Budapesttől kétszázhatvan kilométernyire, a nyugati határszélen kavargatjuk a kávénkat, méghozzá csöndesen, hiszen a patyolattiszta lakás kisszobájában alszik Zsolt, a tizenkilenc éves pókeres fiú. Szívesen felébreszteném, ám az édesanyja rémülten tiltakozik.
– Ő nem tudja, hogy levelet írtam neked! Épp azért hívtalak délelőttre, mert a fiam mindig alszik ilyenkor, mivel éjszakánként online pókert játszik.
– És veszít – szögezem le az édesanya leveléből szerzett információk alapján.
– Folyamatosan – bólogat kétségbeesve. – Minden fillért eljátszik, nem dolgozik, nem foglalkozik lányokkal, csak „játékosokkal” barátkozik, és én úgy érzem, mindennek vége. Itt él mellettem, de nem tudom megakadályozni, hogy eltékozolja az életét. Lassan már nem hasonlít önmagára, más ember lett. Hiába dolgoztam-dolgozom, hiába szerettem a fiaimat, csődöt mondtam anyaként, nincs kulcsom Zsoltihoz – mondja, és a szeméből kicsordul a könny. – A nagyfiam más. Diplomát szerzett, Budapesten dolgozik, a barátnőjével él. Nagyon sajnál engem, dühös az öccsére, de szánja is, és tudom, hogy gyakran ad neki pénzt.
– Ha most felébreszthetném Zsoltot, és megkérdezném, mit vár a pókertől…?
– Komolyan elmagyarázná, hogy a pókerből fog élni. Ez az életcélja. Ha nem hinnéd el, hogy ez lehetséges, megmutatna számtalan internetes oldalt, ahol láthatnád, hogy jó néhányan nyernek dollármilliókat percek alatt.
– Csakhogy egy nyer, a többi pedig veszít.
– Ez számára nem érv! Miért ne lehetne épp ő az, aki zsebre vágja a milliókat? Ha végképp nem értenél vele egyet, akkor valószínűleg előkapna egy nemrégiben megjelent cikket, a címe: „Havi fix pókerrel!” A színvonalas folyóirat újságírója arról tájékoztatja az olvasóit, hogy az elmúlt fél évben havi ötvennyolcezer forintot keresett online pókeren, pedig nem tartja magát jó játékosnak, és naponta csak fél-egy órát szánt a játékra. Csakhogy az én fiam nem napi fél-egy órát akar a pókerre áldozni, hanem a teljes életét. Hidd el, itt, a határszélen sok srác gondolkodik hasonlóan, és a szülők éppolyan tehetetlenek, mint én!
„Egyedül vergődtem”
Az édesanya forró pogácsával és saját készítésű meggyszörppel kínál – lábujjhegyen oson be a konyhából, nehogy felébressze Zsoltot –, majd csöndes szomorúsággal mesél arról az életszakaszról, amikor az ő zárkózott, okos kisfia még kitűnő tanuló volt. Fényképeket mutat egy kedves arcú szőke gyerekről, nézi a fotókat, ellágyul az arca… Boldogan visszaforgatná az idő kerekét, pedig akkor is nehéz volt az élete, hiszen a férje Zsolt születése után elhagyta őket. A történet szokványos: jött egy másik nő egy új, problémamentes élet ígéretével…
– Rengeteget dolgoztam akkoriban – könyvelő vagyok –, minden munkát elvállaltam, sok éjszakán át ültem a számítógép előtt. Közben gondoskodtam az öreg-beteg szüleimről, neveltem a fiaimat, akik előtt nem titkoltam, hogy komoly anyagi gondokkal küszködöm. Tán ez volt a baj. Nem tudom. A nagyfiamra jó hatással volt ez a módszer, a kicsi viszont rosszul tűrte a szegénységet. Tizenhárom éves kora körül romlani kezdett a bizonyítványa, bár a gimnáziumba még felvették. A középiskolás évek iszonyatosak voltak! Nem tanult, heteket lógott, csak az autók, a motorok, a műszaki herkentyűk érdekelték, itthon teljesen bezárkózott, nem tudtam a közelébe férkőzni, ellenségnek tartotta a felnőttvilágot. Egyszer lopott is… A pedagógusoktól, a volt férjemtől nem kaptam segítséget, egyedül vergődtem. Szidtam, könyörögtem, előadásokat tartottam, semmi nem hatott. A második osztályt kétszer járta, a harmadikból kimaradt. A tizenkilenc éves fiamnak nincs érettségije, de szakmája sem! Belehalok…
E keserves esztendőkben ismerkedett meg Zsolt a pókerrel. Az édesanyának ma sincs fogalma arról, hogy ki vezette be a fiát a játék rejtelmeibe – feltehetően egy hasonló életvitelű barát –, ő csak azt érzékelte a harmadik osztály kezdetén, hogy a gyereke ébren tölti az éjszakákat, mert játszik. És ez teljesen betölti az életét. Örök pénzzavar, kölcsönök, csencselés, teljes magába fordulás. Az anya érezte, hogy egyedül nem boldogul, tehát végső kétségbeesésében felkeresett egy pszichológust, majd kitartó könyörgéssel elérte, hogy a fia találkozzon a szakemberrel. Az eredmény? Nulla. A pszichológus tesztlapokat töltetett ki a gyerekkel, aki a következő alkalomra már el sem ment. Az édesanya egyedül hallgatta meg a tesztek értékelését…
