„Három éve szeretnénk gyereket a párommal. Mindkettőnket kivizsgáltak: nincs semmi bajunk, nincs akadálya, hogy gyermekünk foganjon. Mégsem sikerül. Most tényleg gondolkodjam el a beültetésen, pedig nincs szervi bajom? Kezdek eltávolodni a páromtól, ingerült és feszült vagyok, állandóan arra gondolok, hogy miért nem jön össze?”
(Részlet a sok hasonló témájú olvasói levél egyikéből)
A lelki eredetű meddőség nem új keletű, egyes teóriák szerint már az ókorban is létezett ez a probléma. Az Ószövetségből tudjuk, hogy Ráchel például csak akkor esett teherbe, akkor „nyílt meg a méhe”, amikor megtanulta a lemondást. Rengeteg negatív előítélet kapcsolódik a terméketlen nőkhöz (és sajnos, bár lényegesen árnyaltabb formában, ezek az előítéletek ma is életben vannak, még a civilizált, fejlett társadalmakban is). Régen számos kultúrában bűnösnek tartották a meddő asszonyt – holott gyakran nem is a nő lett volna okolható a terméketlen házasságért -, sőt, egyes helyeken a férj jogában állt meddő asszonyát megölni.
A termékenységi problémák ma még inkább előtérbe kerülnek, hiszen egyre több nő halasztja – többnyire egzisztenciális okokból, vagy azért, mert még nem találta meg az igazi partnert – a gyerekvállalást harmincas éveire, sőt, egy, e cikk elkészítésében közreműködő nőgyógyász szerint minden második-harmadik nála szülő, első gyermekét váró nő betöltötte a negyvenet. Kétségtelen, hogy harminc felett egyre nagyobb nyomás nehezedik a gyermektelen nőkre, és gyakran nem biológiai okból, hanem a lelki nyomás hatására nehezül meg a teherbe esésük. Hiszen tudjuk: amit görcsösen akarunk, azt általában nehezebben „kapjuk” meg. (Más kérdés, hogy ilyenkor sokan azonnal meddőségi klinikára mennek, ám a görcsös akarás még az asszisztált reprodukciós módszerekkel való segítség ellen is dolgozhat. Ezért fordul elő oly sokszor, hogy miután egy pár a kudarcok után lemond a gyermekvállalásról, vagy örökbe fogad egy kicsit, spontán sikerül gyermeket nemzeniük – hiszen már nem munkál bennük a görcsös akarás.)
Mi szükséges a fogantatáshoz? Elsősorban az elengedett állapot. Azt a szimbolikát ne feledjük, amiről a teherbe esés „szól”: a nő elengedi magát, befogad „valamit”, és azt meg is tartja kilenc hónapon át. Ehhez az elengedettséghez és befogadáshoz nélkülözhetetlen a befelé fordulás – mindez pedig nehezen egyeztethető össze a stresszes, teljesítményorientált, görcsösen „akaró” állapottal.
„Fiúnak vártak” – a női szerep elutasítása
Ne másnak akarj megfelelni!
– Ha nem fogan meg egy nő egy év alatt egy olyan párkapcsolatból, amelyben rendszeresen élnek szexuális életet, természetesen fontos kizárni a szervi okokat. Amennyiben nem találnak ilyet a pár egyik tagjánál sem, akkor mondhatjuk ki, hogy a terméketlenségnek valószínűleg lelki oka van – szögezi le dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos, és hozzáteszi: a nő szempontjából számos tényező teheti tudat alatt „kockázatossá” a teherbe esést. Az egyik gyakori ok a női szerep elutasítása. A pszichiáter összehozott egyik páciensével, a negyvenegy éves Ágival is, aki már átesett több lombikbébiprogramon, de nem járt sikerrel. Ági szívesen mesél arról, hogy min ment keresztül az utóbbi időben, de az arcát nem szeretné viszontlátni a lapban.
– Sokkal könnyebb valamilyen testi betegséget arccal, fotóval vállalni, mint egy lelki problémát, pontosan a társadalmi előítéletek miatt. Ez fokozottan így van lelki eredetű meddőség esetén – szól közbe Somogyi Andrea.
