Kedves Soma!
Légy szíves, írd meg, hogy orvosi eset vagyok, vagy másokkal is megtörténnek azok a dolgok, amelyek velem.
Huszonnyolc éves vagyok, két szép kisgyermek anyja, boldog házasságban, szeretem, tisztelem a férjemet minden kis hibájával együtt, tudom, nekem is vannak. Többször is előfordult azonban nálam az, hogy megláttam az utcán, az interneten egy férfit, és nagyon megtetszett. Fantáziáltam is róla magamban, hogy mi lenne, ha beszélgethetnék vele, mi lett volna, ha sokkal régebben találkoztunk volna, mi lett volna kettőnkkel. Elképzeltem a közös találkozóinkat, képzeletben majdhogynem bele is szerettem. Aztán idővel elmúlt az érzés, noha néha sírtam is egyet-kettőt az illető után. Aztán később jött egy újabb férfi, egy újabb történet, amelyet vele kapcsolatban kitaláltam magamnak esténként, elalvás közben. Most pedig, hogy a férjem már egy hónapja távol van tőlünk, ez különösen gyakori. Beteges ez a képzelgés, holott szeretem a férjem, bár a kezdeti lángolásom kissé alábbhagyott, átalakult. Úgy érzem, javíthatatlan vagyok, a jövőben is ki fogok találni magamnak történeteket.
Mással is előfordult már ez? Vagy nem szeretem igazán a férjemet, hogy csak másokkal kapcsolatosan
találok ki ilyen szép romantikus történeteket?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszodat!
Viktória
Kedves Viktória!
Megnyugtatlak, egyáltalán nem vagy egyedi „eset”! Ilyen vagy ehhez hasonló érzéseket sok nő átél, már jó néhány ilyen jellegű beszámolót hallgattam végig vagy olvastam el. Amikor egy nő anya és feleség lesz, egy idő után felmerül benne a kérdés (legalábbis sokakban): akkor innentől vajon már nem lesz nagy szerelem az életében? Ez is egy tipikus mondat: „szeretem a férjem, bár a kezdeti lángolásom kissé alábbhagyott, átalakult”. Így szokott ez lenni, így is van rendjén.
Éveken át állandó lángolásban együtt élni, eközben gyerekeket nevelni, és kiegyensúlyozott, békés párkapcsolatban is lenni: ez így nem működik. Kicsit csapdának tűnik a dolog, de éppen ez benne az izgalmas, és nem kevés feladatot adó. Hogyan lehet mindig megújulni egy hosszú távú kapcsolatban? Hogy lehet frissességet vinni bele? Harmónia, bizalom és szeretetteljes kapcsolat – meg még tűz is? Nem egyszerű – ezt tapasztalatból mondom. Nekem sokat segített az elmúlt húsz évben a párkapcsolatomban az, hogy én magam mindig meg tudtam és tudok újulni. Mindig megtaláltam a „munkaszerelmeket” (mert az is egy „szerelem”, egy lángolás), amely rengeteg energiát követel, de ad is. Az ebből származó sikerélmény önbecsülést ad, és a párom tiszteletét is kivívom általa. Ha valaki nem élvezi a munkáját, vagy nem talál olyan hobbit, amelyben kibontakozhat, amely által megélheti a flow-t, az áramlást – a szenvedélyt, a magávalragadottságot –, akkor szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy a magánélete jól működjön.
Nem tudom, mekkorák a gyerekeid (fiatal korod révén nyilván még igen kicsik), azt sem tudom, mit csinálsz vagy csináltál az anyaságod mellett, illetve előtt, de amiről beszélek, az maga a „libidó szublimálása”, vagyis az energiák átalakítása. Tudom, ezt nem egyszerű összeegyeztetni az anyai léttel, de emlékszem rá, amíg kicsik voltak a gyerekeim, akkor is mindig terveztem, vágyakoztam.
A másik kérdés, amely fölmerül bennem leveled kapcsán: vajon töltötök-e a férjeddel elég időt kettesben? Úgynevezett „tiszta” időt, amely csak az egymásra figyelésről, a közösen megélt örömökről, élményekről szól. Enélkül minden kapcsolat kiszárad, tönkremegy. De az önálló, saját szabadidőre is szükség van, amikor az ember önmagával lehet. És persze a barátaival, barátnőivel. Különösen fontosnak tartom, hogy néha mindkét fél együtt lehessen a saját nemű barátaival is, hiszen a női közösség, együttlét egészen más (ezt jól tudjuk), mint a vegyes nemű baráti körben eltöltött idő. Elisabeth Davis Életkör című könyvében úgy ír a női közösségről, hogy ez a vértestvéri minőség, amiben a nők egymást táplálják, segítik, erősítik. Ezt szervezd meg, teremtsd meg, erről nem szabad lemondani!
Írod, hogy a férjed egy hónapja távol van – nem csodálom, hogy ki vagy éhezve. Ez egy fiatal, jól „működő” nőnél már sok idő. Az, hogy korábban már másokra is vágyakoztál, a „munkaszerelem”, avagy a libidó szublimálásának lehetséges hiánya mellett mást is jelenthet. Ennek is kell hogy legyen oka! Azt, hogy mennyit kapsz nőként a férjedtől, nem tudhatom, de valami mindenesetre egyértelműen hiányzik. Valamiért megteremtődött benned ez az állapot. Eszembe jutott egy három évvel ezelőtt látott családfelállítás egy hasonló problémával jelentkező nőnél. Akkor az derült ki az illető egyik nagymamájáról, hogy nem ahhoz a férfihoz ment feleségül, akibe szerelmes volt, hanem abba, akit az apja kijelölt számára. Akkoriban ez nem volt ritkaság, csakhogy épp a mi generációnk az, amelynél az individualizáció és a spirituális ébredés miatt a „bili elkezdett kiborulni”. Így generációk feldolgozatlan fájdalmával is szembe kell néznünk ahhoz, hogy a saját „csomagunkat” meglássuk, és dolgozhassunk rajta. Így a családállítást neked is ajánlom, mint mindenkinek. Nem véletlen, hogy Németországban ez a társadalombiztosítás által támogatott, ingyenes módszer.
Az is feltűnt a leveledben, hogy igen élénk fantáziával éled meg a vágyaidat. Lehet, hogy jót tenne, ha ezt másban is kamatoztatnád. Színjátszás, írás, nem tudom, mihez van tehetséged, de a saját szórakoztatásodra, az önismereted gyarapítására, a kreativitásod megéléséért is érdemes lenne kipróbálnod. Persze továbbra is lehet azon fantáziálni, hogy mi lett volna, ha Hufnágel Pistit választod, csakhogy így elmegy melletted a jelen, és annak a megélése helyett az egyre nagyobb űrt vájó sóvárgásba mennek el az erőid.
Jó lenne, ha meg tudnád pontosan fogalmazni, mi hiányzik, és végiggondolnád, vajon mi az, ami azt az érzést pótolhatja. Mi tudsz magadnak megteremteni? Mi a valódi és mi az esetleg csak gyártott hiány? Nézd meg a női mintáidat! Voltak körülötted elégedett és az önérdeküket érvényesítő nők? Milyen kapcsolati mintákat hoztál magaddal? Mennyire tudjátok őszintén megbeszélni a pároddal az érzéseiteket?
Sok-sok erőt és éberséget kívánok ehhez az izgalmas önismereti munkához, hogy minél inkább a jelenben élhess!
Soma Mamagésa
