Aktuális

Tilla és felesége, Kriszta: Ki ismeri jobban a másikat?

Ki gondolta volna, hogy a vidám, laza showmannek is akadnak szorongásai? És vajon mire vágyhat még az a nő, aki mellett egy körülrajongott sztár áll? Mindez, és még sok egyéb kiderül abból a házilag rögtönzött vetélkedőből, amelyre Till Attilát, a Tv2 népszerű műsorvezetőjét, és feleségét, Korpás Krisztinát felkértem.

Tilla és felesége, Kriszta: Ki ismeri jobban a másikat?Derűs, tarka foltot képeznek a kiadó térképén, ahogy betoppannak a szerkesztőségbe. Tilla legkisebb gyermekével, az egyéves Félix Sámuellel a karján, tökéletesen szabott angol szövetkabátjában, modern táskájával, leginkább egy alternatív művészre hajaz, Kriszta pedig méltó párja stílusban és keresetlenségben. De ami a legfontosabb, mindketten első perctől fogva komolyan veszik a vetélkedőt. A válaszokba időnként Félix is beleszól, jelezni akarván, hogy kérem szépen ő nem kutyus, akit ki lehet kötni az asztal lábához, a szülők legyenek szívesek, foglalkozzanak már vele is. Mivel kívánsága süket fülekre talál, előbb-utóbb hangos méltatlankodásban tör ki, meghiúsítva evvel mindenféle eredménynyilvánítást. Reméljük, e sajátos párkapcsolati kvízt e nélkül is élvezni fogják…

– Kriszta, a férjed többször is azt nyilatkozta, hogy ő a családban a negyedik gyerek.  Szerinted mi lenne az első reakciója, ha az iskolából azzal hívnák fel, hogy teszem azt a középső fiú, Simon, lázas, rosszul érzi magát?

K: Azonnal átpasszolná nekem a labdát. Mivel a kicsi miatt úgyis otthon vagyok, én szoktam megoldani ezeket a problémákat. Bár, ha jobban belegondolok, mikor nem voltam itthon, akkor is én voltam a főszervező a családban.

T: Biztosan ez történne. Rögtön felhívnám Krisztát, hogy menjen el Simonért. Egyébként meg nem is nekem telefonálnának, mert valamiért az rögzült az emberekben, hogy az ilyesmi az anyukákra tartozik. Egyébként igazuk is van, a mamák a gyereknevelés, meg egyáltalán a család ügyes-bajos dolgaiban megbízhatóbbak. Sokkal jobban és gyorsabban döntenek, mint mi, férfiak. Ezt a „negyedik gyereket” pedig nem én találtam ki, hanem az újságírók. Biztos van benne igazság, de azért túlzás!

– Tilla, akkor is a feleséged foglalkozna a fiatokkal, ha történetesen magyarból vagy történelemből bukásra állna?

T: Hát, nem tudom. Én inkább programokat csinálok a családnak, felpakolom őket, aztán gyerünk az állatkertbe, vagy kirándulni. Tömegközlekedünk, mert vezetni nem tudok, vagy fogunk egy taxit. Szerintem a legtöbb apuka ezt választja szívesebben. A nők türelmesebbek, kitartóbbak, jobb, ha ők ülnek a gyerek mellett, amíg bevágja a leckét.

Kriszta: Általában én tanulok Simonnal és Andorral, de ez esetben lehet, hogy megkérném az apjukat, foglalkozzon velük egy kicsit. Tillát ugyanis nagyon érdekli a történelem, sokat is tud róla, és szerintem élvezetesebben magyaráz, mint én.

– Egy fitneszterem mellett beszélgetünk, úgy tudom, ide jártok edzeni. Kriszta, meg tudod mondani, mire gyúr mostanában Tilla?

K: Mindenre, ugyanis semmilyen testrészével nem elégedett, szálkásabb, karcsúbb, izmosabb szeretne lenni. Nekem persze nincs ilyesmire időm, pedig rám is rám férne.

T: Sajnos nem az a helyzet, hogy a lábammal akad egy kis probléma, de a felsőtestem tökéletes. Óh, nem! Egészében véve mindenemmel bajom van, különösen, mióta kéretlenül jönnek fel rám a kilók. Régen bármennyit és bármit ehettem, semmi nem látszott rajtam, most meg eszem egy almát, és már kétszer akkora a fejem! A kor teszi, vagy mi!? Nem baj, ma már nagyon jó plasztikai sebészek vannak.

