Aktuális

Itt a világ legtakarékosabb négyülésese

Los Angelesbe sem érkezett üres kézzel a Volkswagen, az autószalonra megépítették a legtakarékosabb négyszemélyes autót. Az Up! Lite kevesebb, mint 3 litert fogyaszt.

Továbbfejlesztette a Volkswagen az ősszel bemutatott L1 tanulmányt, a Los Angeles Autoshow-ra elkészült az Up! Lite. A 3,8 méter hosszú koncepció különlegessége, hogy elődjével ellentétben nem két, hanem négy utas fér el benne. Szélessége 1,6, magassága 1,4 méter.

A járgányt két motor mozgatja, az egyik az L1-ből már ismerős kéthengeres dízel, a másik pedig lítiumion akkumulátorról táplált villanymotor, kettejük munkáját hétfokozatú DSG váltó fogja össze. A 0,8 literes TDI teljesítménye 51 lóerő, míg elektromos társa 14-gyel segít be. Együttesen 12,5 másodperc alatt gyorsítják százra a háromajtós különleges tanulmányt, amelynek végsebessége 160 km/óra.

Az adatok szerint a mai közlekedésre teljesen alkalmas Up! Lite nagyon takarékos, beéri 2,44 liter gázolajjal száz kilométerre, így 20 literes tankjával 800 kilométerre is eljuthat. Ez persze annak köszönhető, hogy a jármű kifejezetten áramvonalas formával bír, tömege pedig mindössze 695 kilogramm.

Mindezt úgy érték el, hogy a karosszéria elkészítésénél az acél mellett alumíniumot és karbont alkalmaztak. A szénszálas műanyagból készült tető például mindössze 3,3 kilót nyom. A takarékoskodást motorleállító Stop&Start rendszer és fékenergia-visszatápláló rendszer segíti. Ugyanakkor aktív aerodinamikával látták el, a hűtőkhöz csak szükség esetén jut levegő, ilyenkor kinyílik a hűtőmaszk. Alaktényezője kiemelkedő 0,237, miközben a hagyományos autóké 0,27-0,31 közötti.

A LED-es lámpákkal és 18 colos kerekekkel díszített járművet menetstabilizáló elektronikával is ellátták, miközben a vezető a mögötte lévő forgalmat tükrök helyett kamerával figyelheti. A fedélzeten 5,7 colos érintőképernyő, MP3-lejátszó, internetelérés és telefon is van. 

Nehogy azt higgyük, hogy ez csak holmi figyelemfelkeltés a Volkswagentől, a cég ugyanis elárulta, az itt látható megoldásokra alapozva 2011-re egy valódi, sorozatgyártású autó készül.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top