Az Ipsos Reid 23 országot vizsgáló felmérése szerint nemzetközi szinten látványos eltérések tapasztalhatók a fogyasztói tudatosságot illetően. A 23 ezer válaszadó megkérdezésével készült kutatás szerint bár a fogyasztók átlagosan 38 százaléka élt a vásárlói panaszhoz való jogával az elmúlt egy évben, az egyes nemzeti arányok erősen eltérnek egymástól – írja az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevele.
A vizsgált országok közül három latin-amerikai állam lakosai hajlanak leginkább arra, fogyasztói jogaikat érvényesítsék. Brazíliában a válaszadók 65, Mexikóban 56, Argentínában 49 százalékuk mondta, hogy az elmúlt egy évben reklamált, ha olyan terméket vásárolt, amelyik nem felelt meg az elvárásainak. Ugyanakkor, míg a latin-amerikai fogyasztók átlagosan 57 százaléka érvényesítette fogyasztói jogait, addig ez az arány az ázsiai régióban csak 30 százalék körül mozgott. A kínai és dél-koreai megkérdezettek 32, az oroszok 18, a japán fogyasztók alig 17 százaléka reklamált. Ez utóbbi arány egyébként a vizsgált 23 ország közül a legalacsonyabb.
Nemzetközi szinten is magas volt a panaszosok aránya Indiában és Csehországban, ahol a megkérdezettek 47 százaléka élt ezen jogával a vizsgált időszakban. A fejlett ipari országok közül Európában Spanyolországban és Nagy-Britanniában, a tengerentúlon pedig Kanadában és az Egyesült Államokban éltek a legtöbben a reklamáció lehetőségével. Az elmúlt tizenkét hónapban a spanyolok 46, a britek 45, az észak-amerikaiak 44 százaléka reklamált egy-egy vásárlást követően.
A nemzetközi átlag körül mozgott a panaszosok aránya Ausztráliában, Olaszországban, Franciaországban, Svédországban, Hollandiában és Németországban is. Elmaradt viszont az átlagtól a belgák, a lengyelek, a törökök és a magyarok reklamáló kedve. Belgiumban a fogyasztók 29, Lengyelországban 26, Törökországban 22, Magyarországon csak 25 százaléka élt a vásárlói panaszhoz való jogával.