Tilla és felesége, Kriszta: Ki ismeri jobban a másikat?– A feleséged melyik testrészével elégedetlen?

T: A combjával. Pedig nekem tetszik. Jó géneket örökölt. Nézd meg, három gyerek után is nádszál karcsú, holott még mindig szoptat. Ennek ellenére elég csak közelítenie a tükörhöz, máris rosszul van. A nőknek ez a mániájuk, nincs mit tenni, pedig szerintem a sok elhízott férfinak több oka lenne aggodalomra.

K: A genetika. Ez az én csapdám. Megfigyeltem, hogy azok a kevésbé jó adottságú nők, akik egy életen át kénytelenek figyelni az alakjukra, és rendszeresen edzenek, az én koromban egyre jobban néznek ki. Ez azért van, mert mi, akik sokáig azt hisszük, semmi szükségünk sportra, észrevétlenül elkezdünk petyhüdni. Ilyenkor már nehéz elkezdeni mozogni.

– Kriszta, szerinted mit szeretne ma vacsorázni a férjed?

 K: Jércesalátát avokádókrémmel, de szíve szerint inkább a hurkát, kolbászt, debrecenit választaná…

T: Ez nekem nem okoz feszültséget, szívesen megeszem mindkettőt, ha arról van szó, sőt, még egy harmadik fogást is bevállalok. Nem az a gondom ugyanis, hogy mit vacsorázzak, hanem hogy hányszor!

– Mit enne ma este szívesen a feleséged?

 T: Nem az a kérdés, hogy mit enne, hanem, hogy mit sütne? Mostanában az a szokása, hogy majdnem minden este varázsol valami édességet az asztalra. Nálunk ugyebár három fiú van, nem győznek falni. Egyébként mindketten szeretünk főzni, és tudunk is. Enyémek a magyaros fogások és a spagettik, Krisztáé a franciás konyha. Lehet választani.

K: Én a különlegességeket szeretem, halat, rákot, salátákat, zöldségeket. A süteményt pedig nemcsak készítem, imádom enni is.

– Kriszta, tudom, hogy abszurd a felvetés, de mit tenne a férjed, ha a fülébe jutna, hogy flörtölsz valakivel?

 Kriszta és Tilla válaszát, valamint az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!

Tilla és felesége, Kriszta: Ki ismeri jobban a másikat?További cikkek az e heti Nők Lapjából:

Vészhelyzet, irány a kórház! »
Julie & Julia receptjei »
Új időszámítás kezdődik, a sorsbolygó jegyet vált »
Miért (nem) kell gyerek? »
Palya Bea: Nem tudtam sokáig egy férfi mellett megmaradni »
Láthatatlan társadalom: Mindenképpen át akarok jutni a falakon! »

További kiemelt témáink a Nők Lapja november 4-én megjelenő, 45. számából:

Sztárinterjú
Szinte az egész évet végigdolgozta Palya Bea, egyik koncertről utazott a másikra, de ahogy az egyik számában is megírta: Stop! Ma már tudja, hol fogja kipihenni magát

Divat
Jó hír azoknak, akik tavaly „kililultak”, hogy még mindig vezető helyen tartja magát a szín. És jó hír azoknak, akik azért nem kedvelik annyira, hogy már egy kicsit keveredik más árnyalatokkal is. A jövő héten mindenből találtok ízelítőt

Útitárs
Katalóniában portyázott Vig György kollégánk. Úti beszámolójában nemcsak barcelonai élményeiről olvashatunk, de a tengerparti szórakozóhelyekről is átfogó képet kaphatunk

Nők Lapja 60 – ma is a miénk
Azerbajdzsántól Dunaszerdahelyig – mindenhonnan özönlöttek hozzánk a születésnapi üdvözletek az október elején megjelent számunkra reagálva. Ezekből válogattunk egy csokorravalót

A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával:
Gyerek vagy kis felnőtt?
Siettetett gyerekek című sorozatunk befejező részéhez érkeztünk. Hulej Emese alaposan körbejárta a problémát, a felvetett kérdésekre viszont mindenkinek magának kell megadnia a választ. Mit szeretnél? Ha a csemetéd önfeledt, játékos gyerek lenne, vagy inkább kis felnőtt, nyelvtudással, igényekkel, önálló keresettel? Aprócska divatbáb vagy plezúros rosszcsont? Mert hogy ebben az időszakban még a szülők döntik el, hogyan neveljék, szeressék gyermeküket. Te mit választanál?

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!         

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése