Aktuális

Titkolózni kell, hogy ne támadjon a szomszéd…

Egy nemrég elvégzett kutatás szerint Észak-Írországban a homoszexuálisok 40 százalékát érte már bűncselekmény szexuális beállítottsága miatt. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az áldozatok közel kétharmada nem tett feljelentést, így az esetek nagy része következmény nélkül maradt.

    Nemrég elkészült az eddigi legnagyobb, leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzneműeket (összefoglaló néven az LMBT-embereket) középpontba helyező kutatás Észak-Írországban. Az 1127 fő megkérdezésével készült tanulmány bemutatja, hogy az elmúlt három évben az LMBT-emberek 40 százalékát szexuális beállítottságuk miatt érte bűncselekmény, azonban az atrocitások 64 százalékát nem jelentették a rendőrségnek – írja az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevele. A kutatásból az is kiderül, hogy az összes eset közel harmadában fizikai sérülést is szenvedett az áldozat.

Agresszió a szomszédból
     A tanulmány rávilágít arra, hogy a konkrét bűncselekményeken kívül más káros hatása is van a melegek ellen irányuló erőszaknak. A megkérdezettek 40 százaléka ugyanis megváltoztatta viselkedési szokásait annak érdekében, hogy szexuális beállítottsága ne derüljön ki. A titkolózás jogosultságát támasztja alá, hogy az összes bűneset mintegy negyedét szomszédok, vagy az áldozat közvetlen közelében élők követték el.
    A kutatás készítői javaslatot is tettek arra, hogy milyen eszközökkel lehetne csökkenteni a melegek ellen elkövetett bűncselekmények számát. Véleményük szerint a rendőrségnek és más szervezeteknek komolyabb erőfeszítéseket kellene tenni azért, hogy a bűnesetek után legalább feljelentést tegyenek az áldozatok.

Itthon sem könnyű melegnek lenni
    Hazánkban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából készült egy átfogó tanulmány az LMBT-emberek helyzetéről. A Takács Judit, Mocsonaki László és P. Tóth Tamás által végzett kutatás bemutatja, hogy az élet különböző színterein milyen mértékű diszkrimináció éri a szexuális kisebbség tagjait. Az LMBT-emberek háromnegyede hátrányosan megkülönböztetett csoport tagjaként definiálta magát, míg a diszkriminációra panaszkodó emberek aránya a teljes magyar társadalomban mindössze 5 százalék. Ez a különbség egyértelműen rávilágít arra, hogy a melegek nem érzik úgy, hogy a társadalom elfogadná másságukat.
    A legszemélyesebb, családi és baráti környezet mellett az iskolai, munkahelyi és vallási közösségen belüli hátrányos megkülönböztetést, valamint a média által sugárzott képet is elemzik a tanulmányban, a megvalósuló diszkrimináció esetében pedig megkülönböztetik a verbális és fizikai bántalmazást. Utóbbira szemléletes példa a 2007-es melegfelvonulás, ahol szabályosan rátámadtak a résztvevőkre, amelyet egyikük úgy jellemzett, hogy „meg akartak ölni”. A fizikai bántalmazás azonban a kisebb és zártabb közösségekre is jellemző. Iskolai környezetben például rendszeresen érik atrocitások a melegeket, egyikük úgy emlékszik vissza, hogy „a legtöbb atrocitás a tornatermi öltözőben ért”.  Míg azonban Észak-Írországban az érintettek csak elvétve fordulnak a rendőrséghez, addig Magyarországra nem jellemző ez a bizalomhiányos állapot. A tanulmányban vizsgált társadalmi intézmények közül az Európai Parlament után a rendőrség munkájában bíznak leginkább a homoszexuálisok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top