– Fiúnak vártak a szüleim, és csalódást okozott számukra, hogy lány lettem – kezd bele a történetébe Ági. – Egész életemet úgy éltem, hogy meg akartam felelni nekik. Fiús játékaim voltak, a fiúkkal versenyeztem, velük fociztam, és olyan teljesítményt szerettem volna letenni az asztalra, mint egy férfi. Miközben pedig – mint a doktornővel való terápián kiderült – a társadalmi elvárásoknak is meg akartam felelni: „Anyának kell lennem!” Nem estem teherbe. Az elmúlt években kivizsgáltattuk magunkat a férjemmel (semmiféle szervi okot nem találtak). Meddőségi kezeléseken vettünk részt, miközben a cégünket vittem, támogattam a szüleimet, mert az öcsém elég felelőtlenül él, és még az ő kártyaveszteségeit is én finanszíroztam, mert a szüleim ezt elvárták tőlem… Közben lombikbébiprogramra jártunk, injekcióztam magam, ultrahangra jártam, aztán rohantam a cégbe… még elájulni sem volt időm. Végül azt mondtam: soha többé lombikbébiprogramot – és eljutottunk a pszichiáterhez. Nem tudom, mi lesz, de „erőből” már nem akarok anya lenni. Lehet, hogy sosem akartam igazán. Már legalább idáig eljutottam, hogy ezt ki merem mondani. És ma már tudok nemet mondani a szüleimnek. Negyven év elteltével…
Mit mond a pszichiáter?
– Ági a lelke mélyén a férfi szereppel azonosult már gyerekkorában, és azt gondolom, sokáig nem akart gyereket, inkább csak a külső elvárásoknak szeretett volna megfelelni – magyarázza a pszichiáter. – Most azon van a sor, hogy a terápián rájöjjön, mire vágyik igazán, akar-e anya lenni, és ha igen, akkor képes-e befogadóvá, elengedetté, valóban Nővé válni.
Karrier vagy anyaság?
A teherbe esés nem feladat!
A pszichiáter másik páciense, a harmincnyolc éves Dóra vezető pozíciót töltött be a munkahelyén. Négy éve ment férjhez, és egy év terméketlen kapcsolat után jutottak el együtt a kivizsgálásra, ahol nem mutattak ki szervi problémát, de javasolták valamelyik asszisztált reprodukciós módszert: három inszemináción (a tisztított spermiumok mesterséges eljuttatása a petesejtig) és két lombikbébiprogramon estek át, de egyik sem járt sikerrel.
– Akkoriban kezdtem pszichiáterhez járni – meséli Dóra. – A doktornővel rájöttünk, hogy az életemet örök stresszhelyzet jellemzi, immár nemcsak a munkahelyemen, hiszen a teljesítménykényszer megjelent a párkapcsolatunkban: a teherbe esést is „feladatként” tartottam számon. Ráadásul az is nyomasztott, hogy mikor tudok visszatérni a munkámba a baba mellől, ha esetleg megfogan, és hogyan egyeztethetem össze az anyaságot és a karrieremet. Egyáltalán nem volt rendben a lelkem, nem is tudom, hogyan képzeltem, hogy ilyen helyzetben képes lehetnék a teherbe esésre…
– Miután beszélgettem egy konferencián két vezető beosztású anyukával, akik beszámoltak a segítségeikről, már egy kő leesett a szívemről – idézi fel Dóra. – Aztán, amikor édesanyám bejelentette, hogy nyugdíjba megy, valahogy olyan természetesen történt minden… Tudtam, hogy lesz valaki, akire szükség esetén rábízhatom a gyerekemet. Két hónappal később már vártuk Reginát. Otthon vagyok a kislányommal, de novembertől heti kétszer hat órában újrakezdem a munkát. Ilyenkor anyukám vigyáz majd rá.
Mit mond a pszichiáter?
– A gyermek iránti vágy, a teherbe esés „feladattá” válhat a nő szemében, és ez görcsös akaráshoz vezet. Ez a feszültség, szorongás hormonális változást indíthat el, növekedhet a szervezetben a prolaktin nevű hormon mennyisége, s ez nehezítheti a teherbe esést. Azonban amikor a nőben oldódik a feszültség – akár azért, mert lemond arról, hogy „mindenáron” gyermeket vállaljon -, a lelki változásra a szervezete is reagál. Már nem szorong, nem figyel arra, hogy a peteérés környékén – akár van hozzá kedvük, akár nincs – együtt legyen a férjével. Kisimult, oldott állapotba kerül, a hormonális állapota rendeződik, és nagyobb eséllyel esik teherbe.
