. Vannak, akik az életet nehéznek és bonyolultnak szeretik látni: ők azok, akik a leginkább megvetik a hollywoodi filmeket, s akik szerint a művészfilm igazabb, mint Hollywood. Szerintük az élet ilyen: szomorú, szürke és kilátástalan, s nem becsülik, ha valami könnyen megy, mert valamiért szenvedni akarnak.
Ide kívánkoznak a francia film egyik legnagyobb alakjának, René Claire-nek egy filmje bemutatója előtt elhangzott mondatai: „Ha holmi üzenetet várnak a filmemtől, csalódni fognak. Csak azért forgattam, hogy mulattassak vele. Sajnálom, de nem ígérhetek mást, csak szórakozást.” Vagy ahogy a másik mester, Jiri Menzel mondja: „Minél nagyobb művészet, annál nagyobb unalom.”
Még több az e heti Nők Lapjából:
