A jövő évi tervekben az ideinél több mint kétszer akkora hosszúságú, összesen 75 kilométernyi útszakasz felújítása szerepel, amely 87 fontos útszakasz felújítását foglalja magába – derül ki a Főpolgármesteri Hivatal közleményéből. A 2010-re tervezett program megvalósulásával a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő 1000 kilométernyi úthálózat több mint fele újulhat meg a jövő év végére.
A főváros már az idén megkezdte a 2010-es program előkészítését, azaz a tervezés és a kivitelezés közbeszerzési eljárásainak lefolytatását, így a felújítási munkálatok tavasszal megkezdődhetnek.
Az útfelújítási programnak köszönhetően 2005-ben 80 km, 2006-ban 200 km, 2007-ben 120 km, 2008-ban pedig 23 km-nyi útszakasz újult meg. Ez nagyjából megegyezik a Budapest és Szerbia fővárosa, Belgrád között lévő távolsággal.
Az idáig felújított egybefüggő útszakaszok közé tartozik például a városhatár – Szentendrei út – Lajos utca – Árpád fejedelem útja – Bem felső rakpart, valamint a XVII. kerületi Pesti út jelentős, egészen Budapest határáig tartó több kilométeres szakasza. Hasonlóan hosszú, folyamatos útszakasz a IX-XXIII. kerület, Soroksári út- Helsinki út – Grassalkovich út – Haraszti út – Budapest határa útvonal, továbbá az Üllői út felújított részei a VIII. kerületi Nagyvárad tér és a XVIII. kerületi Szarvas csárda tér között.
Idén 41 különböző útrekonstrukciót végeztek a szakemberek, a főváros 16 kerületében, megközelítőleg 35 kilométer hosszúságban. Az idei év legnagyobb figyelmet érdemlő útrekonstrukciói közé tartozik a nemrég átadott zuglói Thököly út, a Hűvösvölgyi út, valamint a Budai alsó rakpart felújítása.