nlc.hu
Aktuális
A gyorshajtók előbb halnak

A gyorshajtók előbb halnak

Már a kisebb mértékű sebességtúllépés is hatványozottan növeli a közúti balesetek és tragédiák bekövetkezésének kockázatát - derül ki a rendőrség kutatásából.

A gyorshajtás az Európai Unióban és Magyarországon egyaránt a legfőbb baleseti és halálozási ok – számol be az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának honlapja. Ezért az abszolút és relatív sebességtúllépések visszaszorítása mindenhol az első számú közlekedésbiztonsági feladat

Sokan nem a megengedett sebességhatárokhoz, hanem a forgalom adta lehetőségekhez igazítják a járművük sebességét, ami komoly kockázatokat rejt. A beszámoló szerint a haladási sebesség csekély mértékű, 10%-os növelése esetén is már nagyjából 25%-kal nő súlyos és mintegy 45%-kal a halálos sérülések létrejöttének kockázata.

A 20 százalékos sebességnövelés (pl. 50 km/h helyett 60 km/h) már a személyi sérülés lehetőségét 40 százalékkal, míg a tragédiák bekövetkezésének kockázatát több, mint ötszörösével növeli.

A folyamatok fordítottan is igazak, a sebesség 10%-os mérséklése esetén több, mint 30%-kal csökken a halálos, 27-28%-kal pedig a súlyos sérülések kialakulásának a valószínűsége.

Amennyiben a jogalkotó a megengedett legnagyobb sebesség felső értékét az autópályákon 150 km/h-ban állapítaná meg, s ezzel együtt az átlagos haladási sebesség is hasonló mértékben növekedne, akkor tavaly 53 fő helyett mintegy 85 fő vesztette volna életét közúti balesetben.

* Természetesen az előző bekezdésben leírtak csak becsült arányszámok, mert a valóság ettől eltérő eredményeket is produkálhat.

Forrás: ORFK-OBB

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top