Aktuális

Autóbalesetet szenvedett a legdrágább sportoló

Pénteken kórházba szállították a világ első számú golfozóját, Tiger Woodsot, miután a féltékenységi rohamot kapó felesége elöl menekülve nekiment egy fának.

Egy megriadt szomszéd riasztotta a mentőket pénteken miután Tiger Woods autóját összetörve, a golfozót pedig a jármű mellett fekve látta az utcán. A világ legjobban fizetett sportolója hat percig eszméletlen volt, az arcán emellett mély vágások éktelenkedtek. Tigert azonnal kórházba szállították, de néhány óra után kiengedték, mert semmi maradandó baja nem esett. A rendőrség azonban még nem tudott vele beszélni, mert a sokktól, és a sportsérülésére szedett gyógyszerek miatt végigaludta a hétvégét.

A vallomására pedig azért is nagy szükség lenne, mert a felesége komoly bajba kerülhet az incidens miatt. Ugyanis az egész úgy kezdődött, hogy Woods bevallotta Elinnek, viszonya van egy másik nővel. Ettől a huszonkilenc éves ex-szépségkirálynő érthetően dühbe gurult, és összekarmolta csalfa férje arcát. Tiger ekkor menekülőre fogta, de Elin az autója felé dobott egy golfütőt, amitől ő félrerántotta a kormányt, és belecsapódott a házuk előtti fába, majd nekiütközött a tűzcsapnak. A neje pedig futott utána egy másik ütővel, de a baleset láttán inkább az üveget törte be, és nem a párja fejét – majd kiráncigálta az eszméletét vesztett férfit a kocsiból.

Tiger és Elin öt éve házasodtak össze, van két gyerekük. Ha válásra kerülne a sor, akkor a svéd modell valószínűleg az első helyre lépne a szakítással megkeresett, milliókat birtokló hölgyek listáján. Bár, ha tényleg Woods életére tört, akkor lehet, hogy egy fillért sem kap, és még a csemetéket is csak hétvégente láthatja.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top