nlc.hu
Aktuális
900 kiló kábítószer a gyorshajtónál

900 kiló kábítószer a gyorshajtónál

Közel 900 kilogramm kábítószerrel bukott le egy autós, akit az autópályán több mint 210 km/órás sebességgel fotózott le a traffipax.

A múlt héten Spanyolországban a rendőröknek gyanússá vált egy erősen túlterhelt Audi RS6. A sötétítés ellenére nagy csomagokat láttak a járműben. Amikor az Audi sofőrje észrevette a rendőröket, menekülőre fogta, de nem is akárhogy.

Az A-49-es autópálya Huelva és Sevilla közötti szakaszán az egyik telepített sebességmérő kamera fényképének tanulsága szerint 213,8 km/órával hajtott a kombi, ugyanakkor a rendőrök beszámolója szerint a 240 km/órát is elérték. Az ügynökök igyekeztek felzárkózni, de nem igazán tudtak lépést tartani a forgalomban közveszélyesen száguldó sportkocsival.

20 kilométerrel arrébb azonban a forgalom összetorlódott és az Audi már nem tudta kihasználni képességeit. A sofőr gyalog próbált menekülni, de elfogták. Mint kiderült, 27 csomagnyi, összesen 870 kilogramm hasissal volt kitömve a jármű, még az anyósülésre is jutott két bála.

A kábítószer értéke nagyjából 120 ezer euró (32 millió forint), tízezerrel több, mint egy RS6-os Audi ára Németországban. Bár ez a különleges modell 580 lóerős, a rendőröket meglepte, hogy ekkora terheléssel is képes volt ilyen bődületes száguldásra. Jó tudni, hogy az Audi RS6 üresen 2025 kiló és elvileg 650 kilogrammal terhelhető.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top