nlc.hu
Aktuális
Az autósok ellen játszanak a biztosítók

Az autósok ellen játszanak a biztosítók

Az autósok fele nem kapott idén még a biztosítójától jövő évi díjértesítőt. Állítólag több biztosító így akarja elérni, hogy nála maradjon az ügyfél.

Hiába várja jövő évi hivatalos kötelező biztosítási díjértesítőjét az autósok nagy része, mert az már valószínűleg meg sem érkezik idén novemberben – derül ki a Biztosítás.hu Kft. autósok körében végzett piackutatásából.  

A korábbi években az autósok már megszokhatták, hogy november második felében kapják kézhez biztosítójuktól a díjértesítőjüket. Ebben az éppen aktuális biztosító arról tájékoztatta az autóst, hogy ha nála marad, mennyit kell majd fizetnie következő évi kötelező biztosításáért.

Sokan a múltban megvárták e leveleket és biztosítóváltásukat csak régi biztosítójuktól kapott értesítésük birtokában kezdeményezték. Az is jellemző volt, hogy az általában magasabb díjat tartalmazó értesítés hatására olyanok is a biztosítóváltás mellett döntöttek, akik egyébként nem tervezték, hogy ellenőrzik díjukat az internetes kalkulátorokon.

Az internetes alkusz telefonos piackutatásból azonban kiderült, hogy az autósok fele még egyáltalán nem kapott idén értesítést “maradós” díjáról. Várhatóan az értesítések jelentős része már meg sem fog érkezni az autósokhoz, amivel egyes biztosítók azt kívánják elérni, hogy aki lehet, maradjon le a december 1-jei biztosítóváltási határidőről.

Jövőre ezt már nem tehetik meg a biztosítók, január-1-jétől törvény írja elő az aktuális biztosítónak, hogy 50 nappal a kötelező biztosítás évfordulója előtt postai levélben köteles értesíteni a biztosítottat. Az értesítésnek a kötelező biztosítás közelgő évfordulójáról és a biztosítási szerződés következő évi díjáról kell majd szólnia.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top