Rettegés az anyaszereptől
Olyan anya leszel, amilyen szeretnél!
Gyakran előfordul, hogy egy nő azért fél anyává válni, mert rossz tapasztalatokat őriz gyerekkorából. Somogyi Andrea megemlíti azt a páciensét, akit rideg édesanyja nevelt, aki kilépett rossz, veszekedésekkel terhelt házasságából. Ez a fiatal nő sok hasonlóságot vélt felfedezni édesanyja és önmaga között, és azt gondolta: biztosan ő is rossz anya lesz.
Mit mond a pszichiáter?
– Végül pszichoterápiával szétválasztottuk: ő egy másik ember, még ha vannak is hasonlóságok közte és anyja között. Azután kialakítottunk a páciensben egy olyan anyaképet, amellyel azonosulni tudott, és ez annyira segített, hogy egykori betegem ma már kétgyerekes anyuka – mosolyog a pszichiáter. – Azt tanácsolom a hasonló félelmekkel küszködő nőknek, hogy higgyék el: olyan anyák lesznek, amilyenek lenni szeretnének! Esetleg beszéljék meg a párjukkal: figyelmeztesse majd őket, ha úgy bánnának a gyerekkel, ahogyan az anyjuk, akire nem szeretnének hasonlítani… Már egy ilyen beszélgetés rengeteg feszültséget és görcsöt feloldhat, a nő ellazulhat, és alkalmassá válik a befogadásra.
„Depressziós lettem” – félelem az előző terhesség miatt
Ha rettegsz, nem szabad erőltetni!
– A terhességhez csupa rossz élményem kötődik – sóhajt a nyolcéves Bence anyukája, Éva. – Mindvégig hánytam, kórházba is kerültem emiatt, a szülés után pedig súlyos depresszióba estem. Kilátástalannak tartottam az életemet, imádtam a fiamat, de folyton attól féltem, hogy ártani fogok neki, kárt teszek benne. Boldogtalan voltam hónapokon keresztül, nem voltam képes elaludni, a gyereket csak anyukám segítségével tudtam ellátni. Végül kórházba kerültem, antidepresszánsokkal kezeltek, de így is szörnyű hónapok teltek el, mire javult az állapotom. Négy éve a férjem azt mondta, szeretne még egy babát. Bólintottam, de nagyon féltem. Másfél éven keresztül nem estem teherbe, az orvosi kivizsgálás eredménye szerint nem volt semmiféle testi oka a meddőségemnek. Mindvégig tudtam, hogy a lelkemben van a „hiba”: egyszerűen nem akartam újra átélni a terhességet és a szülést, illetve nagyon féltem a szülés utáni depressziótól. Szerencsére a férjem megértette, és végül az örökbefogadás mellett döntöttünk. Másfél évvel ezelőtt örökbe fogadtunk egy kétéves kislányt, akit ugyanúgy szeretünk, mint a fiunkat…
Mit mond a pszichiáter?
– Ha valakinél már fellépett szülés utáni depresszió, akkor nagyobb az esélye, hogy a következő szülés után is megjelenik a probléma – magyarázza Somogyi Andrea. – Vannak olyan szorongásaink, félelmeink, amelyek ellen nem létezik sem lelki, sem kémiai módszer, és Éva ettől a rettegéstől nem tudott megszabadulni. Szerencsére a férjével közösen másfajta döntést hoztak, olyat, aminek Éva is örülni tud.
