Aktuális

Fábryt is ledöntötte a lábáról a Farkasházy-szindróma

Rég kikopott az Esti Showder a táncrendemből, de az évadnyitót idén is megnéztem – és továbbra sem lesz okom visszatenni a kedvencek közé.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence styling: Frank Patrícia és Szekerák Ádám
Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence,
styling: Frank Patrícia és Szekerák Ádám
 A Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. 
• Itt olvashatod! » http://hivatalosnezo.blog.nlcafe.hu/  

 

Fábry Sándor érdemei egyebekben számosak, és tisztességtelen dolog lenne ezeket elhallgatni. Tény, hogy az Esti Showder műsorvezetője sokáig példás, szakmailag is jóval magasabb nívót, frissebb és a szórakoztatóbb stílust képviselt, mint az egy- (két-) csatornás közszolgálati tévén mamuttá növő, nyomasztó előd, Friderikusz Sándor. Míg az utóbbi a szocialista hiánygazdálkodás utóvédharcaiban, addig Fábry már egy nyugatos, kereskedelmi tévés versenyhelyzetben mutatott fel parádés eredményeket. A bogárevés, a drágán megvásárolt nemzetközi sztárok Budapestre utaztatása sosem akkora teljesítmény, mint kiállni a közönség elé, és csak azzal lekötni, szórakoztatni őket, hogy vicces és elgondolkodtató dolgokat mondok. Fábry egyszerre volt Kellér Dezső kései, „lelki unokája” és a mára gyönyörűen „szárba szökkent” dumaszínházasok előfutára, sőt gyámolítója.

Ha egyebet sem tett volna, csak a műsorban bemutatkozási lehetőséget ad a ma már országszerte ismert és közkedvelt fiataloknak, Kőhalmi Zoltánnak, Bödőcs Tibornak, KAP-nak és Kiss Ádámnak, már akkor sem lehetne méltató szó nélkül hagyni. De emellett ő sokáig valóban friss, valóban humoros, valóban szórakoztató volt. A Dizájn Center például igazi értelmiségi válasz volt a szocializmus igénytelenségére, egy gondolkodó ember reakciója a rendszerváltás óta felpörgött gagyidömpingre, egyedi és élvezetes produkció.

Először akkor inogtam meg, mikor az egyik Esti Showderben arról értekezett hosszan, hogy a nyaralása alatt hogyan, milyen pozitúrában pisilt a mosdókagylóba. Nem értettem, egyáltalán nem vágott össze azzal a polgárpukkasztó, de sosem öncélúan trágár profillal, amelyet addig mutatott.  Aztán meg… ezt most nagyon körül kell írnom, szóval azon morfondírozott hangosan, hogy a vécépapír erélytelen használata miatt hogyan szennyeződik az alsónadrágja, és miként szokta ezért azt körömkefével a megfelelő helyeken suvickolni… Nem hozok több példát, a lényeg az, hogy Fábry hosszú évek óta feladatának érzi, hogy az emésztése és a kiválasztása legrejtettebb bugyrait is megismertesse a közönséggel. Pedig ez a műfaj legalja, mint a Torgyán-hang-utánzás, vagy a „Van nekem egy csíkos gatyám” nóta Lagzi Lajcsitól: egységnyi bunkó felröhög ugyan, de értelmes ember kínosan érzi magát tőle. Fábry elkopott, megpimpósodott, lejött róla a zománc, mint a régi tányérokról az arany csík a mosogatógépben.

Egyszerűen úrrá lett rajta a „Farkasházy Tivadar-szindróma”: egy keserű bácsika próbál meg vicces lenni, de olyan mértékben haragszik a világra, és olyan végletes, negatív érzelmek vezetik, hogy vele már nem tudunk nevetni – rajta talán, kínunkban.

Ugyanez a szindróma okozza, hogy állandóan közölni akarja, hogy a közélet, a politika dzsungelháborújában épp kik a vörösingesek, és krónikásból az első sorban álló harcossá válik. A poénok már nem kifigurázásra valók: bunkósként forgatja őket. Semmi önreflexió, semmi önkritika, semmi perspektíva. Az egyik adásnál striguláztam: alig 15 perc kellett, és kipipálhattuk a zsidó- és cigányviccet, valamint a homofób történetet. „Hát, akkor ma már minden megvolt” – mondtam, és elkapcsoltam, így lemaradva néhány hímsoviniszta sztoriról.

Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub
Fotó: Sanoma-archívum/RTL Klub, Sajtóklub

Nem az a baj, ha egy közélettel is foglalkozó humorista az aktuális politikai ügyekkel indítja a műsort, hanem az, ha neki sincs több, különb, okosabb mondandója például a szlovákokról, mint a transzparenst lengető pártkatonának. Nem az a baj, hogy a kormány döntéseit kommentálja, hanem az, hogy ő sem képes annál cizelláltabb üzenet megfogalmazására, mint hogy takarodj. Lehet ennek létjogosultsága, csak akkor az már egy másik műsor. Ugyanígy zavarna, ha a nyitó humorbonbonok helyett másfél órán át piruettezne, vagy az interjúk helyét tűzzománcszakkör venné át.

Mely interjúkról még hamarabb kellett leszoknom. Megint a Farkasházy-szindróma: ahogy a Hócipő-s bácsi is az egész Heti Hetest szeretné a saját érdektelen történeteivel agyonnyomni, úgy zavarja Fárbryt is egyre jobban a vendég. A megbeszélt vicces sztorikra már átkötés nélkül megy rá, unatkozik, épp csak a karóráját nem nézegeti. Nem vicces. Nem vicces az sem, hogy a különleges sportot űző vendég ráadja Fábryra a felszerelését, és nem áll jól neki. Nem vicces, amikor csöndben áll a bélyeggyűjtő civil ismertetőjét hallgatva, és nem vicces a „keressük az ország leg…” klisé sem.

Fábry Sándor sajnos már nem vicces. Ha igaz, hogy már az utódláson gondolkodik, és ehhez a Showder Klub általa is sokat segített fiataljai közt keresgél, akkor csak biztatni lehet. Egyebekben ugyanis épp most zúzza nagykalapáccsal pici darabkákra a saját szobrát. Kár lenne érte, komolyan.

 A Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. 
• Itt olvashatod! » http://hivatalosnezo.blog.nlcafe.hu/  

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top