Aktuális

Te sem bírsz fenn maradni a kedvenc műsorod végéig?

Szerintem nem csak engem zavar, hogy a TV2 és az RTL nézőinek hat energiaital kell ahhoz, hogy az egyébként dolgozó, korán kelő ember meg tudja nézni a sorozatait.

Engedjétek meg, hogy kivételesen ne egy konkrét műsorról, hanem egy jelenségről, a TV2-t és az RTL Klubot egyaránt jellemző, szerintem nagyon rossz gyakorlatról írjak. Nemcsak saját tapasztalat, de az ismerőseim, sőt a hozzászólásaitok alapján ti magatok is sérelmezitek, hogy képtelenség „normális” életmód mellett egy-egy sorozatot rendszeresen, elejétől a végéig megnézni a két nagy kereskedelmi tévében.

Ezek ugyanis rohadt későn vannak. A szerdánként, elméletileg 21.30-kor kezdődő Doktor Housenál például a végső diagnózist – amely az utolsó pár percben derül ki – szinte mindig csak másnap reggel, utólag mesélem el a barátnőmnek. Ha viszont én is idő előtt kidőltem, akkor az AXN-ismétlésig legfeljebb az internetről tudjuk kinyomozni, hogy a kedves, idős párból végül ki kapott új szívet, ki új májat, és melyikük gyógyult meg. És a Született feleségek, ami egy valódi A kategóriás sikersorozat? Pont a címben deklarált célközönség, egy feleség, egy kisgyerekes anyuka tud a legkevésbé hétköznap este 23.20-ig a tévé előtt ülni! Aztán csodálkoznak, hogy nem akkora a nézettség…

Te sem bírsz fennmaradni a kedvenc műsorod végéig?

Ha téged is zavar, hogy a celebek elrabolják a műsoridőt, ha te is szeretnéd tudatni a csatornákkal, hogy nem tudsz és nem akarsz miattuk éjszakázni, írd meg nekik, vagy küldd el e-mailben ezt a cikket!

TV2: kozonsegszolgalat@tv2.hu
RTL: rtlklub.hu@rtlklub.hu

Persze az RTL sem különb. Évek óta az egyik legjobb húzásuk a Showder Klub elindítása volt, komoly rajongótábor jött létre, új tévés műfajt honosítottak meg – de drága programigazgató úr, miért kell ehhez az embernek 23.40-ig a tévé előtt kornyadoznia hétfő este?

Pont ez a műsor jól jelzi azt is, hogy miért szúrnak ki így velünk. A dumagépek korábban Győzike mögé voltak pakolva, most pedig Benkő és „szerelmei” előzik meg időben a Showder Klubot. A tévék saját gyártású celebműsorai terpeszkednek a legjobb idősávban, és aki tévézni akar, az jó eséllyel főzőcskéző vagy az istállóban trágyát lapátoló, esetleg „meglesett”, pettingelő celebekbe fut bele. Ott trónol az Áll az alku és A széf, a Jóban Rosszban és a Barátok közt, a Fókusz, a Hal a tortán – este fél tíz előtt esély sincs arra, hogy az állandóan újrafeldolgozott „sztárok” érdektelen butaságain kívül mást is láthassunk.

Van bármi, általunk is akceptálható oka annak, hogy ezeket a sokszor alacsony színvonalú, saját gyártású műsorokat kell normális időben végigszenvedni? Elfogadom, hogy annak idején az RTL a Maffiózókat azért adta későn, mert az „ijesztgetős” sorozat. De a vér- és káromkodásmentes Az elnök emberei is ugyanakkor ment! És most, közületek hányan tudják rendszeresen végignézni A Grace klinikát, ami keddenként 23.25-ig tart? Már a Vészhelyzet is határeset az elméletileg 22.20-as befejezéssel.

Közületek hányan tudják rendszeresen végignézni
A Grace klinikát, ami 23.25-ig tart?

Nincs semmi ok arra, hogy ne kezdjék el este nyolckor a sorozatokat, ad absurdum egy-egy filmet. Bizonyítékom is van: hosszú ideje az egyik legnézettebb műsor az RTL vasárnap este nyolckor kezdődő, aktuális mozifilmje. Sőt, a TV2 korábban sikerrel próbálkozott azzal, hogy minden este nyolckor egy-egy sorozat aktuális epizódját vetítette. Most meg van náluk táskanyitogatás, stábcserével pánikoló Jóban Rosszban, börtönviselt vagy mulatós celebek konyhája – és elment az este, mielőtt egy „rendes” műsort láttunk volna.
Az sem igaz, hogy a gyerekek lelki épségét megóvandó kell éjszakára rakni ezeket a műsorokat. Mégis, kitől lát rosszabb példát, kitől hall károsabb dolgokat: Benkőtől és háremétől vagy Kőhalmi Zoltántól? Azok után, hogy fényes nappal Tasnádi Péter „keresztapaságával” és Geronazzo Mária pornófilmjével kedélyeskednek, meg spermának öltöztetett, pre-Benkőnéket aláznak, miféle társadalmi felelősségről papolnának?
Arról nem is beszélve, hogy épp a vacsora és az esti fürdés után, a gyerekkel a tévé elé leülve kapjuk az arcba a tényleg késő éjszakára való, ijesztgetős filmek ajánlóit, kifordult szemű, trancsírozott hullákkal és szellemekkel – bumm, jól felhangosítva a reklámblokkban! Ezt bezzeg nem tudod kivédeni – arról viszont tud a szülő dönteni, hogy melyik tervezett műsort nézheti meg a gyerek.

Egyre népszerűbbek az internetes fájlcserélők, és azok a kisebb kábelcsatornák, ahol pontosan kezdve, emberi időben lehet minőségi sorozatokat nézni: az AXN és a Viasat3 javarészt épp az RTL és a TV2 műsorpolitikájának köszönheti gyarapodó nézőtáborát. Rövidesen azonban a két nagy kereskedelmi tévé is dönt a jövő évi műsortervéről – talán most meghallgatják azokat is, akiknek tele a hócipőjük a celebekkel, és szeretnék rendes időpontban nézni a kedvenc műsoraikat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top