„Nem bízom a páromban”
Megoldás lehet egy közös terápia is
Milyen furcsa, hogy egy nő egyik párkapcsolatában terméketlen, a másikban pedig termékeny – annak ellenére, hogy mindkét férfi nemzőképes és egészséges. Mi lehet az oka? A nő számára nagyon fontos, mennyire tud bízni a partnerében, rábízhatja-e magát és az utódját (illetve mennyire tud abban bízni, hogy hosszútávon együtt maradnak, szeretetben). Hallottam a harminchat éves Kati történetéről, aki évekig járt párjával, Zoltánnal kivizsgálásra, hormonkezelésre, inszeminációra, de nem esett teherbe. Nyolc év együttélést és egy súlyos konfliktust követően Kati szakított Zoltánnal, és az addig kiegyensúlyozott, szelídnek látszó férfi azután egészen megváltozott: üldözni kezdte a nőt, azzal fenyegette, hogy bántani fogja, ha nem tér vissza hozzá. Követte Katit, váratlanul fel-felbukkant, fenyegető volt a jelenléte. Kati később találkozott egy másik férfival, akibe szép lassan beleszeretett. Egy év ismeretség után spontán teherbe esett tőle.
Mit mond a pszichiáter?
– Kati valószínűleg érezte Zoltánban a visszafojtott agressziót, és ezért tudat alatt nem bízott benne – mondja a pszichiáter. – Ez lehetett az oka, hogy a meddőségi kezelések ellenére sem esett teherbe tőle. Új partnerében viszont megbízott, így spontán megfogant a gyerekük.
Somogyi Andrea hozzáteszi: ha a nő lelke mélyén nem tudja elképzelni a társáról, hogy biztonságot nyújtana neki és születendő gyereküknek, vagy ha azt érzi, hogy nem ez a férfi az igazi, akkor kialakulhat benne egyfajta „lelki visszautasítás”, s ez gátolhatja a teherbe esésben. Nem biztos, hogy ilyenkor a megoldást csak új kapcsolat nyújthatja: előfordulhat, hogy pszichiáter vagy pszichológus segítségével feldolgozhatók a problémák, és elmélyülhet, kiteljesedhet a kapcsolat, s a nő szervezete készen állhat az anyaságra.
A férfinak is van lelke
Stressz és eltérő vágyak is gátolhatják a teherbe esést
Férfiaknál is előfordulhat, hogy lelki okok miatt terméketlenek. Szakértőnk egyik férfi betege (nevezzük Tibornak!) azért szorult terápiára, mert nehezen tudott megbirkózni vezetői feladataival, és szívére vette, hogy a gazdasági válság miatt embereket kell elbocsátania. „Mellesleg” terméketlen volt a házassága, és a kivizsgálások során kiderült, hogy olyan gyenge a spermaképe, hogy még lombikbébiprogrammal sem sok az esély a gyermekáldásra. Tibor hónapokkal később úgy döntött, hogy elhagyja a munkahelyét, és létrehoz egy egyéni vállalkozást, ahol „csak” saját magáért felel. Felszabadult a nyomás alól, és nem sokkal később örömteli meglepetés érte: egy újabb vizsgálat azt mutatta, hogy immár milliószámra jelentek meg életképes, egészséges spermiumok az ondójában.
– Egy másik nőbetegem pedig azért járt hozzám, mert a férje nem akart gyereket, és ő ezt nem tudta feldolgozni – teszi még hozzá Somogyi Andrea. – Nem védekezett, a férje is tudta, és állítólag elfogadta: „ha összejön a baba, megtartják”, azonban a férfinak az együttlétek során merevedése volt, de nem ejakulált. Ez a probléma a feleségét teljesen bizonytalanná tette… míg végül eljutottunk odáig, hogy muszáj a vágyairól beszélnie a férjével.
Mit mond a pszichiáter?
– Azt mondtam a betegemnek, hogy a férje valószínűleg érzi: kapcsolatuk már egy következő fázisba jutott, s felesége megérett az anyaságra, ezért ösztönösen úgy védekezett a szervezete, hogy nem tudott eljutni az ejakulálásig. Egy napon a nő otthon előhozakodott vele, hogy nagyon szeretne anyává válni. A kapcsolat komoly válságba került, de amikor a férfi rájött, hogy el is veszítheti a feleségét, átgondolt döntést hozott. Választott: akarja a feleségét, és vállalja a gyereket. Aki azóta már meg is született…
A témával kapcsolatos leveleiteket, történeteiteket az e.fejos@sanomabp.hu címre várom!
Még több az e heti Nők Lapjából:
