Csányi Sándor: Született lúzer vagyok

– Annyi férfitípust eljátszott már, most mégis mint ügyeletes Don Juant tartjuk számon. Hogy érzi, van egyáltalán bármi köze ehhez a szerephez?

– Sokáig úgy gondoltam, hogy nincs, próbáltam is ellenkezni vele. Annak idején nagyjából egy időben jött ki a Rokonok és a Csak szex, s onnantól kezdték azt írni rólam, hogy én vagyok a szívtipró, hiszen minden filmben azt játszom. Pedig se a Rokonokban, se a Szabadság, szerelemben, se az S.O.S. szerelem!-ben nem sármőrt alakítottam. Szerintem akkor éppen senki nem ült ezen a polcon, hát gyorsan oda kellett rakni valakit, s én a Csak szex után alkalmasnak tűnhettem rá.

– Ha már skatulya, akkor azért el lehetne képzelni ennél kényelmetlenebbet is.

– Volt egy fontos felismerés az életemben, miután eltöltöttem négy évet a Krétakörben. Csodálatos időszak volt, mégis rá kellett jönnöm, hogy én sokkal karrieristább, populárisabb, kommerszebb és hétköznapibb vagyok annál, mint amit a Krétakör a magyar színjátszásban képvisel. Nagyon szerettem azokat az előadásokat, de az mégsem az én utam. Én nem vagyok akkora forradalmár, mint ők, ennél sokkal megalkuvóbb pasi vagyok. Élvezem, ha felismernek az utcán, imádom azokat a romantikus vígjátékokat forgatni, amelyekben mostanában szerepelek. És ugyan lehetnek az embernek önmagáról ideái, de talán fontosabb, hogy tudja, hol a helye. Azt kell tennem, ami az én dolgom, és szembe kellett néznem vele, hogy nem vagyok igazi lázadó. Ebből a szempontból szerintem nagyon nem véletlen, hogy a szívtipró szerepkör végül engem talált meg.

– Ismeri a mondást, hogy aki harminc alatt nem lázad, az hülye, aki harminc fölött még mindig lázad, az meg bolond?

– Azért szeretem a közönségfilmeket, mert alapvetően az a céljuk, hogy megmutassák, az emberekben a hibáikkal és hiányosságaikkal együtt is nagyon sok szerethető van. A művészfilm arra koncentrál, hogy rávilágítson ezekre a hibákra, és beleverje az emberek orrát: nézzék meg, milyen középszerűek és unalmasak tudnak lenni. Engem viszont ma már sokkal jobban érdekel az, hogy a történet végén felmentsük az embereket, és megbocsássuk magunknak a hibáinkat.

– Ha az alapvető férfitípusokról beszélünk, civilben ön kamaszkorától ugyanazt a karaktert alakítja, vagy az életben is létezik jellemfejlődés?

– Alapvetően lúzer voltam, az egész életem kudarc volt. A középiskolából kirúgtak, végül a harmadik középiskolában érettségiztem le, és nem értettem az égvilágon semmihez.

– A lányokkal mi volt a helyzet? Félt tőlük?

– Nem, azt azért nem. Nagyon bennem élt, hogy amikor valaki elkezd engem szeretni, és az ő tükrébe nézek, az megoldás lehet mindenféle bajaimra, és azonnal jobb embernek láthatom magam.

– Amikor beindult a filmes karrierje, mi változott meg?

– A siker alapvetően megváltoztatja az embert, de a változások éppen azért történnek, hogy mi magunk is változzunk, és ez nem feltétlenül rossz dolog. Nekem a siker sok szempontból jót tett. Előtte nagyon gátlásos és görcsös voltam a színpadon és azon kívül is, s most ez valamennyire oldódott bennem.

– Most mutatják be legújabb filmjét, a Poligamyt, amelyben számtalan nővel van kapcsolata. A saját életében a különböző szerelmei más és más karaktereket hoztak elő önből, vagy ilyenkor alapvetően mindig ugyanazt játszotta, csak más partnerekkel?

– Egyre kevésbé hiszek abban, hogy valaki a kapcsolataiban alapvetően meg tudna változni. Ha féltékeny típus vagyok, teljesen mindegy, milyen nővel jövök össze, mert ha az a lány mindennap otthon ül, három hónap múlva akkor is ugyanolyan féltékeny leszek rá, mintha elmászkálós lenne. Mert ez nem tőle függ, hanem bennem van, és ez vetül ki a kapcsolatunkra is.

– Tényleg féltékeny?

– Dehogy, éppen azért hoztam példaként, mert talán a féltékenység az egyetlen hiba, amely nincs meg bennem. Csak arról beszélek, hogy az ember nem tud kibújni a bőréből. És bár azok a romantikus filmek, amelyekben szerepelni szoktam, hajlamosak azt sugallni, hogy léteznek tökéletes kapcsolatok, szerintem kizárt dolog, hogy a hülyeségeinkre az lenne a megoldás, ha nem működik valakivel, hogy keresünk egy másikat, akivel majd minden klappolni fog. Azt azonban el tudom képzelni, hogy jön egy lány, aki a szokott hülyeségeimre egészen váratlanul és másként reagál, mint a korábbi kapcsolataim, s ennek hatására kizökkenek a sablonjaimból, és szembesíteni tud valamivel, amivel az eddigiek nem.

– A saját élete filmjében milyen férfitípust játszik? Egyáltalán, mi ennek a filmnek a műfaja?

Sándor válaszát és az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!

Még több ez e heti Nők Lapjából: • D. Tóth Kriszta: Dráma után Happy end » • Hó végén és járvány ellen: savanyú káposzta » • 5 férfitípus, aki boldoggá tesz » • Legyél te is sztárfeleség! » • Egy prostituált megtérés-története – Igaz történet » • Testvérharc, avagy mit jelent a születési sorrend? »