|
A legnépszerűbb szerencsejáték Augusztus huszadika délelőttjén körülnéztem az interneten. Az egyik népszerű pókeroldalon – rengeteget találhatunk a neten – hetvenkilencezren játszottak kettőezer-kilencszázkilencvennégy asztalon. Elképesztő szám… Láttam, hogy sokan nyernek dollár-százezreket, közben tudtam, hogy a nyertesek pénzét a vesztesek adják össze. Róluk nem szokás beszélni… Azt is láttam, hogy a bejelentkezés roppant egyszerű, ha van saját bankszámlaszámod. Arról is olvashattam, hogy a nyereményt mindig pontosan megkapják a győztesek. E megbízhatónak tartott portál gazdái még a prevencióra is adnak. Hosszú, szülőknek szóló eszmefuttatást olvashattam arról, hogyan lehet kordában tartani a pókerre gerjedt fiatalokat. Aztán egy ingyenes (!) pókeroldalon elvesztettem ötszáz „chipet” (virtuális pénz), szóval esetemben sikertelen volt a beetetés… |
Gyilkos pénz
Tavaly, amikor a fiú már betöltötte a tizennyolcadik évét – akkorra teljesen megszűnt a kommunikáció anya és fia között –, váratlanul csoda történt. Zsolt nyert, és hirtelenjében kétmillió forint tulajdonosa lett. Az öröm feloldotta a némaságát, újból beszélgetett az édesanyjával, a pénzből is adott neki. Látszatra jóra fordult a sorsuk…
– Gyilkos pénz volt! – jelenti ki az anya szenvedéllyel. – Ekkor vált a fiam végleg függővé. Ma azért vagyunk olyan szegények, mint a templom egere, mert ő megszállottan játszik az újabb kétmillióért. Ekkor vette meg azt a rettenetes autót is, amelyik komoly bajba sodorta. Kiszuperált, öreg Mercedes, mélynyomóval… Ez utóbbi lehetővé tette, hogy olyan hangerővel bömböljön a zene a kocsiban, hogy én mindössze egyszer ültem a fiam mellett. Most meg itt a baleset! Nem akarom részletezni, mert ha újból átélem, rosszul leszek, azaz felmegy a vérnyomásom a csillagos égig. Átok ül a gyerekemen? Szóval legyen elég annyi, hogy Zsolti néhány hete elütött egy motorost. Egy idős bácsit, aki fejsérülést szenvedett. Még most is kórházban van. A fiam nem ivott, nem ő volt a hibás, de eljárás indult ellene. Mi lesz a vége? Fogalmam nincs. A kocsit lefoglalta a rendőrség…
Van kiút?
Kinn tombol a nyár, mi csöndben ülünk a hűs szobában, tehetetlenül nézzük egymást, az édesanya szeméből kicsordul a könny.
– Hidd el, ő nem rossz gyerek! Apa nélkül nőtt fel, én valószínűleg gyönge vagyok hozzá. Talán nem próbáltam vele eleget beszélgetni? Keményebb kézzel kellett volna fognom? Túlságosan lefoglalt a pénzkeresés? De hát élnünk kell valamiből… Ma is dolgozom, hajnalban elmegyek, hat óra előtt nem érek haza. Annyit tudok tenni érte, hogy naponta főzök. De egész nap egyedül van, éjszaka játszik, ha nincs egy fillérje sem, akkor nézi a játékot. És már megint teljesen néma, egy szót sem szól hozzám.
– Egy tizenkilenc éves fiúnak dolgozni vagy tanulni kellene – mondom halkan.
– Egyetértek, csakhogy egyelőre nem tudom őt meggyőzni. A kedvesem – nélküle már összeroppantam volna – azt javasolta, érjem el a szolgáltatónál, hogy Zsolt ne férjen hozzá a pókeres oldalakhoz. Ám ez nem megoldás. Valahogy internethez jutna másutt-másnál, talán még nagyobb bajba kerülne. Nem akarom elzavarni a háztól! Amíg itt él, legalább etethetem, és szem előtt van. Közben érzem, hogy tehetetlen vagyok…
– Mondd, miért kerestél meg? – kérdezem.
– A levelem utolsó jajkiáltás volt. Azért szeretném, hogy írd meg a történetünket, hogy felvehessem a kapcsolatot a sorstársaimmal. Mit csinálnak mások, ha a számukra legkedvesebb-legfontosabb ember – a gyerekük vagy a párjuk – a póker rabja lesz? Ha megszünteti a kapcsolatot a külvilággal, csak a kártyával törődik, lóg a semmiben? És könyörgök, mondja meg végre valaki – szülőtárs, szakember, bárki… –, hogy mit csináljak, hogy segítsek én?!
Kedves Olvasóink! Aki szeretné felvenni a kapcsolatot az édesanyával, az hívja a 437-1560-as, szerkesztőségi telefonszámot, vagy írjon az i.vkulcsar@sanomabp.hu címre.
Még több az e heti Nők Lapjából:
