Aktuális

Magyar segítség Afrikának

Gazdag állatvilág, háborítatlan természet, ébenfekete emberek – sokaknak ez Afrika. De van egy kegyetle-nebb arca is, amelyet a következő párhuzam szemléltethet: amikor egy kisgyerek nálunk belázasodik, az édesanyja azért imádkozik, hogy másnapra meggyógyuljon – Afrikában azért, hogy ne haljon meg. A Charity March nevű magyar szervezet Afrika lakóinak egészségügyi helyzetén próbál segíteni. Homonnay Gergely velük kelt útra.

Magyar üzletemberek egy csoportja vágott neki Afrikának, hogy az Európai Unió szigorú szabványai miatt a forgalomból kivont, de tökéletesen működő, jól felszerelt mentőautókat vigyen Nyugat-Afrikába. Gibraltárnál hagyták el Európát, és a Szaharán keresztül érkeztek meg Dakarba, Szenegál fővárosába, ahol mi – újságírók – csatlakoztunk hozzájuk.

Szenegál – Give me money

Éjjel száll le a lisszaboni járat Dakar nemzetközi repülőterén. Szenegál fővárosa, a milliós nagyváros – földrajzi fekvésének köszönhetően – már évszázadok óta fontos közlekedési csomópont: kezdetben az Afrika belseje felé induló arab karavánutak kereskedői pihentek meg itt, ahol ma már Amerika és a fekete kontinens között közlekedő repülőgépek állnak meg. Kontinenseket átszelő óriásgépeket tankolnak fel itt, de a reptér kopottas épülete és a kaotikusnak tűnő körülmények elárulják: ez Afrika.

Európai mércével azonban itt semmit sem szabad mérni, egy európai szállodalánc dakari szállodáját sem, amelyet még javában építenek, de már vendégeket fogad. A hotel alkalmazottai értetlenül néznek a háborogó vendégekre, akik azért méltatlankodnak, mert reggelizés közben tőlük két méterre óriási robajjal bontanak le egy falat. A szállodából csodálatos kilátás nyílik az Atlanti-óceánra, bár a Szahara felől fújó szél állandó homokfelhőben tartja a napot. Az óceánparton strandolóknak nyomuk sincs. Az ott terjengő orrfacsaró bűz miatt van ez, mivel a város szennyvize egy hatalmas kanálison áttisztítatlanul hömpölyög az óceánba. Közvetlenül mellette gyerekek fociznak, amíg nagyobb testvéreik tengeri sünökre vadásznak, hogy megsütve eladják a piacon – pont úgy, mint nálunk karácsony tájékán a gesztenyét.

Magyar segítség Afrikának

Az élet itt kizárólag a túlélésről szól. A piacon minden eladó: átszámítva kétezer forintért már iguána- vagy kígyóbőr övet kap az ember. Az itt élők átlagban három övet tudnának megvenni egy havi keresetükből…
Az embereken mégsem látszik a nyomor, többségük franciául és angolul is beszél, a roskadozó viskókból pedig csodaszép ruhákban igazi szupermodellek lépnek elő. A nők büszkék, ők nem kéregetnek, hiszen ez a férfiak dolga, akik rögtön barátnak nevezik a fehér embert, és üdvözlés után azonnal a tárgyra térnek: „Give me money” – azaz: adj pénzt.
Másnap reggel indulunk Gambiába, egy mentőautót Dakarban hagyva, amit majd a Zöld-foki Szigetek nagykövete fog átvenni.

Dakartól a gambiai határ 300 kilométerre fekszik, legalább hét-nyolc órával kell számolni. Pedig a mentők képesek lennének az óránkénti 130 km-es sebességre is, de az utak nem alkalmasak erre a tempóra. Hatalmas kátyúk, az út mellett óriási majomkenyérfa erdők és nyomor. Ha lakott területen megállunk, az emberek odajönnek csak azért, hogy megérintsenek bennünket, mert fehéreket ritkán látnak errefelé. A határon a gambiai tiszteletbeli konzul, Ózsvári Zsuzsa közbenjárására egy óra alatt végzünk is.

Folytatás a Nők Lapja Évszakok őszi számában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top